Power Plant

Cargo (2020)

Előfordulhat, hogy Lengyelország hamarosan holland babérokra tör és megreformálja növénytermesztési szokásait? Ebben nem lehetünk biztosak, azonban már szinte gyanús, hogy egy hónapon belül a második instrumentális stoner anyagot kaptam meg lengyel barátainktól. Ahogy a meglepően jól sikerült és szórakoztató Wąż esetében, most is egy debütálásról van szó, ám egy valamivel fiatalabb bandától, a 2017-ben alakult Power Planttól. Azért az extrémebb kötelékek a friss alakulatnál sem hiányozhatnak: Grzegorz Zasik basszer és Michau dobos már ezelőtt is együtt játszottak a Frenatron nevű thrash metal alakulatban, utóbbi pedig a black/death vonalon is kipróbálta már magát. 

Tehát az előzetes pozitív tapasztalatok után újabb nagyszerű korongra számítottam, azonban a végeredmény már jóval felemásabbra sikerült. Először is, a Cargo egy nagyszerű instrumentális stoner elszállás a maga háromnegyed órás játékidejével, azonban pályatársához képest sokkal több sablonból építkezik. Nagyobb a hangsúly a pszichedelikus vonalon, ezért hosszú és hipnotikus szerzemények várnak ránk a végighallgatáskor, melyek apró lépésekkel épülnek tovább. Ennek tudatában érdemes próbálkozni tehát a kiadvánnyal. 

Rögtön itt van nekünk az Intro címkével ellátott első dal, ami komplett 9 percet igényel, így végképp nem is értem ezt az elnevezést, mivel általában egy felvezető rövid, alapvetően csak a hangulat megteremtését szokta megcélozni magának. Itt egy kerek dalról beszélhetünk némi narrációval megdobva, de természetesen szinte végig kizárólag hangszeres játékkal. Ahogy mondtam, lassú építkezés, hullámzó pszichedelia jellemzi már ezt a szerzeményt is, ami a végére már kifejezetten unalmassá és vontatottá válik. Nem véletlenül bíztam benne, hogy ez tényleg csak egy végtelenre nyújtott felvezetés és a későbbiekben ezen túllépve fogok újabb ötleteket hallani. A gond azonban ott kezdődik, hogy a jóval tíz perc fölé kúszó Star-Gazing Valley is egy sivatagjáró stílusgyakorlat kellemes, ám hosszabb távon nagyon fárasztó hangokkal. Nincs jelen progresszió, kísérletezés vagy különösebb egyéniség. A jól hallható basszusgitár mormolja a megszokott hullámzásokat, a gitár a kozmikus pengetéseken túl alig-alig tud keményebb riffekkel megfogi. A dal akkor a legkellemesebb, amikor könnyed, akusztikus módon épülnek egymásra a hangszerek, amint keményebbnek akar tűnni, összemosódik és unalmas ismételgetéssé válik. Ez a két véglet a dalok nagy részében olyan 50-50%-ban oszlik meg, így valóban rossznak épp annyira lehet kikiáltani a tételeket, mint jónak. 

Azért akadnak kiemelkedő pillanatok is az anyagon, mint például a Stratosphere, mivel ebben egész jól működtek a nyugodt lebegésbe épített riff-bombák, valamint a záró Apollo 420 tudott még meggyőzni azzal, hogy több élt kaptak benne a súlyosabb gitárok. Kevesebb elmosódás, túlvilági lebegés és máris nem volt annyira monoton. 

A Power Plant lemeze azoknak, akik szeretik a stoner/doom műfajt egyértelműen egy korrekt és minőségi lemez lesz, amit bármelyik füsttel elárasztott szobában élvezet lehet lepörgetni, azonban ha ennél egy hangyányival nagyobb az igényszintetek és fogósságra, eredetiségre vágytok, akkor maximum háttérzeneként szolgálhat ez a kiadvány. Ráadásul még mellékes kísérőként hallgatva sem tudom garantálni, hogy nem jön rátok az álmosság közben. Ha mindenetek a sivatagot és a végtelen világűrt összekötő stoner köldökzsinór, akkor ugorjatok neki bátran, egyéb esetben nehéz ajánlani.

június 04.,
június 22.,
június 23.,
június 25.,
június 28.,
június 30.,