Cross Borns – új klippek

„Elkészült a koncertfelvételekből összeállított új Cross Borns videóklip a Szentek kezétől pusztulva dalra. Ezt hamarosan lehet majd látni a zenei csatornákon.

Ugyancsak készül klip a Torony album, Vándor című dalára. Ez egy különleges, Blue Box technikát is bőven alkalmazó klip lesz.

A szeptemberre várható dupla válogatás album, a Halhatatlan Vágyódás borítója már el is készült a zenekar grafikai
stúdiójában. A frontképet Pozsgay Gyula festette. A válogatás albumon több mint 20 dal lesz hallható újra feljátszott, átdolgozott formában, magyar szöveggel. Itt jelenik majd meg a címadó dal, amely Tolkien csodálatos történetét Luthien és Beren meséjét dolgozza fel.”

Soilwork – dalok már vannak

A Soilwork gitárosa, Ola Frenning adta hírül, hogy a zenekar március elsején vonul be a szintén svéd Darkane stúdiójába. Itt kezdik rögzíteni a dobokat és a gitárokat az egyelőre még cím nélküli új Soilwork albumhoz.
A zenekar a gitáros szerint termékeny volt, így több dal közül fogják kiválogatni, melyek kerüljenek majd lemezre. Ahogy Frenning nyilatkozta: nehéz lesz dönteni.

Mekong Delta – készül a lemez

A hosszú hallgatás után, 2005-ben ismét lemezzel jelentkező progresszív thrash legenda, a Mekong Delta új albumon dolgozik. A lemez a tervek szerint a Lurking Fear címet fogja viselni és valamikor ez év folyamán jelenik majd meg.
A következő dalok nagy valószínűséggel szerepelnek majd: „Rules of Corruption”, „Society of Fear”, „Ratters”, „Shadow of Truth” és  „Immortal Hate”.

Szintén ebben az évben a zenekar dvd-n foja megjelentetni az 1991 December 21-i, frankfurti koncertjének anyagát.

Burden of Grief – már csak két hónap

Március 30-án jelenik meg a Burden of Grief negyedik lemeze a Remedy Recordsnál Death End Road címmel. Az 1994-óta létező német melodikus death zenekar új albuma 10 nótát tartalmaz + 2 korai szám újrakevert verzióját.

Tracklist:

01. Death End Road
02. Vita Reducta
03. Swallow The Sun
04. The Game
05. Running Scared
06. The Killer In Me
07. Drown In Sorrow
08. Schitophrenie
09. Passion Of The Night
10. Road Of Visions
11. Smashed To Pieces ’07 (Bonus)
12. Immense Infinity ’07 (Bonus)

Nova Rock – fellépők

A Nickelsdorf mellett megrendezésre kerülő Nova Rock 2007 fesztivál július 15-e és17-e között fellépő zenekarok listáját már közzétették a hivatalos honlapon. (http://www.novarock.at/)

Az eddig ismert fellépők listája:

Pearl Jam, Incubus, Slayer, Flogging Molly, Me First and the Gimme Gimmes, In Extremo, Papa Roach, Lordi, Stone Sour, I Am X, Children Of Bodom, Helmet, Drowning Pool, Isis, Mastodon, Bosshoss, Fotos, Aiden, The Staggers, Across The Delta.

A fesztiválra nagyjából 100 euróért, azaz 25 ezer forintért lehet bérletet váltani.

Nocturnal Rites – keverés

A svéd Nocturnal Rites a napokban megkezdi egyelőre még cím nélküli új lemezének keverését.
A banda basszusgitárosa, Nils Eriksson szerint az új album: „valóban friss, különböző és új lesz. Azonban a hangzás továbbra is a miénk. Nem tudtunk szabadulni a Nocturnal Rites szellemétől.”

Gyöngyvér

„Üdv mindenkinek!
Nagy örömmel tudatjuk veletek, hogy a lemezanyag immár keverés alatt áll, épp formálódik a Denevér Stúdióban. Időközben
elkészült a frontborító, ezt hamarosan meg is mutatjuk, jelenleg a szövegkönyvvel dolgozunk. A lemez megjelenése április elején várható! A lemezbemutató koncert a Gothica 6.66 Fesztiválon lesz! Frissültek a linkek, felkerült a hiányzó dalszöveg, és egy barátunk festményeit is megtekinthetitek, melyek között több olyan is szerepel, ami a mi zenénk hatására született. További fontos hír, hogy mire a lemez elkészül, leforgatjuk a második klippünket is! Hamarosan pedig meghallgathattok egy vadonat új dalt! Márciustól elkezdünk koncertezni, így várunk meghívásokat is. Kontakt a honlapon!
http://gyongyver.uw.hu

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.