Perihelion – Mindannyian megrögzött eszképisták vagyunk

A 2014-től aktív debreceni Perihelion az év végén már a negyedik nagylemezével jelentkezett. Az Agg címre keresztelt kiadvány tovább öregbíti hazánk hírnevét a post black metal műfajban. Az új albummal kapcsolatos kérdéseimre a zenekar vezetője, a gitáros/énekes Vasvári Gyula válaszolt.

Szia! Köszönöm, hogy elfogadtad a megkeresést! Először is engedd meg, hogy gratuláljak az újfent remekül sikerült, december elején megjelent albumhoz! Kezdjük talán a legnyilvánvalóbb kérdéssel; mit jelképez számodra a lemez címe, illetve a kifejezés hogyan kapcsolódik a borítóhoz?

Köszi szépen! Mielőtt elkezdtünk új dalokon dolgozni, az eddigiektől eltérően megegyeztünk egy koncepcióban. Mindannyian megrögzött eszképisták vagyunk és az új lemezzel ezeket az érzéseinket öntöttük zenébe, a borító pedig szintén ezen gondolatvilág része.

Rendkívül termékeny zenekar vagytok, a banda működésének öt éve alatt már a negyedik teljesértékű hanghordozóval jelentkeztetek. Fő dalszerzőként honnan merítesz ihletet a zene, illetve a szövegek megalkotásához? A többiek is részt vesznek a dalírásban, vagy ez kizárólag a Te asztalod?

A szövegek mellett a főbb zenei témákat és irányvonalakat hozom én, de a részleteket már nem dolgozom ki.  Ez a módszer az Agg-nál meg is hálálta magát; rendszerint az történt, hogy hoztam egy alapötletet és együtt formáltuk teljesen olyanná, amilyenek négyen együtt vagyunk.

Mik a legfontosabb zenei hatásaid?

A ’90-es évek rockzenéje jelenti számomra azt a hátteret, ahova mindig visszatalálok és számos ekkor készült album örök hivatkozási alap nekem. Ezek között is kiemelkedő volt számomra a Nirvana rövid szárnyalása, ami a mai napig nagyon meghatározó zenei élmény. Az újabb zenék között leginkább az Oranssi Pazuzu lemezei voltak rám komolyabb hatással. Ezeknek a zenéknek egyébként van egy viszonylag nagy közös metszetük.

Hol, illetve milyen körülmények között rögzítettétek az új albumot?

Saját magunk vettük fel élőben, a próbatermünkben. Nagyon komoly hatással volt a lemez kialakulására és a részletek kidolgozottságára, hogy annyi időnk volt a dalok véglegesítésére, amennyit csak akartunk. Emellett régi álmunk volt az is, hogy végre elhagyjuk a hangszerenkénti felvételt. Emlékszem, mennyire frusztráló érzés volt az Örvény keverésekor, hogy a lemezverzióról számomra hiányzott a korábban élőben felvett demó lelkülete. Mindenképp el akartuk kerülni, hogy újból ez történjen, továbbá egy minden korábbinál természetesebb és valódibb lemezanyagot szerettünk volna készíteni, ehhez a célhoz pedig kézenfekvő volt a teljes zenekaros felvétel.

Mit érdemes tudnunk a dalszövegekről? Bemutatnád őket az olvasóknak néhány mondatban?

A szövegek pillanatnyi benyomások, vagy régóta formálódó alapötletek eredményei. Egyebet képtelenség mondanom róluk, mivel önmagukban nem értelmezhetők, csak a zenével egységben.

A Zeng és az Örvény című albumok, illetve a 2016-os Hold EP is a francia Apathia Records gondozásában jelentek meg, a kiadó azonban a közelmúltban beszüntette a tevékenységét. Mi lesz a sorsuk a kiadónál maradt lemezeknek, az érdeklődők a későbbiekben hogyan tudnak ezekhez a CD-khez hozzájutni?

Az összes CD átkerült hozzánk. Hamarosan rendezzük a sorainkat, a zenekar bandcamp oldalán továbbra is hozzá lehet jutni ezekhez a kiadányokhoz, immár közvetlenül tőlünk, a készlet erejéig.

Az Apathia Records megszűnésével hogyan, milyen háttérrel jelentettétek meg az új albumot?

A lemez már májusban elkészült. Épp le akartuk adni a felvételt a kiadónak, amikor szóltak, hogy befejezik a tevékenységüket. Egy darabig úgy nézett ki, hogy lesz egy másik kiadónk, végül a saját kiadás mellett döntöttünk, mivel hónapok mentek el értelmetlen várakozással. Persze ez hirtelen embertelen mennyiségű pluszmunkát és extra költségeket eredményezett. A sok elvesztegetett idő miatt majdnem ki is futottunk az évből. Viszont semmiképp nem mertük megkockáztatni, hogy újabb hónapokat csússzon a megjelenés, mert alkotói szempontból nagyon egészségtelen lett volna, ha túl sokáig várakozik kiadatlanul egy olyan új anyag, amibe ennyi energiát fektettünk. A magánkiadás emellett sokkal izgalmasabb, mivel átlátjuk és kézben tartjuk az egész folyamatot. Fontos szempont volt az is, hogy olyan kiadványt gyártathatunk, amilyet szeretnénk, nem kell kompromisszumokat kötni és gördülékenyen lehet együttműködni a merch gyártókkal is.

A zenekar idén egy rövid, de sűrű beosztású európai turnén vett részt. Hogyan jött a lehetőség a külföldi fellépésekre? Ki felelt a koncertek szervezéséért, illetve milyen tapasztalatokkal és emlékekkel tértetek haza?

A turné egy sikeres NKA pályázat segítségével jött létre, kár, hogy utólag maga a pályázás volt a legkönnyebb része az egész szervezésnek. Az állomásokat a pozvakowski-s Darvas Ádámmal ketten szerveztük, irgalmatlan mennyiségű kiküldött e-mail és több más módon történő kapcsolatfelvétel árán. Számos nagy tanulságot szereztünk és újra rá kellett jönnünk, hogy csak a bejáratott kapcsolatok számítanak a legkisebb kluboknál is. Ezzel együtt életre szóló élményekkel térhettünk haza és volt pár különösen embert próbáló helyzet is, amiket sikeresen megoldottunk. Emellett nagyon sokat erősített a színpadi rutinunkon is ez a körút, ami igazából megfizethetetlen.

Több lemezetek borítója is a jellegzetes stílusban dolgozó, nemzetközileg elismert Costin Chioreanu munkája. Vele hogyan kerültetek kapcsolatba? Tart még az együttműködésetek?

Costin-nal még a 2014-es Nap fele néz című dalunk klipjén dolgoztunk együtt először, azóta elég jó barátok is lettünk és csináltunk közös koncerteket is a volt zenekarával. Úgy volt, hogy az Agg borítója is az ő munkája lesz, de végül ebből nem lett semmi. Banálisnak tűnik az indok, de annyira elhúztam vele az újbóli kapcsolatfelvételt, hogy végül kifutottunk az időből. Ez a helyzet viszont kapóra jött, ugyanis már rég el szerettem volna kezdeni újra festeni. Kamaszkoromban nagyon sokat rajzoltam és festettem, de kb. 20 éve nem foglalkoztam ilyesmivel, ezért már nagyon vártam, hogy ismét elmerülhessek kicsit benne. Így aztán végül beszereztem minden kelléket és megfestettem a borítót úgy, ahogy eredetileg elképzeltem.

A 2016-os Meta című album óta énekesként visszatérő vendég vagy a Thy Catafalque lemezein. Mikor ismerkedtetek össze Kátai Tamással, illetve hogyan merült fel az együttműködés lehetősége? Szabad kezet kapsz Tamástól az énektémák kidolgozása kapcsán, vagy kizárólag énekesként számít a részvételedre?

Tamással nagyon régen ismerjük egymást, rendszerint különböző koncerteken futottunk össze annak idején. Egyszer megkeresett, hogy van-e kedvem énekelni a következő lemezen, engem pedig érdekelt a dolog. A Meta lemezen Tamásnak még volt pár dallambeli elképzelése, amit követtem, azóta viszont csak a szövegek és a ritmizálás adott. Örülök az együttműködésnek, tök jó dolog néha mást is csinálni zeneileg.

Köszönöm a válaszokat, és sok sikert kívánok az új lemezhez!

Az interjút készítette: Andris