Processor
Shapeshifter

(szerzői • 2020)
Armand
2021. január 22.
1
Pontszám
9

A Processor neve feltehetően kevés hazai thrashernek cseng ismerősen. A német négyes azonban nem tegnap kezdte a metalkodást. A zenekar 2014-ben alakult. A ’80-as évek zenekarai ennyi idő alatt minimum a negyedik lemezük kiadásáig jutottak. Hiába mondogatjuk, hogy manapság, a kontroll nélküli információáramlás korában könnyebb eljutni a hallgatókhoz, a sokadik vonalban küzdő csapatoknak népszerűség tekintetében, napjainkban sem egyszerű egyről a kettőre lépniük. A négyes Godmachine néven kezdte a muzsikálást, azon logó alatt egy EP készült, a névváltás ideje pedig 2018-ban érkezett el. Abban az évben jelent meg a debütáló korong, Heliopolis címmel, kizárólag digitális formában. A diszkográfiában található még egy split, illetve egy EP is, a Shapeshifter pedig tavaly nyáron jelent meg.

A legutóbbi Freakings és Klaw albumok ismertetőiben is hangot adtam annak, hogy értetlenül állok azelőtt, hogy ezek a bandák kiadói háttér nélkül, szerzői formában jelentetik meg lemezeiket. Erre a gondolatra a Processor esetében is ki kell térnem, hiszen nekik is helyük lenne legalább egy Punishment18 szintű kiadónál. A Shapeshifter tehát, végül augusztus közepén jelent meg digipack CD-n, illetve a zenekari bandcamp felületen is elérhető a hanganyag. A csapat intro nélkül ront a hallgatóra. A címadó dal egyből be is állítja az iránytűt. Ez bizony alapvetően az a fajta klasszikus germán thrash, amit a korai Kreator, Assassin, Destruction lemezek hívei hozzám hasonlóan néhány perc után a keblükre ölelhetnek. Azonban, téves lenne szimpla múltidézéssel megvádolni a négyes tagjait, lemezükön annál jóval több ötletet felvonultatnak.

A srácok eleve sokkal profibbak a hangszereiken, mint a nagy öregek voltak a korai szárnypróbálgatásaik idején. A nyitó tétel nem a féktelen száguldásra fókuszál, a nótában főként a középtempók meghatározóak. A várva várt tekerés a Black Mold-ban érkezik el, ebben a dalban annyi minden történik, hogy elsőre (sőt a sokadik hallgatásra is) a fejemet kapkodtam, ugyanis tele van váratlan váltásokkal. A régi vonalon mozgolódó thrash csapatok esetében számomra a leggyakoribb buktató a sémákhoz való merev ragaszkodás, vagyis a receptre legyártott dalszerkezet lehet. Ebben az esetben a hallgató már az első alkalommal tudja, hogy a kiállás után jön a gázpedál taposása, a szaggatós riffekkel pedig érkeznek a csordavokálok, illetve megkapjuk a kötelező vijjogó gitárszóló adagunkat is. Nos, a német srácoknál nincsenek ilyen sémák, a dalszerkezeteket sikerült úgy megvariálniuk, hogy a végeredmény maximálisan old-school lett, mégsem a tananyag szó szerinti felmondását kapjuk. Matthias dobhangzását ugyan szoknom kellett, Christian fűrészelő gitárjai és Julian basszushangjai viszont simogatják a thrasherek dobhártyáit. A lemez első felén a 4-5 perces gránátok dominálnak, melyekben Jul végig acsarkodik, a Living in a Casket dalban olyan hangokat is produkál, mintha Mille death metalt énekelne. Az ezredforduló környékén kisebb felfutást produkált honfitárs, a Dew-Scented játszotta ilyen ötletesen a régi iskolás thrasht, Náluk hasonlóan mosódott egybe a thrash és a death metal. 

A Hivemother (Swarm of Ishtar) a kísérletek terepe, ez a nyolc perc fölé kúszó tétel a techno, avagy a progresszív thrash irányába tett rövid kirándulás. A Damage Fuck pedig egy újabb kirohanás, a döngölős és az elmaradhatatlan csordavokállal is felvértezett Crawing the Earthdrill után pedig egy nagyszabású dallal vezetik le a korongot. A záró tétel a thrash metalon túlra is tekint, itt már olyan útkeresők  is eszembe jutottak, mint a Vektor, vagy a Havok. A dal középrésze felveszi a thrashes tempókat, de dallamos énekkezdemény is akad, a szerkezete pedig kellően bonyolult, de mégis áttekinthető. A Processor második nagylemezét a régi iskola hívei mellett a progresszív megközelítést preferáló thrashereknek is ajánlom!

(Andris)

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.