Keresés: Ihsahn

Ihsahn – teljes a trilógia

After lesz a címe az Ihsahn január 25-én megjelenő 3. lemezének, mely egyben a The Adversary-vel kezdett, angL-lel folytatott trilógia befejező része is lesz. A felvételek már 2009 első felében befejeződtek, a dobok mögött ismét Asgeir Mickelson-t (Spiral Architect) hallhatjuk, a basszust Lars K. Norberg (Spiral Architect) szolgáltatja, szaxofonon pedig Jorgen Munkeby (Shining) működik közre.
Az egykori Emperor legendás frontembere így nyilatkozott: „Ez az első album, amit 8 húros gitáron írtam, ez ugyanúgy kihívás volt, mint ahogy az inspiráció is. Azt is már az elején elhatároztam, hogy Jens Bogren (Opeth, Katatonia) keveri majd a lemezt, ezt szem előtt tartva vettük fel az anyagot.”
Így tehát a felvételek Ihsahn saját studiójában, a Symphonique-ben zajlottak, a szövegeket tekintve pedig ismét olyan lírai múzsákkal találkozunk, mint Ikarusz, Lucifer, Prométeusz és Zarathustra, valamint olyan történelmi személyek, akik szembe szegültek a társadalom java által elfogadott nézetekkel.

Ihsahn – angL – 2008

Éppen az előző cikkemben utaltam (Satyricon – Rebel Extravaganza), hogy a black metál élvonalában hajdanán két igazán elitista csapat volt, mindkettő feloszlott – nagyjából egyidőben, majd a Satyricon végül újra éledt, az Emperor kultikus hamvai, pedig ezerfelé vitte a csípős norvég szél… Az utolsó anyagjuk így is egy stúdió lemez volt, lejátszhatatlan és megvalósíthatatlan témákkal, […]

Tovább »

Hardingrock – Ihsahnnal!

Metal, folk és a world zene fúziója, 2007-es album.

Rendkívül izgalmas zenei csemege, IHSAHN (az Emperor mestere) és Norvégia legjobb hegedűsei közreműködésével készített modern heavy metal, klasszikus zene inspirálta elektrónikus és folk elemekkel ötvözött muzsika. Ebben a modern experimentális anyagban a folk hangzás tematikailag megtörik és egy új ritmikus és harmonikus formát ölt, gitárra, zongorára, billentyűsökre, ütősökre hangszerelve. A folk hangzást a Norvégok nemzeti hangszere a Harding-hegedű remekül prezentálja. A szövegek és a dallamvilágok mítikus Norvég tradíciókon alapulnak. A produkció Norvégia igazi kulturális gyöngyszeme!!!!.

Felvételek :
1. Daudingen
2. Fanitullen
3. Faens Marsj
4. Margit Hjukse
5. Den Bergtekne
6. Faen Pa Bordstabelen
7. Grimen
8. Fossegrimen
9. Nykken
10. Huldreslatten (Bygdatraen).

Megjelenés: 2007. augusztus 27.
Forgalmazza: MusicWorld 2000 Bt.

Aornos – Isten Előtti – interjú II.

Folytatjuk Tátrai Csabával, Algrassal, az Aornos első emberével készítette interjúnkat. Honnan merítettél ihletet az új album zenéjéhez, illetve annak szövegeihez? Változott-e bármi ilyen téren a korábbiakhoz képest? Vannak-e új múzsák a sötétség homályában? Azt veszem észre, hogy ahogy telik az idő, a megfelelő ihlet megtalálása más zenék révén egyre nehezebben jön. Pőrén fogalmazva: egyre nehezebben […]

Tovább »

Fémjelzés – a hét újdonságai (2024. február 12-18.)

A múlt hétre visszatekintő Fémjelzés-listával nyitjuk a hetet. Be lehet vésni az újabb rovátkákat a meghallgatásra váró lemezek képzeletbeli falába.

1228 Where We Will Meet Again (black metal)
Acéldama Cruciatti Mentis (brutális death metal)
Acrid Death Abominable Presence of Blight (death metal)
Aelvica Aelvica IV: The Curse (black/death metal)
Aeonist Votum Silentii (atmoszferikus black metal/ambient)
Aesthetic An Enigmatic Creation (melodikus death metal)
Ammanas Somewhere Far Beyond (black metal)
Arctic Horror At Winter’s Dusk (crust/thrash metal)
Artgore Hate as a Reason (melodikus death/groove/metalcore)
Ausrottung A Monument of Blood and Honor (black metal)
Beyond the End Maasta Olet Sinä Tullut (black metal)
Blood Red Delusion Ruthless Behaviour (melodikus death/thrash metal)
Blutmage Barbarenkoning (nyers black metal/dungeon synth)
Brokenheads Waiting for the End (heavy/power/thrash metal)
Byrhtnoth Lore-Mythus to Bedim (szimfonikus black/folk metal)
California Blood Ritual Hellride to Resurrection (doom/death metal/deathrock)
Cercenatory Goresphere (brutális death metal)
Cloud of Souls A Constant State of Flux (black/doom/heavy metal)
Coffret de Bijoux T’trräeäntesstalxque (atmoszferikus black metal)
Contortion The Common Thread (thrash/groove metal)
Damnation Fátum (death metal)
Darkj Eutierria (black/death metal)
Darkspace Dark Space -II (atmoszferikus black metal/ambient)
David Csontos Endless (industrial groove metal/elektronika)
Dead Inside Unholy Union (death metal)
Dekonstruktor Death Beat (stoner/doom metal)
Diatriba …from This World (melodikus post-black metal)
Dispersion Monochrome (post-black metal)
Durbin Screaming Steel (heavy metal)
E.B.D.B. Existence For Dummies: Chapter III (brutális death metal)
Ego Depths Prognimous Ekk Solthi (funeral doom metal)
Electro Charged Reign of Deception (heavy/thrash metal)
Elettra Storm Powerlords (power metal)
Eternal Storm A Giant Bound to Fall (melodikus death metal)
Far Beyond The End of My Road (szimfonikus melodikus death metal)
Farsot Life Promised Death (black metal)
Fortuna Harmony Kematian (melodikus black/gothic metal)
GeDankenLast Neglegentia (depresszív black metal)
Gespinst Refugium (atmoszferikus black metal)
GloomWitch Journey Through the Realm of the Undead (black metal/dungeon synth)
Griffon De Republica (black metal)
Grin Hush (sludge/stoner metal)
Groove Therapist Monologue (progresszív metal)
Hariessa The World Undying (doom/sludge/stoner metal)
Horyn Голоси моїх зневірених думок (atmoszferikus black metal)
Ihsahn Ihsahn (experimental/extrém progresszív metal/rock)
Illumishade Another Side of You (szimfonikus metal)
In Autumn What’s Done Is Done (doom/post-metal)
Incurable Self-Burial (brutális death metal)
Inexistência Extinct… (The Coming of a Cursed Age) (black metal)
Insidious War Unguarded Thoughts (szimfonikus death metal)
Kalrog Naar Twilight of the Dragons (heavy/power metal)
Les Bâtards du Roi Les bâtards du roi (melodikus black metal)
Luciferion De Mysteriis Dom Luciferi (nyers black metal)
LVME Of Sinful Nature (black metal)
Metalllglist Metalllglist II (black metal/dungeon synth)
Mhantis Morthis Abismo (melodikus doom/gothic metal)
Monovoth Pleroma Mortem Est (funeral doom metal)
Morphine Dysphoria II (depresszív black metal)
Multa Seer of Naught (experimental black metal)
Nietzu Hypnagogic Realms (atmoszferikus/post-black metal)
Paradoxx 逆説のSingularity (heavy metal/hard rock)
Pestilength Solar Clorex (black/doom metal)
Petit Nuage Noir Staring into the Void (black metal)
Phlegmesis The New Wave of Rotten Fornication (death metal)
Ponte del Diavolo Fire Blades from the Tomb (doom/black metal)
Praise the Plague Suffocating in the Current of Time (blackened doom/sludge metal)
Refore Illusion of Existence (thrash metal)
Rut Morbid Thoughts (death metal)
Sacrilegio Existencia (black metal)
Sarcastic Obedience Fading Faith (death/thrash metal)
Shaark Hybrid War (thrash metal)
Shades of Deep Water Cold Heart (funeral doom metal)
Silent Tyrant Mirrors of Eternity (technikás power/thrash metal)
Silenzio Profondo Terra madre (heavy metal)
Slough of Despair Deluge of Regrets (doom/death metal)
Sølipsø Menos Que Nada (sludge/doom/stoner metal)
SuicidalGrind Forbidden Mind (power/death metal)
Sujin Save Our Souls (melodikus death metal/metalcore)
Sun of Nothing Maze (doom/sludge/black metal/noise)
Tears of Clown I Just Want to Live (thrash/heavy metal)
Terramorta Chronophobia (szimfonikus black/death metal)
The Obsessed Gilded Sorrow (doom metal)
Threat Warped Reality (thrash metal)
Throne of Thorns Converging Parallel Worlds (progresszív/power metal)
Thy Shining Curse Theurgia (szimfonikus death metal)
Triste Scapegoats (death/doom metal)
Ukć Coming Out – Love & Hate Diaries (progresszív black metal)
Undertaker of the Damned Non Coram Deo (black/death metal)
Vanir Epitome (melodikus death metal)
Verminthrone The Cull (sludge/groove metal)
Volucrine Etna (melodikus death/progresszív metal)
Vurkolak Incandescent Ruins of the Sun (nyers black metal/dungeon synth)
Welteislehre Welteislehre (atmoszferikus black metal)
White Dawn Lone Northman (black metal)
Witchorious Witchorious (doom metal)
Woodcult Dendric Incantations (atmoszferikus black metal)
Zelion TUV (melodikus heavy metal/hard rock)

UKĆ – Coming Out (2023)

Egy olyan egyszemélyes projektről lesz szó, amelynek hallatán csak tücsökciripelés hangja töltötte be agytekervényeim nem túl hosszú nyúlványait. Szerencsére van egy mádámunk ezen az oldalon, aki próbálja kiismerni mindenki ízlését és ennek megfelelően ajánlja az újonnan érkezett örömlányokat a figyelmünkbe. Annyit mondhatok, hogy érti a dolgát. Így került figyelmembe ez a mű. Az UKĆ egyszemélyes […]

Tovább »

SnailGardN – Comfort in Collapse (2023)

Underground-körökben már régóta „divat” a HammerWorld ekézése. Én régebben sem tartoztam és most sem tartozom azok közé, akik kígyót-békát kiáltanak a lapra, bár nekem is akadnak velük szemben kritikai észrevételeim. Jelenleg olyan képet fest az újság, mint egy veszélyes vizeken hánykolódó hajó, amely elvesztette az egyik kapitányát, de a másik kapitány, az elsőtiszt, az árboc […]

Tovább »

Fémjelzés – a hét újdonságai (2023. március 20-26.)

Bőséges terméssel zárjuk a hetet. Sokan időzítették március második felére a lemezmegjelenést. Érdemes szétnézni a szokásos listában, és feljegyezni a meghallgatásra váró albumokat.

25th Mission Resilience (heavy metal)
Abbinormal Grind Hotel (death metal/grindcore)
Abject Mentor Abominaciones (death metal)
Acid King Beyond Vision (doom/stoner metal)
Afraid of Destiny Contra Omnes (atmoszferikus/depresszív black metal)
Alex Nunziati Black Space Void (heavy/thrash metal)
Alicetopia In Dreams (power metal)
Aneon The Chaos of Your Wake (black/death metal)
Angerot The Profound Recreant (death metal)
Aphotic Abyssgazer (atmoszferikus death/doom metal)
Apoxiomen Ilium (progresszív metal)
Aria Infuriata Aria Infuriata III (heavy metal)
Asfodelos Dark Bowels of Cosmic Oblivion (death metal)
Asylum Pyre Call Me Inhuman – The Sun – The Fight… (progresszív/power metal)
August Burns Red Death Below (technikás metalcore)
Babymetal The Other One (J-pop/melodikus extrém metal)
Bergrisar Step on the Path of Eternal Salvation (black/death metal)
Black Rabbit Hypnosomnia (thrash/death metal)
Bulezau Desolate (black metal)
Catacomb When the Stars Are Right (death metal)
Category VI Firecry (power metal)
Children Buildren If I Ever See You Again (death metal/grindcore)
Concatenation Existence Full of Promises (death/thrash metal)
Control the Devastator Dark Rift (technikás death/black metal)
Cooling Tower Saint Vitus (doom metal/hard rock)
Cruachan The Living and the Dead (kelta folk/black metal)
Crystal Warlock Grim Equinox (stoner metal/rock)
Dando Guerra Street Warriors (groove metal)
Dark Elite Anti-Spiritual Void Devotion (black/death metal)
Dawn Ray’d To Know the Light (black metal)
Deathinsection Giant Alien Octopus (brutális death metal)
Decimate Our Kind Hogs in Badges (experimental death/thrash metal)
Deduction of a Miscalculation Skod (death metal)
Depleted Failing (death/doom metal/noise)
Destroying Angel Militant Heresy (black metal)
Discreation Iron Times (death metal)
Doomorder Protocol: Death (black/death metal)
Dragón de Piedra Herederos del pecado (heavy/power metal)
Echtra Re-Enterior (atmoszferikus black metal/drone/folk)
Eden weint im Grab Apokalypse Galore (gótikus metal)
Eisenkult Vulgäre, deutsche Hassmusik (black metal)
Elohims Sterne Zion (Industrial metal)
Empty Skull Heavy Metal Hellion (black metal)
Engine of Chaos Bleed Black (heavy metal)
Enterchrist We Are Just Getting Started (death metal/grindcore)
Excalion Once upon a Time (melodikus power metal)
Faint Pulse Desolation of Life (depresszív black metal/shoegaze)
Fasiq Membunuh Figur (thrash metal)
Fatal Embrace Manifestum Infernalis (melodikus death metal)
Fynal Stand Tribulation Saint (power/thrash metal)
Gabestok Med freden kommer hadet (black metal)
Gatekeeper From Western Shores (epikus heavy metal)
Grisly Tomb King (death metal)
Guts Decay (death metal)
Hanging Garden The Garden (melodikus doom/death/gótikus metal)
HateSphere Hatred Reborn (death/thrash/groove metal)
Heavy Claw Nuclear New Killer Part 2: The End of the Beginning (thrash/black/death metal)
Hellburn Hellburn (heavy metal)
Hellcrash Demonic Assassinatiön (black/speed metal)
Human Meat Grinder Relentless Human Nullification (slam/brutális death metal)
Ihsahn Fascination Street Sessions (EP) (experimental/progresszív metal/rock)
Ill Omen March of Decay (thrash metal)
Imminent Reign The Legend of Prometheus (epikus heavy metal)
Inhibitions Iskald sjel (szimfonikus black metal)
Iron Walrus Tales Never Told (doom/sludge metal)
Isataii In Vein of the Ancestors (black metal)
Jarmara Jarmara (death/post-metal)
Jurassic Jade Nyx Filia (thrash metal)
Kae Symphony of the Resurrected Ashes (black metal)
Keep of Kalessin Katharsis (melodikus black/death metal)
Kollapsed An Altar in Mind (atmoszferikus sludge metal)
Kuoleman Galleria Pedon Synty (black’n’roll)
Labyrinthus Stellarum Tales of the Void (atmoszferikus black metal)
Lamp of Murmuur Saturnian Bloodstorm (black metal)
Lankester Merrin Dark Mother Rises (melodikus heavy metal)
Las Trumien Głód zabijania (sludge/doom metal)
Leander On the Hall Hill… (atmoszferikus black metal)
Ley del Caos Un nuevo origen (death/thrash metal)
Liturgy 93696 (experimental black metal/avantgárd rock)
Mace ‘n’ Chain Among Ancient Pillars (heavy metal)
Majustice Ancestral Recall (power metal)
Marianas Rest Auer (melodikus doom/death metal)
Maze of Sothoth Extirpated Light (technikás death metal)
MDXX MDXX (heavy/doom metal)
Mean Green Mean Green (stoner/doom metal)
Metasphaera Metasphæra (melodikus death/progresszív metal)
Morass of Molasses End All We Know (stoner metal/rock)
Morbid Gorgeous Girl Swine Abattoir (death metal/goregrind)
Mork Dypet (black metal)
Motherwood Im Zeichen der Dunkelheit (atmoszferikus black metal)
Ne Obliviscaris Exul (extrém progresszív metal)
Nihilism Codex Nihilistic Exhumed (death metal)
Niohoggr In a Dark Misanthropic Devotion (black metal)
Odious Emesis Destruction of Flesh (slam/brutális death metal)
Otępienie Dementia (black/death metal/hardcore)
Ottto Life Is a Game (heavy/thrash metal/alternatív rock)
Ov Sulfur The Burden Ov Faith (deathcore)
Pissing the Mainstream Manifestasi Apokaliptik (grindcore/death metal)
Podridão Cadaveric Impregnation (death metal)
Pozar FrostHammer (black metal/dark ambient)
Samuli Federley Stormylized (progresszív metal/shred)
Saxon More Inspirations (heavy metal)
Scorched Moon Obsidia (progresszív metal)
Serpentine Cerberus At the End of an Age (doom metal)
Shakma On Tenebrous Wings (thrash metal)
Shores of Null The Loss of Beauty (melodikus black/doom metal)
Silkof Grove Death Construction (melodikus death/groove metal)
Smashed and Dissected Cadaveric Abyss of Sorrow (brutális death metal)
Solen Svan Northern Songs (doom/gótikus metal)
Spectral Lore 11 Days (EP) (atmoszferikus black metal/ambient)
Stodor Wilzorum Aura des ewigen Winters (black metal)
Straenge Filthy Microbes (death/thrash metal)
Sublind The Cenosillicaphobic Sessions (thrash metal)
Thanatophobia Internal Metamorphoses (technikás/brutális death metal)
The Blood We Couldn’t Kill Less (heavy metal)
The Dying Sun Signals from the Unknown (death/doom metal)
The Rhubarb Symptom of Failure (stoner/doom metal)
The Sleeping Legion The Last Transmission (doom/stoner metal/rock)
Thromvosis Proclamation of the Smegmatic Warcult (death metal)
Tragedian Master of Illusions (melodikus power/speed metal)
Velar Os Anjos Não Velam Os Mortos (funeral doom metal)
Verrine God Was Destroyed (black metal)
Vorgfang Viser fra ildens enger (black metal)
Vrayu Loneliness (experimental black metal)
Warpath Spawn Cold and Bleak (melodikus black metal)
Welcome to Holyland Ominous (sludge/doom metal)
Whore of Bethlehem Ritual of Homicide (brutális death/black metal)
Woe unto Me Along the Meandering Ordeals, Reshape… (funeral doom metal)
Xalpen The Curse of Kwányep (black metal)
Zberlord Zberlord (black metal)
Zørormr The Monolith (melodikus black metal/dark ambient)

Abyssic – Brought Forth In Iniquity (2022)

Ahogy rövidülnek a napok és a sötétség kezdi visszavenni a helyét, úgy kúsznak vissza a látókörömbe a sírgödrök aljából előkúszó muzsikák is. Ekkorra a fekete tónusok iránti szomj már annyira hajtja az embert, hogy akár körömmel is kikaparna egy sírhantot, hátha az alján lapul valami igazán testhezálló produkciót. Szerencsére a kiadók is tudják ezt, és […]

Tovább »