Pathetic

Rat King (2019)

Akárhogy is gondolkodom, nem jut eszembe további példa arra nézve, hogy egy kanadai zenekar magyar kiadónál jelentette volna meg a nagylemezét. Ha nincs, aki megcáfoljon, a hazai Total Darkness Propaganda történelmi tettet vitt véghez, hogy egy Calgaryban üzemelő banda bizalmat szavazott nekik a CD (és kazetta) kiadás kapcsán. A logóra, illetve a frontképre pillantva konstatálhatjuk, hogy old-school death metal a játék neve. A borítón elkezdtem számolgatni, hogy hány különböző létforma szimbiózisát sikerült ábrázolnia a művésznek, de feladtam. Erősebb gyomrú hallgatóknak akár feladványt is lehetne gyártani ebből.

Bevallom, az OSDM egyike azon stílusoknak, amiből nekem soha nem elég. A műfaj feltétlen hívei egyébként nem panaszkodhatnak, hiszen idén ömlöttek ránk a finomabbnál finomabb csemegék ebben a bárdolatlan stílusban. Októberben cikksorozat is jelent meg oldalunkon az utóbbi megjelenések gyöngyszemeiből, azóta pedig itt az új Benediction és küszöbön a friss Skelethal korong is. A brit veteránok egy hibátlan albumot csaptak elénk, de az előzetesek tükrében a fiatal franciák lemezére sem lehet majd egy rossz szavunk sem.

A Pathetic végigmenetelte az undergroundban járandó rögös ösvényeket, a 2015-ben indult brigád műhelyében készült single, EP, split kiadvány is, némelyikből ráadásul több is ékesíti a diszkográfiát. A Rat King pedig az első nagylemez, mely digitálisan és szerzői kiadású CD-n tavaly nyáron már megélt egy megjelenést, a hazai Total Darkness Propaganda pedig idén tavasszal hozta ki CD-n és száz példányra limitált kazettán az albumot. A zenekar neve (emelkedett, ünnepélyes, fennkölt, szenvedélyes, magasztos) nem is állhatna nagyobb kontrasztban a trió által művelt otromba zenével, a dalszövegekről nem is beszélve.

A trió 54 perc 54 másodpercben facsarja elénk az áporodott riffeket. Az old-school death metal mellett a muzsika nem kevés doomot is hordoz magában, tehát a trió többnyire a mérsékelt középtempókra, esetenként a vánszorgósabb riffekre építkezik. Ezek tetejébe pedig érkeznek a pincemély hörgések. Esetenként azért felpörgetik a tempókat, jó példa erre a Hamatsa című nóta, mely a disszonáns riffek örvényében többször is váratlanul begyorsul, majd jön a csépelős befejezés. A Fatal Charade maga az OSDM, a csörömpölő dobokkal, vijjogó gitárjátékkal és a jól ismert morgással. A dal a CD legrövidebb és egyúttal talán a legtempósabb szerzeménye. A Going Postal beszédhangokkal színesített intrója feltehetően egy horror filmből lett kiollózva, aztán folytatódik is az előző tételben megkezdett féktelen pusztítás. Ebben a dalban keveset variáltak a tempókkal. A kiállásnál a gitárhangzás a korai Paradise Lost-ot idézi ugyan, de ezzel csak egy rövid lélegzetvételt engednek a gyalulás közepette. A soron következő címadó nótának változatosabb a szerkezete, ebben a szerzeményben mindent felvonultatnak, ami az értelmezésük szerint befér a régi iskolás death metal keretei közé. A Shetani egy basszusgitáros intrót követően robban. Itt, a hangorkán közepette még thrashes riffekre is felkaptam a fejem. A következő két dal a nyitó szerzeményekhez hasonló, áporodott doom/death metal. A lemez legbetegebb tétele (szövegileg mindenképp) az utolsó előtti Defecation Upon the Grave of the Grand Wizard. A záró Empty Threat pedig egy nagyobb lélegzetű  nóta, mely egy hosszabb levezetést kapott.

A Pathetic albuma tehát az old-school death metal keretei között egy változatos lemez. A kanadaiak mindent felvonultatnak, ami befér a szűkre szabott keretek közé, a Rat Kinggel pedig nem vallanak szégyent a jelenlegi telített mezőnyben sem. A régi sulis death metal szerelmesei bátran próbálkozhatnak a hazai kiadónál a CD, illetve a kazetta beszerzésével!

Az ajánlót írta: Andris

január 09.,
február 06.,