Pistols At Dawn
Nocturnal Youth [EP]

(Szerzői kiadás • 2021)
Győr Sándor
2021. november 3.
0
Pontszám
7

Július 19-én jelent meg az amerikai Pistols At Dawn bemutatkozó EP-je. A zenekarról érdemes tudni, hogy eredetileg 2015-ben alakultak, de gitárosuk, Mike Buffa 2018-ban bekövetkezett tragikus halála után átmenetileg feloszlottak. Egy évvel később a csapat három alapító tagja, Adam Jaffe, Devin White és Billy Sullivan újra életre keltette a bandát. Kiegészültek egy gitárossal, Tommy Richardson-nal és Chris Pierson személyében egy új énekessel majd Jeff Tomei producer (Smashing Pumpkins, Matchbox 20) vezetésével nekiláttak EP-jük munkálatainak. 

A szűk negyedórás anyagra négy dal került és mindhez készült képi anyag. Alapvetően a négy szám mindegyikére igaz, hogy a húzósabb rock kategóriába valók, nem kevés nu metal hatással. Talán nem túlzás a post grunge címke sem. Ha zenekarokat kellene mondani, akkor elsőre a Deftones, a Linkin Park mellett a Godsmack lenne, amit említek. 

Az EP-ről elsőként az erős Chino-s énekkel operáló Voices videójukat adták közre, amiben a külső és belső zaj lecsendesítéséről, az ezzel kapcsolatos érzéseikről szóló gondolataikat fogalmazták meg. „Maga a videoklip egyébként azzal a céllal született meg, hogy zenénk révén olyan közel hozzuk a hallgatókat ezekhez a “hangokhoz” és érzelmekhez, amennyire csak lehet. Szeretnénk, ha mindenki érezné, amit mi érzünk. Nyers érzelmek és szenvedély, mi ezek révén tartjuk fent a kapcsolatokat.” – nyilatkozta a zenekar.

 A Crown egy lendületes refrénnel megáldott dal, amiben leginkább a nem annyira rádióbarát Nickelback vonalat érzem, de a FFDP is bejön a képbe. A Now Is The Time meg azokkal az elúszó dallamokkal valahogy az Alice In Chains-t idézte fel bennem, illetve valamennyire a korai nu metal (Linkin Park) hangulata is felsejlik.

A Gone Black egy jó kis zakatolós dal, amit szerintem az amcsiknál az alternative metal stílusba sorolnának. A Godsmack-nek vannak hasonló dolgai, de ebben van olyan rock and roll téma és feeling, ami miatt széles közönségnek is tetszhet. A refrén itt is üt, pedig nem variálták túl, mondjuk itt is benne van az az elszállós jelleg, ami akár a védjegyüknek tekinthető.

Ez egy erős anyag, az erősségét pedig az adja, hogy nem variálják túl az EP-t, nincs üresjárat, vannak viszont megjegyezhető témák, kompakt dalok. A nagy sláger persze hiányzik, de akár a következő anyagra meg is lehet. Azt hiszem megfelelő turné sokat lendítene a szekerükön, mert igazán koncerten él ez a zene.

Hexvessel Hexvessel
április 24.