Paranorm
Empyrean

boymester
2021. március 29.
0
Pontszám
9.5

Minden műfajnak megvan a maga életútja és virágkora, nosztalgiahulláma, de igazán egyik sem tűnik el. Ez egészen csodálatos szerintem a rock és metal alapú zenékben, hiszen ha belegondolunk, itt sok-sok évtizednyi fém gyűlött már össze az emberiség tarsolyában. Ha a Black Sabbath megjelenésétől számoljuk a metal korszakát, ha a 70-es évek végétől, akkor is bőséges időmennyiség állt már rendelkezésére a kibontakozáshoz. Mára szinte az összes skálán megjelent már a fémzene: a könnyed rock zenétől a legelborultabb drone hangfoszlányokig és mindkettőnek van élő közönsége. Korábban ilyen sokáig nem nagyon tartotta magát egy vonal, főleg népszerűséget illetően. Persze az a tendencia sajnos, hogy a fiatalok többsége csak azt a szellemi tápot fogyasztja, amit elé okád a rendszer, de mindig akadnak, ha kevesen is, akik szeretik tágítani tudatukat és ismereteiket. Én mindig úgy gondoltam, hogy az életben megszerzett minden tapasztalat, legyen az jó vagy rossz, csak a javamat szolgálja. Élvezhetem, bánhatom, de mindenképp tanulok belőle, ami csak a segítségemre lehet a következő szembejövő probléma esetén. Ezért szeretem megélni a boldogságot, a lelki pokol mélységeit és mások meglepődésére széles mosollyal felkelni egy másfél órás bezárkódós, funeral doomos időtöltés után. Ha jó a lemez, akkor még csettintek is egyet, hogy ez milyen jól esett. Nem szeretek elásni, eltemetni, elfelejteni semmit csak azért, mert az idő kezd eljárni felette.

Így viszonyultam mindig a jóféle thrash metalhoz is, ami nekem a szórakozás egy más fajtáját jelentette. Alapvetően a stílus keményebb, kíméletlenebb vonalát kedvelem, amit a SlayerSepultura páros vezetett fel, de ahogy az egyre terebélyesedő bevezetőmben már utaltam rá: minden stílusnak megvan a maga pályája. A mára könnyednek tekinthető, a maga idejében a biztosítékot kicsapó Metallica, a keményedő zenekarok után ebben a közegben is megjelent a technikásság, a progresszivitás, ami jellemzően egy következő lépcsőfok, mielőtt kiégeti magát egy műfaj. A thrash esetében a 80-as évek második felében, a 90-es évek első éveiben jött el ez a korszak, amikor annyi progresszív, technikás lemez árasztotta el a közeget, hogy igazi mesterművek, zenei csúcsteljesítmények is képesek voltak eltűnni a süllyesztőben gyakoriságuk miatt.

Repkedtek a levegőben a Destruction, Coroner, Realm, Mekong Delta, Sadus, Invocator, Atheist, Blind Illusion, Cyclone Temple, Watchtower, Vendetta, Anacrusis, Toxik, Dyoxen, Hexenhaus, Hellwitch kiadványok, melyeknek elég nagy kedvelője voltam egy időben (Realm az abszolút favorit). Szép, impozáns lista, de az utóbbi évtizedekben egyedül talán a Vektor volt érdemes arra, hogy ezt tovább gazdagítsa néhány nagyszerű lemezével (Outer Isolation). 2020-ban azonban történt némi változás és úgy tűnik, a black/speed hullámon túl a hangszeres teljesítményre és virtuózitásra épülő thrash is szeretne magának egy újabb virágkort. Először kaptunk Cryptic Shift féle igencsak elvont, komplex aprítást a Visitations From Enceladus során, majd érkezett egy újabb bemutatkozás, a Demoniac So It Goes című bitang lemeze. Mindkettő ráadásul azt az erőteljesebb, kíméletlenebb vonalat súrolja, amit oly szeretettel hallgattam.

Úgy néz ki ez a sor nem fog kifulladni ennyiben, mivel most már nagy nehezen elérkeztem a lényeghez, ami a svéd Paranorm magára régóta várató bemutatkozó anyagát jelenti. A több, mint tíz éve létező csapat csak 2018-ban találta meg méltó dobosát Samuel Karlstrand (Incised, Wretched Fate, Nekrodelirium), akivel belevágtak az albumrögzítésbe. Régóta érlelődő dalaik 6-8 perces hosszúságban tárják elénk hangszeres tudásuk legjavát, aminek bemutatása közben maradunk a jó öreg thrash metalnál is. Karcos, melodikus death metalra hajazó énekkel, véget nem érő instrumentális csodákkal szórakoztat minket a lemez az említett zenekarok örökségét ápolva, történetüket tovább szőve. Ha már melodikus death, akkor egyértelműen vannak a régi Arch Enemyre emlékeztető dallamfoszlányok és a vokált is hasonlóképp kell elképzelnünk. Borítóban ugyan nem sikerült különösebben sablonmentesre a produkció, de hangzását és dalszerzését tekintve egyetlen ponton sem tudnék belekötni a végeredménybe.

Egyetlen dolog van, ami csípheti a szemünket, ez pedig a lemez hosszúsága, ami a maga 54 percével nem épp hallgatóbarát. A klasszikusok ezt lerendezték 30-40 percben, ami így is bőven elégetett minden tüzelőanyagot. De ezt most szépen szőnyeg alá söpörjük, mert aki technikás, progresszív thash metal lemezt fogyaszt reggelire, az pont nem foglalkozik ezzel, csak élvezi a zenét és a sodró riffeket. A teljes lemez meghallgatható a zenekar bandcamp oldalán keresztül.

Combichrist, Megaherz Combichrist, Megaherz
szeptember 25.
Vinnie Moore Vinnie Moore
szeptember 26.
Liturgy, Áron Porteleki Liturgy, Áron Porteleki
szeptember 26.
IHE Slam Party IHE Slam Party
szeptember 27.