Szerző: Brandan

Battleroar – To Death And Beyons – 2008

A görög származású Battleroar 2000-ben alakult, azóta már három lemezt adtak ki, az idén az utolsót To Death And Beyons címmel. Az öt hosszú hajú görög arc akik mellékesen Athéniek tehát bele illik a képbe, hogy hősies power metal-t játszanak.   Az album egy hősies indulóval kezdi meg csatáját majd a húrok közé csapnak, amelynek […]

Tovább »

Averse Sefira – Advent Parallax – 2008

Averse Sefira, hogy kik ők? A válasz egy amerikai black metal horda, amely még a 90-es évek közepén alakult, pontosabban 96-ban, bár a műfaj kedvelői számára ismerős lehet a nevűk. Korai megalakulásukat félre dobhatjuk, mivel 97-ben csak egy demo-t adtak ki és csak később 99-ban jelent meg az első nagy lemez Homecoming’s March címmel, innentől […]

Tovább »

Testament – The Formation Of Damnation – 2008

A Bay Area thrash alakulat új anyagára elég sokat kellett várni, ugyanis az utolsó lemez a 2001-ben megjelent First Strike Still Deadly volt, ennek oka Chuck Billy énekes betegsége, illetve a turnézások mellett nem volt idejük stúdióba vonulni, de 2008-ban végre megszületett.   A felállásról érdemes tudni, hogy a régi tagok visszatértek, doboknál Paul Bostaph […]

Tovább »

Seven Scars – In God We Rust – 2008

Az ír Seven Scars zenekar 2006 nyarán alakult meg és a februárban megjelenő Ep-jükkel próbálnak beférkőzni a metáliparba, mint sokan mások. A csapat szinte semmilyen múlttal nem rendelkezik, talán annyi érdekesség, hogy az énekesük Paul Flynn a szintén ír Sirocco folk-heavy metal bandából kiválva érkezett az új bandába. Amikor először belehallgattam egyből a nagykanizsai Self-Destruction-ből […]

Tovább »

Obituary – World Demise – 1994

A floridai death metal királyai először Xecutioner néven léptek színre 1985-ben, majd pár évvel később 1988-ban már Obituary néven leszerződtek a Roadracer Recordszal, (ami a mai Roadrunnernek felel meg) és kiadták a debütáló első lemezűket a Slowly We Rot-t, amely alapművé nőtte ki magát ennek, illetve a további remek albumoknak köszönhetően kultuszbandának tekinthetőek a műfaj […]

Tovább »

Sodom – M-16 – 2001

A germán thrash metal megteremtői közé tartozó Sodom több mint 2 évtizedes múlttal rendelkezik, a 1995-ös Masquerade In Blood hangzását még gyengének találom, viszont az utána kiadott lemezek nagyon pengén szolnak. Miután két tagcsere történt nevezetesen Bobby Schottkowski dobos és Bernemann gitáros érkeztek ez által egy újra ereje teljében lévő csapat kovácsolódott össze mindez 1997-ben […]

Tovább »

Infernäl Mäjesty – None Shall Defy – 1987

A kanadai ős Thrash bandát 1986-ban alapította egy magyar származású srác nevezetesen Rick Nemes (dobos) és Psychopath basszeros, majd hozzájuk csatlakozott Steve Terror és Kenny Hallman gitáros, akiket Chris Bailey énekes követett. Az együttes kiadott egy demót kazettán, ami annyira jól sikerült, hogy egyből lemezszerződést kaptak a Roadrunnertől. A None Shall Defy 1987 júliusában jelent […]

Tovább »

L.U.N.G.S. – Better Class Of Losers – 1996

Először Collapsing Lungs, majd L.U.N.G.S. (Losers Usually Never Get Signed) néven futó amerikai bandát 1994-ben szerződtette az Atlantic Records, ezután kiadták Colorblind Ep-jüketés és a Crackerjack című számból készítettek egy klipet, amelyet az MTV Headbengersball-on nyomatták le. A banda tagváltásokon ment át és új eröt kapva új néven már 7 taggal Pavement/Zoo/BMG-nél 1996 Feb 27-én […]

Tovább »
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.