PRAG 83
The Dance

(Nordvis Produktion • 2020)

paff

2020. augusztus 3.

0

Pontszám

10

Bár még sosem vettem részt közösségi oldalas kihívásban, nemrég megtört a jég, mivel a 10 meghatározó album „vírussal” én is megfertőződtem. Ennek a feladatnak a többi – bugyuta, nevetséges – kihívással szemben láttam értelmét, hova tovább én is kíváncsi voltam barátaim, ismerőseim ilyen irányú megnyilvánulásaira. A listámban megjelent az Opeth számomra talán legkedvesebb albuma, a Damnation, melynél azt a gondolatot fűztem a lemez mellé, hogy ennél az albumnál „metalalos” körökből számomra nem került ki szebb. A Tenhi és a Kaun egyes kiadványai, Steve Von Till lemezei, illetve Peter Bjärgö Animus Retinentia című albuma vannak még nálam azon a polcon ahol a Damnation, de az polc már rég nem bővült új névvel. Most megtört a jég, mivel jelen ismertetőm tárgya, a német Prag 83 új hanghordozója felkerült melléjük.

Igazából ennek a lemeznek semmi köze a metalhoz, hacsak annyi nem, hogy a gitár itt is megjelenik. Tulajdonképpen a kiadvány nem egy új album, mert a csapattól eddig megjelent EP-ket tartalmazza (Énouement, A Fire’s Blessing, The Dance). Ilyen olvasatban a The Dance egyfajta válogatásnak tekinthető, mely azonban nem feltűnő, mivel a zene egyöntetűen magas színvonalú és igazából csak árnyalatnyi eltérések vannak zeneileg is a hat nótában.

Alapvetően akusztikus muzsikáról beszélhetünk, mely egyfajta neo-folkos attitűddel bír. Az ilyen típusú zenéknél elkerülhetetlen a muzikalitás, mivel az – az egyszerűségre való tekintettel – nincs lehetőség hangszeres, illetve technikai varázslatokra. Az már az első hallgatások során kiderült, hogy itt semmilyen tekintetben nincs hiány. Bár összes nóta csodálatos, ki kell emelnem az Énouement EP-ről származó Before The Night Descends-et, mely még ebből a nívóból is kilóg. Ez a nóta maga a varázslat minden értelemben. Ilyet csak a legkiválóbb művészek tudnak alkotni, ők is csak akkor, amikor a Múzsa homlokon csókolja őket.

A másik nóta, amit kiemelnék az albumot nyitó Circle, mely akár az említett Opeth albumon is helyet foglalhatott volna.

A lemezt hallgatva többször Wass Albert magvas gondolata jutott eszembe: „Mert a békét nem lehet csinálni. Az van, s azt csupán megtalálni lehet.”

Bár, ahogyan tapasztalom, a mai emberek nagy részének nincs ideje a belső békére, érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni, meghálálja magát, mint ahogy az album hallgatása is.