Pestlegion
Sathanas Grand Victoria (2022)

Vége a nyárnak, jönnek az esős napok és az elmúlás szépségével kecsegtető ősz. A forróságban pusztán ellensúlyként szolgáló rideg kiadványok most már stílszerűvé válnak így komolyabb változásra nem kell számítani ismertetők terén. Itt van nekünk például a német Pestlegion, ami szeptember végén fog rászabadulni a világra finom kis black metal muzsikájával. Keménységük ellenére képtelen vagyok elhagyni a finom jelzőt, mivel egy tradicionális, de kifejezetten jól megszólaló, fogós dalokra koncentráló zenekart ismertem meg velük kapcsolatban, ahogy a promós anyagok között felfedeztem a csapatot. 2012-ben alapították hétpróbás underground arcok, akiknek egy része már a 90-es években működő, nem túl termékeny és hosszú életű Castigate nevű death/grind alakulatban megismerték egymás rezdüléseit. Belefületlem az egykori brigád egyetlen lemezébe és azt kell mondjam, nagyon jól tették a stílusváltást még akkor is, ha keresztényellenes témakörüket sikerült is megtartaniuk erre a formációra. Innen érkezett tehát a gitáros C. (Christian Eichberger), akinek játéka az egyik fő forrása az emlegetett finomságnak, valamint B. (Björn Fratzer), aki az énekért és a basszusért felelős. Utóbbi annyira jól tolja a klasszikus károgást, hogy korábbi vokáljával szinte össze sem tudtam hasonlítani. Hozzájuk csatlakozott 2017-es debütálásuk előtt a szintén nagyszerű gitáros, Tenebriz, akinek bevétele extra töltetet adott a hangzásnak, friss emberként pedig  Deamenthort (Dennis Thiele) ült a dobok mögé, aki szintén brutal death, grind gyökerekkel rendelkezik (Kinski, Prostitute Disfigurement, Resurrected). 

Céljaik egyenesek és megkérdőjelezhetetlenek: olyan black metalt játszani, ami szórakoztató, melódiáktól sem mentes, de mégis távolságtartó és kellően rideg. A már említett vallásellenesség mellett nem vetik meg az északi mondakörök, legendák felidézését sem, valamint az okkultizmus is gyakran felüti a fejét a dalszovegekben. Ezek alapján nem hoznak különösebb újdonságokat, ami miatt viszont itt a helyük és meg kell említeni őket az idei felhozatalban, az a dalírás minősége és mivolta. Tipikusan olyan kiadvány a Sathanas Grand Victoria, amit egy, a black metal iránt elsőre érdeklődő metalosnak tudnék ajánlani pusztán azért, hogy megkedvelje ezt a vonalat. 

Monumentális, de szerencsére rövid Introval nyitunk, amibe annak rendje és módja szerint berobban a nyitó tétel, a We Deny Thy Name. Gyors reszelés, időnként berobbanó blast beatek, azonnal ható tremolo és sok apróság kényeztet minket ebben a se nem múltidéző, se nem modernnek nevezhető dalban, aminek legnagyobb erőssége a kézzel tapintható feszültség, agresszió. Ezzel szemben a jóval hosszabb The Portal, hátrahagyva az ösztönösebb pusztítást, okosan építkezik hangról hangra ugyanazokkal az elemekkel, de középtempóval indulva. Viszont a dalban egyszer csak megjelenik egy epikusságot sugárzó billentyűtéma, ami új szintre emel mindent: az egész játék komollyá és impozánssá válik tőle. Szinte váratlanul csap le ránk a hangulat és az érzés, hogy szívesen csatlakoznánk hozzájuk egy ördögi buliban. Az Into The Golden Valley visszatér ugyan az aprításhoz, de jóval erőteljesebben és hatásosabban teszi ezt, mint a We Deny The Name. A gitárok jobban összefolynak, ennek köszönhetően nagyobb teret kap a fagyosság is. Korábban már feltűnt itt-ott némi speed metalos utalás a zenében, ez teljesedik ki a Ketzer Reim című dalban, ami ennek köszönhetően igazán ősivé és misztikussá válik. Nekem minden esetre ez jött be a legjobban az egyébként alig 40 perces dalcsokorból, valamint az utána érkező címadó dal, ahol szintén erősen jelen van az első hullámos black metal zenekarok hatása. Grandiózus módon tarol az Adjuration Of The Elder Gods, ahol megjelenik az északi íz és némi folkos beütés, modernebb hangvételben zakatol át rajtunk az Entsage Gott, majd pedig a The Warlock’s Curse ad teret a démoni megszállottságnak. 

Nagyon jó kis lemez tehát a németek második kiadványa, ami semmilyen reformmal nem készül, de remek dalokkal kecsegtet. Az album nagyjából egységes színvonalat tart fenn, de azért akadt egy olyan érzésem, hogy a kezdéstől számítva egyre jobb és jobb lesz, ahogy belemelegedünk ebbe pandás világba. Black metal rajongóknak érdemes lesz megfülelni a teljes anyagot, mert könnyen találhatnak egy új kedvencet maguknak.

Zeal & Ardor
december 11.