White Stones – Megjelent az új lemezük

Az Opeth basszusgitárosa, Martín Mendez vezette prog-death metal vonalas White Stones június 28-án adta ki harmadik lemezét Memoria Viva címmel. Ennek Vencedores Vencidos című számához született egy új szöveges videó, amit Mendez így kommentált:

A Patricio Rey y sus Redonditos de Ricota egy olyan zenekar, amely gyerekkoromban óriási hatással volt rám. Ez egy mitikus argentin rockzenekar, amely nagyon ismert volt Latin-Amerikában, különösen az 1980-as és 1990-es években. A Vencedores Vencidos az egyik klasszikusa az együttesnek, és nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezen az albumon kiadhatom a feldolgozását.

Régóta szerettem volna egy spanyol nyelvű albumot készíteni.” – mondta Mendez.Igaz, ezt már kipróbáltuk a második Dancing Into Oblivion című lemezünkkel, de akkor még nem tudtuk meggyőzni magunkat, hogy azon az albumon is működik. Ezúttal sikerült, és nagyon büszke vagyok az eredményre.

Az egyik legfigyelemreméltóbb aspektusa ennek az új albumnak, azon kívül, hogy zeneileg nem szab semmilyen korlátokat, az volt a kihívás, hogy spanyol nyelvű éneklést javasoltam. Nagyon izgalmas élmény volt, és hisszük, hogy új módot találtunk arra, hogy továbbra is valami újat adjunk a WHITE STONES hangzásnak, és egyedibbé tegyük ezt a zenei javaslatot!” – tette hozzá Eloi Boucherie énekes.

Kanonenfieber – Panzerhenker – újabb lemezelőzetes dal

Szeptember 20-án Die Urkatastrophe címmel adja ki második albumát a Noise vezette egyszemélyes német háborúsgépezet, a Kanonenfieber. Lemezének témájául most is az első világháborút túlélő, valamint elhunyt katonák tényszerű jelentéseit, leveleit és eredeti dokumentumait vette alapul.

Az első világháború felgyorsította a modernitás felé vezető utat, és a 20. század „Die Urkatastrophe” (ősi katasztrófának) tekintik, amelyet háborúk, erőszak és kitelepítés jellemzett. Körülbelül 17 millió ember, katona és civil vesztette életét, Európa nagy része elpusztult, megoldatlan problémákat hagyva hátra, ami további erőszakos konfliktusokhoz vezetett. Ezt az albumot az első világháború áldozatainak ajánljuk, hogy ne felejtsük el őket. Legyen sorsuk figyelmeztetés minden következő generáció számára több mint 100 év után is.” – mondta új albuma kapcsán Noise. „Szándéka nem a dicsőítés, hiszen a háborúban nincs dicsőség. Mindenki veszít – az életét, a lelkét, az emberségét. A háborút gyakran absztrakt módon ábrázolják, számokon és statisztikákon keresztül. A KANONENFIEBER célja, hogy elmesélje a névtelen és az arctalan hősök történeteit, hogy egy kis bepillantást nyújtson személyes borzalmaikba, és ezáltal az emberiség egyik nagyobb léptékű rettenetébe. A KANONENFIEBER black and death metalja nem kizárólag szórakoztatásra, hanem oktatásra is szolgál.„

Lemezének újabb előzeteseként Panzerhenker dalának szöveges videója nézhető meg, amiről Noise a következőket osztotta meg:

„A cambrai-i csata 1917. november 20. és 30. között zajlott, és az első olyan offenzíva volt, amelyben a tankok döntő szerepet játszottak a támadási stratégiában. A britek harcászati és segédpáncélosok támogatásával, valamint intenzív sortűzzel hajtották végre a támadást. Az offenzívát német ellentámadások fékezték meg. A németeknek a páncéltörő tábori lövegek segítségével sikerült a brit harckocsik nagy részét kiiktatniuk. Ebben fontos szerepet játszott J. Krüger, akit Panzerhenkerként (tankölő, tankhóhér) ismertek. Amikor az ütegét megsemmisítették, Krüger utolsó túlélőként egy tábori lövegnél maradt, és a közeledő tankok közül mintegy 16-ot megsemmisített. Amikor az ellenséges rohamcsapatok behatoltak az állásai közé, a pisztolyával támadt, végül megsebesült és fogságba esett.”

A Kanonenfieber nemrégiben bejelentette újabb európai hadjáratát, ami során november 20-án, a Barba Negra Blue Stage-ben, nálunk is ismét csatarendbe állnak.

Defiled – Az emberi romlottság legmélyebb bugyrai

Szeptember 20-án a Season of Mist gondozásában lát napvilágot a japán death metal veterán, a Defiled új lemeze Horror Beyond Horror címmel.

Legyetek üdvözölve a Horror Beyond Horror mélységében, a Defiled legújabb, kataklizmikus, gonoszsággal megpecsételt alkotásában, amihez foghatót csak a halál tapasztalt démonai tudnak előidézni. Minden egyes szám egy-egy újabb groteszk barangolás az emberi romlottság legmélyebb bugyraiba. Az album ötvözi az old-school death metal kegyetlenségét a technikás thrash és a progresszív pszichózis szálaival. A To See Behind the Wall őrjöngő támadásától a Syndicate baljós groove-jáig a Defiled egy kísérteties panorámába invitál, amelyet a horror árnyalataival festettek meg. Add át magad a Smoke and Mirrors könyörtelen rifflavinájának és a Horror Beyond Horror módszeres fenyegetésének! Ezt az albumot hangosan és teljes önfeledtséggel kell lejátszani.”

A 14 dalt tartalmaző lemezről elsőként a To See Behind the Wall videója nézhető meg.

Defiled – Horror Beyond Horror

(Season of Mist)

1. Smoke and Mirrors
2. Horror Beyond Horror
3. Syndicate
4. The Alchemy
5. Demagogue
6. The Terminal Phase
7. Trojan Horse
8. Spectrum of Fear
9. The Crook and Flail
10. Replicator Dynamics
11. Equinox
12. The Chains
13. Psychopomp
14. To See Behind the Wall

Within Temptation – Worlds Collide Tour – Live In Amsterdam /koncert BD/ (2024)

A világhírű holland szimfonikus-elektronikus-popos metál együttes, a Within Temptation tíz évvel a Let Us Burn (Elements & Hyrda Live In Concert) után újabb koncertanyaggal jelentkezett, amit a 2022-es, Evanescence-szel együtt tartott co-headliner arénaturné amszterdami állomásán rögzítettek videó és hanganyag formájában. Egy ilyen grandiózus, látványos arénaturné kapcsán sejthető volt, hogy az együttes nem hagyja veszni az […]

Tovább »

God Dethroned – Tisztelgés Jeff Hanneman emléke előtt

Jeff Hanneman emléke előtt tiszteleg új dalában a holland death metalos God Dethroned. Rat Kingdom című szerzeményük, ami egy látványos klipet is kapott a zenekar új lemezén fog szerepelni, ami szeptember 6-án The Judas Paradox címmel jelenik meg a Reigning Phoenix Music kiadásában.

Ez a dal a Vatikánról szól, és a sok titokról, amelyeket ott őriznek, távol a világ szeme elől. Aki pedig beszél, az eltűnik odalent az árnyékban. Zenei szempontból ez egy olyan dal, amely klasszikus dallamvonalak halmozásával kezdődik, egyszerre téve azt himnikussá és bombasztikussá, majd egy black metal hangulatú dühkitörés következik, és a Serpent King stílusú jellegzetes gitárszóló, amely kiemelkedik a tömegből, és tiszteleg a néhai Jeff Hanneman előtt.”

A God Dethroned október 3-án az A38 Hajó lép fel a Batushka és Vltimas társaságában.

Queensrÿche Budapesten: a debütáló EP-t és a Warning lemezt is eljátsszák a 2025-ös koncerten!

2025 elején Budapestre is befut a QueensrÿcheThe Origins” nevű turnéja, ami idén tavasszal indult. Február 23-án a teljes The Warning albumot és a legelső EP dalait is meghallgathatjuk a Dürer Kert színpadán, a Night Demon koncertje után.

A Queensrÿche a progresszív / heavy metal színtér meghatározó zenekara, amely több mint 40 éve működik. Bár jópár platinalemezük született az évek alatt, a zenekar és a rajongók mind a mai napig különleges szimpátiával hallgatják a legelső EP és a debütalbum, az 1984-es The Warning dalait. Ezek a kiadványok voltak azok, amelyek megalapozták a csapat máig tartó renoméját és különleges, a rockot progresszív és heavy metal elemekkel ötvöző zenéjét. A címadó egykori koncertfelvétele itt látható:

Most tavasszal indult turnéján a Todd La Torre (ének), Michael Wilton (gitár), Mike Stone (gitár), Eddie Jackson (basszusgitár) és Casey Grillo (dobok) felállású zenekar a teljes debütáló EP-t és a The Warning lemezt eljátssza a fellépéseken. A 2025. február 23-án Budapestre érkező turné keretében a harmadik nagylemezét bemutató kaliforniai heavy metal trió, a Night Demon is fellép majd a Dürer Kertben. Mindenképp érdemes időben érkezni:

A jegyértékesítés július 12-én indul, de a Concerto Music early bird hírlevelére feliratkozottak már 1 nappal hamarabb hozzájuthatnak a kedvezményes árú jegyekhez.

A CONCERTO Music bemutatja: QUEENSRŸCHE – The Origins Tour 2025
2025. február 23., vasárnap 18 óra
Budapest, Dürer Kert
Queensrÿche, Night Demon koncertek
Belépő: early bird jegyek 10.900 Ft , normál elővételben 12.900 Ft, január 1-től 14.900 Ft

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/498745212637895/

Blighted Eye – Lemezelőzetes

Hamarosan első nagylemezét adja ki a progresszív death metal vonalán mozgó Blighted Eye. A 2019-ben Seattle-ben alakult banda tagságát Kyle Chapman énekes/gitáros (Aethereus), Christopher Jones gitáros (ex-Terra Morta), Ben Gassman basszusgitáros (Aethereus, ex-Eterna Nocturna) és John Devos dobos (Blood Atonement, Comatose Vigil A.K.) alkotja. Egy EP és két single-dal után szeptember 20-án Agony’s Bespoke címmel adják ki debütáló albumukat a Beyond the Top Records gondozásában. Kilenc dalos lemezük első előzetes dalaként a Howls From Beyond the Mist szöveges videójával ismerkedhettek meg, ami egy tökételes átfedést ad a zenekar sorétű világából.

Exuvial – Subterranean Swarm – új videó

A denveri prog/death metalos Exuvial a napokban tette közzé új dala, a Subterranean Swarm videóját. A dalban a GREYLOTUS hörgőmestere, Ben Towles működik közre.

Az Exuvial egy új progresszív death metal banda, amint az Apotheon feloszlatása Ethan Walden, Fernando del Valle III és Ibrahim Jimenez keltett életre. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Andrew Baird dobos, akivel el kezdtek egy progresszív – death metal alapú, elgondolkodtató sci-fi ihletésű történeteken futó zenei vonalon dolgozni, aminek eredményeként igén május 31-én egy EP-t adtak ki Hive Mind I: Convergent Evolution címmel. A banda jelenleg debütáló albumán dolgozik, ami a tervek szerint 2024 végén fog megjelenni.

1 HÓNAPON BELÜL A SUMMER HELL – EXODUS, ABBATH DOOM OCCULTA, DEICIDE, ABORTED, Skeletal Remains, Misery Index

A H-MUSIC, a BARBA NEGRA, a ROCK1, a DECIBEL TOURING és a DOOMSTAR BOOKINGS szervezésében 2024.08.06-án a hónap egyik leginkább várt eseményére kerül sor. Impozáns zenekarok sorát nézhetjük meg a színpadon egy napon belül! Exodus, Abbath, Deicide…mi a várós koncert, ha nem ez?

JEGYÁRAK:
13999 – július 31-ig
14999 – augusztus 1-től

Jegyek.

Az esemény facebook oldala.

Illdisposed – Életetek filmzenéje

In Chambers of Sonic Disgust címmel megjelent a dán melo-death metalos Illdisposed új albuma. 11 dalos lemezükön újra korábbi gitárosuk, Ken Holst játszik, mivel Rasmus Henriksen gitárosnál agydaganatot diagnosztizáltak, aki a kezelések miatt jelenleg lábadozik. Jobbulást neki! A lemezről Lay Low daluk friss videót is kapott, ami mellé ahz alábbi közleményt adták ki.

Hölgyeim és uraim! Nagy nap ez a mai. Az In Chambers of Sonic Disgust végre mindenhol megjelent, bakeliten, CD-n és digitális formátumban. És miért ne ünnepeljük meg mindezt egy vadonatúj klippel? Hadd mutassuk be számotokra a Lay Low című dalunkat! A pénteketek filmzenéjét. A nyár filmzenéjét. Az életetek filmzenéjét!” 

A teljes lemez itt hallgatható végig.

The Dwarves The Dwarves
július 24.
Baroness Baroness
július 29.
FEZEN Fesztivál 2024 FEZEN Fesztivál 2024
július 30.