Phantom Druid

Death & Destiny (2020)

A holland Tjeerd De Jong igazán régi motorosnak mondható hazájának underground zenekaraiban, ahol különböző szerepkörökben tűnt már fel. A projektek legfőbb közös jellemzője stílusuk: ez pedig a doom metal. Tjeerd a 90-es évek kezdete óta hódol ennek a vonalnak, legyen szó death/black vegyületről vagy szárazabb stoner metalról (Doomsday B.C., Serpentarius, Stone In Egypt, Beyond Belief). Ezek a bandák azonban rövid életűek voltak, legtöbb esetben néhány közkinccsé vált demó maradt utánuk. Ezt elégelhette meg előadónk, mert saját maga vette kézbe a gyeplőt és elkezdett dolgozni a Phantom Druid dalain. Ennek kezdete igencsak a homályba vész, de az biztos, hogy 2019-ben már több single is megjelenhetett azt bizonyítandó, hogy hamarosan újabb fejezettel bővül majd a doom metal nagykönyve.

A hosszú éveken át tartó munka feltételezi az elköteleződést és fanatizmust, ami a Death & Destiny minden egyes hangjában érződik. A végeredmény igazából nem kíván hosszas boncolgatást és elemzést, mert könnyedén lejegyezhető és aki nem töltötte barlangban eddig az életét, valamint nem idegen számára a műfaj, az teljes képet kaphat néhány mondat segítségével. De Jong beköltözött a stúdióba, inspirációként pedig telepakolta a hátizsákját a komplett Pentagram, Saint Vitus, Count Raven diszkográfiával. Mindezt Black Sabbathos pólóban, melynek hátuljára a nagy példakép leghűségesebb követőinek névsorát varratta, gondolok itt a teljes marylandi vonalra.

Az ősi recepten talán annyit változtatott, hogy a monumentális, sokszor 10 perc környékén mozgó tételek helyett rövidebb dalokban gondolkodott, akárcsak Bobby Liebling gyakorlatilag a doom metallal egykorú zenekara. A lemezen található 10 dal átlagosan 4 perc körül mozog, de kellően mélyre vannak hangolva ahhoz, hogy jóval többnek, súlyosabbnak érezzük őket. Érdemes kiemelni a hangzást, mert az viszont nagyon el lett találva: ehhez az egyszerű, lényegre törő zenéhez tökéletesen illik a félig-meddig nyers lüktetés, amit minden dalban megkapunk. Az ének sem lépi át a korlátokat: alapvetően Ozzy orgánuma inspirált monológok teszik ki a nagy részét. Különösebben fogós dallamokat nem hoz, erre is leginkább a visszafogottság a jellemző. Az alapvető sablonosság ellenére mégis érdemes elővenni ezt az anyagot és a figyelmetekbe ajánlani, ugyanis amit vállal, azt teljes magabiztossággal, tökéletesen hozza. A lassan csordogáló, kemény riffek folyamatos bólogatásra ingerelnek, a hangulat pedig első másodpercétől kezdve a kiadvány végéig garantált.

De Jong munkája számomra kimeríti az egyszerű és nagyszerű fogalmát: nem lesz hivatkozási alap, sem túl népszerű, de azért nem árt tudni, hogy jó, ha évente egy-két ilyen őszinte anyagon túl nem igazán kapunk többet. Aki szereti a puritán, csupasz doom metalt, a remek szólókat és a folyamatosan adagolt bólogatni valót, annak mindenképp tudom ajánlani a megismerkedést.

augusztus 16.,
augusztus 26.,