Jeromes Dream – LP (2019)

Ha egy régen meghatározó zenekar, több évtized után újra aktivizálja magát, az elég nem veszélyt jelent. Mármint magára a zenekarra. Hiszen, minimum egy kiváló anyagot kell letenniük az asztalra. Nem elég a régi frázisok kiégett pufogtatása és nem is szabad túlságosan új utakat keresni, hiszen egyből utol éri őket az ős rajongók haragja. Szóval nehéz […]

Dead Woman’s Ditch – jön a brit szentségtelen hármas új lemeze

December 20-án Hræfn címmel érkezik a brit pszichedelikus death/doom metalos Dead Woman’s Ditch második albuma.

A Hræfn dalain mind az benne van, amit első lemezünk a Seo-Mere-Saetan megjelenése óta írtunk. Mondhatni folytatjuk azt, amit elkezdtünk eredeti szentségtelen hármas felállásunkban.”

Lemezükről elsőként Inside The Void daluk hallgatható meg.

Necropsy – könyörtelen old-school riffelésű EP-előzetes

A finn death metal veterán Necropsy 2020. február 21-én Exitus címmel adja ki új 4 dalos EP-jét. Az 1987-ben alakult banda korai éveiben kizárólag demó anyagokat készített, amíg is 1994-ben átmenetileg fel nem oszlottak. (2013-ban a Century Media Records egy 3CD/4LP-s pakkban kiadta ezeket a demókat). A banda 2011-ben Bloodwork címmel jelentette meg első hivatalos lemezét, amit 2015-ben követett Buried In The Woods címet viselő második lemezük. Hamarosan érkező kislemezükről elsőként a könyörtelen old-school riffelésű Butcherado daluk hallgatható meg.

Necropsy – Exitus ‘EP

(Xtreem Music Records)

01. Meat Ceremony
02. Fucking Dead
03. 206 Motives
04. Butcherado

Death Angel – Immortal Behated – új videó

Május végén Humanicide címmel jelent meg a thrash veterán Death Angel legutóbbi albuma, melynek Immortal Behated dalához készítettek egy vadonatúj videót.

Izgatottan mutatjuk be az Immortal Behated című számunk hivatalos videóját. Ez a dal az aktuális, Humanicide albumunkon szerepel, ami néhány napja Grammy-jelölést nyert “Legjobb Metal Performansz” kategóriában!

The Embodied – új dal, új énekessel

Into The Abyss címmel osztotta meg új dalát a melodikus modern metalt játszó svéd The Embodied. Ez a dal az első, amit a banda új énekesével, Marcus Ehrenholmmal (ex-Assailant) készített el.

A hozzánk eljuttatott hírlevelükből még többet tudhattok meg:

“Hosszabb hallgatás és tagcserék után úgy tűnik, végre minden rendeződni látszik az itthon is többször bizonyított jönköpingi fenegyerekek háza táján. A The Embodied ugyanis – élén az új énekessel, Marcus Ehrenholm-mal (ex Assailant) újra aktív. Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy gőzerővel dolgoznak a 2020 közepére ígért harmadik lemezükön, a King Diamond-ból ismert Andy LaRocque producerrel karöltve – előzetesként pedig folyamatosan csepegtetnek a dalokból. A múlthéten is kiadtak egy zúzós tracket – Into the Abyss címmel, a napokban ezt követi egy újabb őrületes single, a Scanners – összesen négy nótát ígér az album érkezéséig a banda. A hangulat a szokásos – ezt már a két debütált alkotás is bizonyítja – a vérbeli északi lendületről így ez alkalommal sem kell lemondanunk. Az új korong ráadásul annak a reményével is kecsegtet, hogy a dallamos heavyt játszó svéd metal kvintet lassan 3 év után, jövőre visszatérhet Magyarországra is, ahova nem csak az elmúlt évek fergeteges bulijai, hanem a magyar származású dobosuk is köti őket.

Sötét utakon jár a Red Rockets zenekar! – Új videoklippel jelentkezett a szombathelyi zenekar

Augusztusban, a GrundRecords gondozásában megjelent a zenekar első nagylemeze, amihez most elkészítették második klipjüket is. A dalról Czirók „Ciri” András énekes így nyílaktozott:

A Sötét utakon című dalunk alapvetően egy kicsit borongós hangulatúra sikeredett. Ha röviden kellene jellemeznem, talán annyit mondanék, hogy olyan, mint amikor az ember egy kicsit „túltolja”. Itt arra gondolok, hogy igen, ki kell lépni a sorból, nem lehet mindig más emberek véleményére hallgatni, nem élhetjük úgy minden napunkat, ahogy mások akarják és nem is szabad ilyen emberek között maradni. Ez eddig viszonylag egészséges…

Aztán jön az, amikor a sötétségben kergetjük álmainkat és minden földi jóság mámorától megrészegedve, semmitől sem félve rohanunk előre, mert azt hisszük, hogy ez így rendben van. De nem… Minden álmunk szertefoszlik és sötétségben ragadva ellökünk magunktól mindent amit szeretünk és szerettünk volna megszerezni. Valahogy így gondoltam azt, hogy „túltolja”.”

 

Post Luctum – a depresszió sírvölgye

Kiadta első EP-jét az amerikai death/doom metalos Post Luctum projekt. Az egész mögött egy Ian Goetchius nevű zenész áll, aki a négy tételes After Mourning anyagával a végzetes depresszió sírjaiba húz le minket.

Saligia – itt a norvég okkultisták új dalelőzetese

November 30-án érkezik norvég okkult black metalos Saligia második albuma Vesaevus címmel. A 2006-óta létező banda neve a hét fő bűn latin megnevezéseinek első betűiből tevődik össze: superbia, avaritia, luxuria, invidia, gula, ira, acedia. Hamarosan érkező lemezükről most The Feather Of Ma’at daluk hallgatható meg.

Kvelertak – Bråtebrann – dalelőzetes

Jövő februárban érkezik a norvég Kvelertak új nagylemeze Splid címmel. A 11 dalos album február 14-én lát majd napvilágot a Rise Records kiadásában, amiről elsőként Bråtebrann daluk ismerhető meg.

A banda jövő tavasszal, március 10-én a Dürer Kertben mutatja be új nagylemezét a görög pszichedelikus heavy stoner Planet Of Zeus társaságában.

Kvelertak – Splid
(Rise Records)

01. Rogaland
02. Crack Of Doom (feat. Troy Sanders)
03. Necrosoft
04. Discord
05. Bråtebrann
06. Uglas Hegemoni
07. Fanden Ta Dette Hull!
08. Tevling
09. Stevnemøte Med Satan
10. Delirium Tremens
11. Ved Bredden Av Nihil

Angerseed – új EP előzetes videó

Forever Burning Hatred címmel november 30-án jelenik meg az Angerseed új EP-je, amiről újabb előzetesként The Clandestine Ones daluk videója látható. 

Itt a november 30-án megjelenő Forever Burning Hatred EP nyitó tételének videóklipje! A felvételek az Angerseed debreceni, Főnix Csarnokos buliján készültek. Felvétel, szerkesztés és vágás: Mészáros Márk, utómunkálatok, effektek és maszterelés: Necrovideo (Headcrusher Underground Music Magazine) – extra köszönet neki!

december 07.,
december 09.,