Exist – Zeneileg egy új korszak kezdődik

Hijacking The Zeitgeist címmel április 12-én jelenik meg az amerikai prog-metalos Exist negyedik lemeze, amin most mégnagyobb teret adtak a kísérletező, extrémebb vonalaknak.

Zeneileg úgy gondolom, hogy ez egy új korszakot jelent a banda számára, súlyosabb hangzással és sokkal kompaktabb hangszereléssel.” – mondta az énekes/gitáros Max Phelps. „Azt hiszem, mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy összességében ez volt a legszórakoztatóbb album, amit az Exist-tel készítettünk. Azt lehet mondani, hogy ez olyan, mint a mi Permanent Waves-ünk vagy a Moving Pictures-ünk (a hozzánk hasonló Rush-rajongók számára), ami a zenekar fejlődési pályáját jelenti az elmúlt néhány albumhoz képest. Alig várjuk, hogy a hallgatók meghallgassák ezt a korongot, és különösen izgatottak vagyunk amiatt, hogy élőben is előadhatjuk ezeket a dalokat. Büszkék vagyunk a gyönyörű borítóra is, amit Sebastian Jerke festett nekünk.

A lemez Blue Light Infinite dalához egy videoklip is készült, amit a zenekar frontembere, Max rendezett.

A Blue Light Infinite az albumunk nyitódala és az első kislemezünk is egyszerre. Tökéletes felvezetésként szolgál a Hijacking The Zeitgeist kontextusának megteremtéséhez. A dal kevesebb, mint négy perces (számunkra történelmileg rövid), mégis bemutatja a stílusok és dinamikák sokféleségét, amelyek az egész albumon fellelhetők. Szövegét tekintve a technológia iránti megszállottságunk addiktív és csalóka természetéről szól. A klip ezt hivatott illusztrálni, négy karakter párhuzamos történetét bemutatva, akik különböző témák megszállottjaivá válnak, és egyre mélyebbre és mélyebbre süllyednek a saját nyúlüregükben a kétségbeesés felé.

Exist – Hijacking The Zeitgeist

(Prosthetic Records)

1. Blue Light Infinite

2. Thief of Joy

3. Hijacking The Zeitgeist

4. Funeral Toll

5. A Path To Nowhere

6. One Degree Removed From Human

7. Window To The All

Saxon – Ettől könnyen elveszted a fejed

Januárban jelent meg az angolszász heavy metal egyik nagy öregjének, a Saxon 24. nagylemeze, a Hell, Fire and Damnation. A jövőre 50 éves jubileumát ünneplő zenekar lemezének Madame Guillotine című dalára készítette el új videóját, amiben a francia forradalomban használt híres lefejezőeszközről énekelnek.

Valójában ezt és a címadó dalt is Briannel közösen írtuk, és ez rendkívül Saxon-osra sikerült. Annyira, amennyire szerintem más nem is tudná megcsinálni. Úgy énekeltem el, mintha a guillotine egy személy lenne, és mintha a valóságos guillotine-nak lenne némi lelkiismerete. Imádom a groove-ot, nagyszerű groove-ja van!” – mondta Biff Byford bandafőnök.

A teles Hell, Fire and Damnation az alábbiakban hallgatható végig.

Medeia – Ne felejtsétek el bevenni a tablettáitokat

A Drug Induced Existence címmel mutatta be MI által generált 4K-s videóját a finn death/groove metalos Medeia. A dal a zenekar május 3-án megjelenő Mother of Lies EP-jének újabb előfutára.

Ez minden megtört agyú emberhez szól! Ne felejtsétek el bevenni a tablettáitokat, mielőtt velünk együtt meghalnátok! Az A Drug Induced Existence a második kislemez a hamarosan megjelenő EP-nkről. Őszintén reméljük, hogy az összes agresszivitásával együtt segít átvészelni egy nehéz napot. Osszátok meg és vigyázzatok magatokra, egyikünk se küzdjön egyedül!

Az EP első dalának videója, a Superseptic itt látható.

Like Moths To Flames – Sokféle érzelmet foglalnak össze új lemezükön

Dupla-dalos kislemeze (Paradigm Trigger / Angels Weep) után új lemezének kiadására készül az amerikai metalcore csapat, a Like Moths To Flames. The Cycles of Trying to Cope című lemezük május 10-én fog megjelenni az UNFD gondozásában. A lemezről Chris Roetter énekes a következőket árulta el:

A lemez azt a sokféle érzelmet foglalja magába, amin keresztül kell mennünk, amikor az életünk folyamán igyekszünk felnőni. Az elmúlt néhány évben valójában igyekeztem néhányat katalizátorként hasznosítani ezekből az érzelmekből, hogy túljussak azokon a dolgokon, amiken éppen keresztül kellett mennem. Azt hiszem, mindannyiunknak megvannak a saját egyedi módszerei a helyzet kezelésére, ezek itt az enyémek.

A 11 dalt tartalmazó lemezről Kintsugi daluk kapta meg ez első videót.

Amikor a dolgok rosszul mennek, úgy gondolom, ránk vár, hogy összeszedjük a darabokat, és választanunk kell, hogy melyik darabot hagyjuk magára. Ha nem lehet úgy távozni, hogy minden úgy legyen, ahogy a széthullás előtt volt, akkor honnan tudjuk, hogy melyik darabhoz ragaszkodjunk?” – mondta Roetter.

Like Moths To Flames – The Cycles of Trying to Cope

(UNFD)

1. Angels Weep

2. Paradigm Trigger

3. Over the Garden Wall

4. Gone Without a Trace

5. Dissociative Being

6. The Shepherd’s Crown

7. To Know Is to Die

8. Kintsugi

9. Everything That Once Held It Together

10. The Depths I Roam

11. What Do We See When We Leave This Place?

Alase – Beyond Our Imagination [EP] (2024)

Az atmoszférikus prog-metalt játszó finn Alase nem pihent sokáig, ugyanis kevesebb, mint egy év telt csak el a 2023-as nagylemezük, az A Matter of Time megjelenése óta, de máris egy vadonatúj, négy számot felsorakoztató EP-vel örvendezteti meg rajongótáborát az együttes. Janne Lunnas gitáros, Ari Miettinen basszusgitáros és Ville Aatsinki dobos mellett, a zenekar szerves részét […]

Tovább »

Deep Six Hatred – Angel of Disease – új videó

Angel of Disease címmel máris itt van egy újabb szöveges videó a finn thrash/crossover banda, a Deep Six Hatred debütáló lemezéről. A videó a május 3-án megjelenő lemez címadójához készült el.

Azt hiszem, ez volt az első dal, amit a készülő albumhoz készítettünk. Ott voltunk a nappalimban Jussi elektromos dobjaival meg a többi hangszerrel, zenekari próbát tartottunk, aztán a lényegre koncentráltunk. Ez egy viszonylag párás este volt. De ez a dal valahogy azon az estén kezdett formát ölteni. Idővel mindenféle finomítások és apró simítások érkeztek a kompozícióhoz, de igyekeztünk tartani magunkat az eredeti ötlethez, ami Villétől származik. Szerintem működőképes, még ha eléggé el is tér az album többi szerzeményétől.” – mondta a gitáros Joni Koivuniemi.

Necrowretch – Vae Victis – új videó

Swords of Dajjal címmel a múlt hónap elején jelent meg a francia death/black metalos Necrowretch új albuma, amiről Vae Victis dala kapott új videót.

Malheur aux vaincus! A történelem tanúsítja, hogy csak a legerősebbek maradnak életben, és a prófétai bölcsesség még mindig folytatódik a világban, amelyben élünk.  A Vae Victis Róma i.e. 390-ben történt kifosztásának eseményén alapul, amikor a gallok legyőzték a rómaiakat, és a legyőzöttekre kényszerítették a saját feltételeiket. Gyötrelemben és gyalázatban csak a kíméletlen ember, a túlélő lehet király. Káoszban és kínban csak a törvénytelen ember, a kényszerítő válhat az Élet és a Halál adományozójává.” – foglalta össze Vlad a Necrowretch frontembere.

Crownshift – Lemezelőzetes

Május 10-én adja ki bemutatkozó albumát a finn metal banda, a Crownshift. A zenekar tagságát Tommy Tuovinen (MyGrain) énekes, Daniel Freyberg (ex-Children Of Bodom, ex-Bodom After Midnight) gitáros – énekes, Jukka Koskinen (Nightwish, Wintersun) basszusgitáros és Heikki Saari (Finntroll) dobos adja. 10 dalos debütáló lemezük a Nuclear Blast kiadásában fog megjelenni, amiről máris itt van két videójuk.

Pestilence – Válogatáslemezt adnak ki

Április 26-án, az Agonia Records kiadásban jelenik meg a Pestilence válogatáslemeze. A holland death metal ikon Levels of Perception című lemezére 12 klasszikus dalának újrajátszott változata kerül fel. Erről máris itt van a Horror Detox új verziója.

Mindig is szerettem volna egy ’best of’ lemezt készíteni, hiszen ez azt jelenti, hogy elértem valamit a múltban. Valami olyat, aminek ma is van az értéke.„- mondta a frontember Patrick Mameli. „Az album címe Levels of Perception. Hogy miért? Mert ez történt a dalokkal. Különböző zenészek előadásában, saját nézeteikkel, zenei képességeikkel és értelmezéseikkel, új megvilágításba helyezve azokat Hatalmas értéknek és egyszerűen félelmetesnek találtam, hogy olyan dalokból válogathattam, amelyeket a távoli múltban komponáltam, a jelenbe transzportálva azokat a Michiel van der Plicht (dobok), Rutger van Noordenburg (gitárok) és Joost van der Graaf (basszusgitár) felállás segítségével.

A Pestilence április 11-én a Carnation és a Bodyfarm társaságában az A38 Hajón fog fellépni.

Pestilence – Levels of Perception

(Agonia Records)

1. Horror Detox

2. Mvlti Dimensional

3. Mobvs Propagationem

4. Sinister

5. Dehydrated

6. Dominatvi Svbmissa

7. Land of Tears

8. Necromorph

9. Deificvs

10. Twisted Truth

11. Sempiternvs

12. Ovt of the Body

Exodikon – Érkezik a második lemezük

Március 29-én Chaosophilia címmel jelenik meg a hazai death/black metal banda, az Exodikon második nagylemeze. A kilenc tételes lemezt a csapat új kiadója, az olasz WormHoleDeath fogja kiadni, amiről máris itt van The Lord of Wounds – The Incubation of Pain című daluk szöveges videója.

A Chaosophilia az emberi psziché mélységeibe hatol, az érzéketlenség és az egzisztenciális hiábavalóság kényes területeit kutatva. Az album lírai narratívája a küzdelmet, a bipolaritást és az élet abszurditásának elfogadását foglalja magába. A zenekar hangzásbeli főzetében a black és death metal keveredik, thrash és melodikus death metal elemekkel gazdagítva, olyan zenei palettát alkotva, amely a belső káoszt és a kozmikus ürességet tükrözi. A Chaosophilia nem egy koncept-album, sokkal inkább antológia, aminek középpontjában a belső és külső világunkban mélyen lakozó káosz áll, ahogyan azt Száraz Bence zseniális borítója is mutatja.

A lemezről a fenti dal magyar nyelvű verziójának szöveges videója A sebek ura / A fájdalom inkubációja címmel itt látható.

A lemezbemutatója a megjelenés napján, március 29-én lesz a Dürer Kertben, a Christian Epidemic, a Rivers Ablaze és a Witchthrone társaságában.

Exodikon – Chaosophilia

(WormHoleDeath / H-Music Hungary)

1. Intro

2. The awakening depth – The psychics of the manipulated

3. Life weight loss – The aesthetics of contempt

4. The nature of descent

5. The Lord of Wounds – The incubation of pain

6. Uninverse – The logic of Zeitgeist

7. Collapse – The semantics of liberty

8. Imago dei – The syntax of deity

9. Untermensch – The psychics of deceivers

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.