Phoenix Rt
Jelzőfény

(Edge Records • 2020)
Armand
2020. október 21.
0
Pontszám
9

A felvidéki Phoenix Rt. egy relatíve friss zenekar a hazai rock/metal színtéren. A trió 2013-ban alakult, bemutatkozó korongjukat pedig még abban az évben meg is jelentették. Azóta további két CD készült a Puss Tamás énekes/basszusgitáros vezette csapat műhelyében, október elején pedig kézbe vehettük a csallóközi banda negyedik, Jelzőfény című nagylemezét. A tíz saját szerzeményt és egy feldolgozást rejtő album slágeres, refrén központú, könnyen emészthető modern rock/metalt tartalmaz. A stílus ismeretében persze óhatatlanul felmerül a Road, a Depresszió, az AWS, a Leander Kills, vagy akár a Rómeó Vérzik neve, mint összehasonlítási alap. A fentiek említésével jó nyomon járunk, de a Phoenix Rt. nem nevezhető egyikük utánérzésének sem, csak a csapásirány egyező. Varga Zoltán producerkedése önmagában garancia arra, hogy egy magyar kiadvány megszólalásával nem lehet gond. Jelen esetben is sikerült egy kellemes, de erőteljesen megdörrenő soundot összehozni. Az első meghallgatást követően nyugtáztam, hogy maguk a dalok is rendben vannak. A hazai modern rock/metal vonalon a legkritikusabb pont a szövegvilág lehet. A borítóra nézve, majd a bookletet fellapozva azonnal szemet szúrt, hogy a srácok sokat komolyodtak az elmúlt időszakban. A friss frontborító, melyet Király Győző fotóinak felhasználásával Nagy Attila készített vitán felül az eddigi legjobbjuk.

A nyitó Nem marad szótlan kapásból a trió eddigi legkeményebb dala, a durva énektémák mellett persze a dallamos refrén már elsőre is a fülekbe ragad. Győrög Márton gitárjai talán még sosem szóltak ilyen keményen. A Nincs mit vesztenem-ben érzek egy kis punk rockot is, nem véletlen, hogy ez a slágeres nóta lett az album elsőként klipesített dala. A hasonló felépítésű Engedd el-t sikerült feldobni egy kis extra billentyűs hangszínnel, a kórus pedig újfent ragadós. A részben akusztikus Ami ránk vár elsőre túl poposnak tűnt, a metalos füleknek kicsit szokniuk kell; ha valami, ez a nóta tényleg rádiós lejátszás után kiált. A címadó számomra a trió eddigi legjobb dala, a zenekar életében első ízben vendégénekes bevonásával.

A friss lemezes Down for Whatever frontembere és Tamás kiválóan hozták össze az erősségeiket, a zúzós alapokra írt szárnyaló énekdallamok egy különösen jól összerakott refrénben teljesednek ki. A Mielőtt elrugaszkodom esetében csak magamat tudom ismételni, ugyanis ennek a dalnak is a refrén a legnagyobb erőssége. A soron következő Fekete ráadásul szokatlan felépítésével eleve a kórussal kezdődik, a srácok a verzékbe ezúttal egy kis rapes részt is csempésztek. Ha az Ami ránk várt poposnak neveztem, akkor ez hatványozottan áll az Elkéstél című szerzeményre is. Egyik sem a szó klasszikus értelmében vett ballada, a gitárok azért ebben a dalban is rendszeresen megdörrennek. A Tiszta lappal már videoklip formájában is bizonyított, a Másnapos szerenád pedig egy könnyed, dallamos punk nóta, az előzmények tükrében kicsit komolytalanabb szöveggel. A záró Kalapács feldolgozás sem lóg ki a saját dalok közül, sikerült a maguk képére formálniuk. A Totem lemezes Nincs baj című nótát csak a dalszövegről ismertem fel, szóval ez esetben nem szolgai másolatról, hanem valóban átdolgozásról van szó.

Akihez közel áll a fent említett zenekarok világa, de még nem futott bele a felvidéki trióba, érdemes belefülelnie a Phoenix Rt. muzsikájába, kezdésnek pedig ez a friss lemez a tökéletes választás! Tamásékban simán benne van, hogy a fenti zenekarok szintjére fejlesszék a bandát, a jó dalok ugyanis adottak, ha a helyzet normalizálódása után végre sikerül ezeket nagyobb koncerteken is bemutatni, újabb kapuk nyílhatnak meg a Phoenix Rt. előtt.

Az ajánlót írta: Andris