Öxxö Xööx – A spirituális kék lázadás

A binárisan kódolt avant-garde metalt játszó francia Öxxö Xööx új lemezének kiadása előtt áll. + címet viselő negyedik stúdiólemezük a Lini Music kiadásában fog ki jönni szeptember 9-én. A kilenc dalos lemezről Dïrïün(X) daluk videója nézhető meg.

A + (The Opening of the Hypercube) egy spirituális kék lázadás, a hiperkocka megnyílását szimbolizálja. A lentebb látható borítókép a dualisztikus, digitális és matematikai mátrixunkra utaló technológia keveréke, az égi és a földi spiritualitás ellentétének szimbóluma. A szöveget emellett egy névtelen szerző „Spiritualités Célestes contre spiritualités terrestres” című könyve ihlette. Ez a spiritualitás két formája közötti konfrontációt képviseli: a démonok földi spiritualitását, akik ragadozó természetüket az anyagok és a technológia kiaknázásával töltik fel, amit ezek a nyomtatott áramkörök jelképeznek. Ezek adják a démonok égi spiritualitását, akik igyekeznek visszaszerezni angyali státuszukat. A megváltás, a megbocsátás és a hibáik kijavításának folyamatában vesznek részt azok, akik fellázadnak a bennük rejlő gonoszság ellen, amit a vízből készült katedrálisok jelképeznek.

A +, azt a vágyat jelöli, amiben elfogadjuk a pozitívumot, még ha ez nehéz is lehet. Szembe kell néznie az igazsággal, még ha az kemény és ijesztő is. Ez a szabadság iránti szeretet által motivált lázadás. Az Ÿ (ez előző lemez, mely a víz szimbolikájára épül) és a + a pokolból való felemelkedést szimbolizálja tűzön és vízen keresztül. Ez a krisztusi testtartás (Y) és Krisztus keresztjének (+) jelképe. A + az igazi Fény kiválasztását, a tesszekrakt megnyitását és a Föld elutasítását jelenti, ennek a mátrixnak, amely arra kényszerít bennünket, hogy ragadozó magatartást tanúsítsunk a túlélés érdekében. A megvilágosodás, a hely megtisztításának, a javításnak és takarításnak a szimbóluma. Ez annak a döntése, hogy elfogadjuk magunkat olyannak, amilyen vagyunk, ami ellentmond annak, amit a rendszer ezzel a „kaptár-elmével” próbál létrehozni, hogy szabványosítsa az emberi elmét, hogy a világ valóságának egyetlen felfogását alkalmazza. 

Lázadás az egyedülállóságunk visszaszerzése, a lelkünk megmentése ettől a földi zsarnokságtól. Mint Öxxö Xööx minden albumán, a dalszövegek „Öx”-en, a „lélek nyelvén” szólalnak meg, amelyet Öxxö Xööx (Laurent Lunoir) készített. Az album újdonsága a számos francia nyelvű szövegrész jelenlétében rejlik.

Summoner’s Circle – Egy újabb vádirat a hamarosan megjelenő lemezről

Május 24-én, a Black Lion Record kiadásában jelenteti meg új albumát az amerikai progresszív blackened death / doom metal zenekar, a Summoner’s Circle. Cult címmel megjelenő lemezük „egy vádirat a vallási csoportok, teológiai dogmák és az egyház kultusza ellen”. Ennek újabb előzeteseként a Cult Of The Dead Son daluk hivatalos videója nézhető meg.

Mind’s Mirrors – Albumpremier

Forever Is Not Nearly Long Enough címmel adta ki első nagylemezét a magyar/amerikai felállású modern-progresszív metalt játszó Mind’s Mirrors zenekar. A New Jersey székhelyű zenekart a magyar származású gitáros/ billentyűs Szabó Dániel, Pal Purnhauser basszusgitáros és az amerikai underground énekes Alan Tecchio (Hades, Mike LePond’s Silent Assassins. ex-Watchtower) működteti 2009 óta kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Hosszas évek munkája után a trió elérkezettnek látta az időt, hogy kiadja nyolc dalos debütáló albumát, ami az alábbiakban hallgatható végig.

Végre megérkezett az új albumunk a Forever Is Not Nearly Long Enough. Merülj el zenei utunk gazdag kárpitjában, ami a dallamok és nehézség tökéletes keveréke, amely inspirációt Chuck Schuldiner, a Nevermore, a Morbid Angel és az Iced Earth zenei örökségéből merít. Az album minden hangja rezonál, minden dal egy történet és minden ritmus egy új felfedezés.

Szívünket-lelkünket beleadtuk ebbe az albumba, és most már elérhető, hogy minden nagyobb streaming platformon. Vágj bele velünk ebbe a zenei kalandba.”

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #219

Az idejét sem tudom, hogy mikor is szerepelt utoljára öt magyar banda az EP sorozatunkban. Persze panaszra nem lehet okunk, hiszen már jó ideje heti rendszerességgel van 1-2 hazai szereplője Kicsi a bors válogatásunknak. Most pedig egyszerre öt is képviselteti magát, azon belül pedig is a feltörekvő új generáció modern metal vonalai lesznek terítéken, na […]

Tovább »

Nevergreen – Hideg fém – új szöveges videó

Sötét trónusán ragyog a fémkirályHideg fém című vadonatúj dalának szöveges videójával jelentkezett a Nevergreen. A dal a három évtizedes múltra visszatekintő hazai patinás gothic / doom metal csapat készülő nagylemezének második előfutáraként jelent meg, amiről Matláry Miklós (billentyűs, zeneszerző) a következőket mondta:

Eltelt hat év az utolsó Nevergreen stúdiólemez, a Monarchia óta, és azóta a világ, ha lehet, még rosszabb hely lett. Sokan ezt úgy reagálják le, hogy egyszerűen ignorálják a helyzetet, és úgy próbálnak élni, mintha egy izolált szigeten lennének. Ez vonatkozik a rockzenészek egy részére is. Mi ezt nem tehetjük, mert mi egy olyan országból jövünk, amelyik már nincs, és amelyik egy értelmetlen véres háborúban esett szét. Így nem tudunk tudomást sem venni a történésekről, amik körülöttünk folynak, és ez hatással van a lelkiállapotunkra, zenénkre, szövegeinkre. És nem csak a háborúról van itt szó, más folyamatokról is. Valamint, a civilizációnk vékony hámja alatt megbúvó emberi természetről, ami nem a legmorálisabb képet fest az uralkodó rétegekről. Mindez hatással van az alkotó szellemiségünkre.

Idén májusban 30 éves a Nevergreen. Ez nem kevés idő – több mint negyedszázad. A történelem egy szelete. Eme munkásságunkat egy zeneileg és hangzásilag is korszerű, elsöprő erejű lemezzel szeretnénk megkoronázni. Az első klipes dal, a Miénk a Föld után itt van egy új szerzemény, a – szöveges animációs videóval kísért – Hideg Fém, amihez az európai hírű, szabadkai származású Arpad Slancik horrorisztikus, megdöbbentő szobrait használtuk fel, mert hűen tükrözik a mai világot. Májusra tervezünk még egy klipet felvenni, és valamikor az új album megjelenése előtt még egy szöveges animált videót is megjelentetni egy másik dalra – ezeket a kisfilmeket dobosunk, Szabó Endre készíti nagy művészi érzékkel. Ezek, az új lemezzel együtt lennének a beharangozója a 30 éves jubileumi Nevergreen nagykoncertnek, ahol az összes albumunkról játszanánk dalokat.

Witherfall – When It All Falls Away – új lemezelőzetes dal

Sounds Of The Forgotten címmel május 31-én adja ki negyedik albumát az amerikai progresszív metalos Witherfall. A 10 dalos lemez a DeathWave Records gondozásában fog megjelenni, amiről az énekes, Joseph Michael korábban így beszélt:

Azon vettük észre magunkat, hogy kimondottan depressziós, melankolikus dalaink születnek, hiszen rengeteg munkát fektettünk a Curse Of Autumnba, aztán beütött a járvány. Előtte azt gondoltuk, semmi sem állíthat meg bennünket, aztán valaminek mégis sikerült… Úgy éreztük, vereséget szenvedtünk. Innen indult a Sounds Of The Forgotten, de aztán gyorsan kikeveredtünk ebből a periódusból, és végül kimondottan erőt adó dalok születtek. Persze akadnak közöttük negatív érzéseket tükröző témák is, de a teljes lemezen átívelő témák a továbblépés és az állhatatosság. Ez jelenti a Sound Of The Forgotten vezérfonalát.

A lemez újabb előzeteseként When It All Falls Away című daluk videója nézhető meg.

Orden Ogan – Júliusban érkezik az Order of Fear

The Order of Fear címmel július 5-én új albummal jelentkezik a német power/heavy metalos Orden Ogan. A banda nyolcadik sorlemezét a Reigning Phoenix Music kiadó fogja megjelentetni és 11 számot tartalmaz majd, melyről két dalt és a hozzájuk készült klipeket (The Order of Fear, My Worst Enemy) már meg is lehet tekinteni. Az album munkálatait most is az énekes, Sebastian „Seeb” Levermann felügyelte, producerelte, keverte és masterelte, valamint az ő stúdiójában történtek a felvételek.

Orden Ogan – The Order of Fear
(Reigning Phoenix Music)

1. Kings of the Underworld
2. The Order of Fear
3. Moon Fire
4. Conquest
5. Blind Man
6. Prince of Sorrow
7. Dread Lord
8. My Worst Enemy
9. Anthem to the Darkside
10. The Jounrey Thus Far
11. The Long Darkness

Heavy Temple – Garden Of Heathens (2024)

Nagyon ismerősen csengett számomra a philadelphiai Heavy Temple zenekar neve és fejben valami jóféle klasszikus heavy metal/hard rock keveréket társítottam hozzájuk, azonban gyorsan bebizonyosodott, hogy az agytekervényeim alaposan tévútra vezettek. A zenével kapcsolatban nem teljes a vakság, viszont utánajárva a zenekarnak fel kellett ismernem, hogy még nem foglalkoztam velük. A banda 2012-ben kezdte meg pályafutását […]

Tovább »

Sear Bliss – The Upper World – dalpremier

A 30 éves epikus sötétség útján járó hazai atmoszférikus black metal legenda, a Sear Bliss június 28-án, a Hammerheart Records és a Napalm Records közös kiadásában adja ki új lemezét Heavenly Down címmel. A lemezre nyolc új szerzemény kerül fel, amelyek első eposzaként The Upper World daluk szöveges videója ismerhető meg.

Sear Bliss – Heavenly Down

(Hammerheart Records / Napalm Records)

1. Infinite Grey
2. Watershed
3. The Upper World
4. Heavenly Down
5. Forgotten Deities
6. The Winding Path
7. Chasm
8. Feathers in Ashes