Falconer – hamarosan érkezik az új és egyben utolsó nagylemezük

A svéd folk power metalos Falconer június 26-án, From A Dying Ember címmel adja ki új albumát, amire 11 vadonatúj dal került fel. Lemezükről az alábbiakban Kings And Queens, valamint Desert Dreams dalaikkal ismerkedhettek meg.

Úgy tudnám összegezni ezt az új albumot, hogy vannak rajta olyan dolgok is, amelyek igencsak kilógnának egy szokásos Falconer anyagról. Sokkal több minden történik most, sokkal több elemből állt össze a zenénk, mint bármikor korábban.” – mondja a lemezről Stefan Weinerhall gitáros.

A banda a napokban jelentette be, hogy From A Dying Ember albumuk megjelenése után feloszlanak:

Június 26 jön ki az új albumunk, akkor azonban a Falconer – 20 év után – megszűnik létezni. Nincs ennek semmi drasztikus vagy váratlan oka, az utóbbi évek során ez a döntés már érlelődött bennünk. Egyszerűen itt az ideje a továbblépésnek, annak, hogy valami mást csináljunk, bármi is legyen az.

Az új lemez előtt én (Stefan) úgy éreztem, hogy noha szeretem a Falconer zenéjét, már kiismertem, hogyan csináljak ilyet és hogy mik az elvárásaim, a korlátaim a Falconerben a dalszerzés terén. Úgy éreztem, hogy talán ez már túl biztonsági módon zajlik, túl ismerősen.

Ezt az utolsó lemezt a lehető legjobbnak akartuk, ahogy azt is, hogy a Falconer minden eleme felvonuljon a dalokban, a létező legerőteljesebb formában. Tehát a ballada legyen nagyon ‘balladás’, a folk nóta meg nagyon ‘folkos’ stb. Az a döntés, hogy ez lesz az utolsó lemezünk, csak még inkább felpörgetett minket. Olyan volt ez, mint az utolsó sprint egy hosszútávfutó számára. Semmiképpen sem akartunk egy ‘elmegy’ albumot készíteni utolsóként, sőt, inkább felemelt fejjel akartunk búcsúzni, annak tudatában, hogy egy jó anyagot készítettünk. Ezért is tartott ilyen sokáig a munka. Azt, hogy ez sikerült-e, döntsék el a rajongók, mi mindenesetre nagyon büszkék vagyunk az albumra. Reméljük, a rajongók is egy tisztelhető ‘agyőnek’ tartják majd.

És hogy most mi is történik majd velünk? Nos, nincsenek még igazi tervek. Ami a zenét illeti, meglátjuk, mit hoz a jövő!

Egyúttal szeretnénk köszönetet mondani minden rajongónak, továbbá mindenkinek, akivel együtt dolgoztunk vagy találkoztunk az évek során. A legjobbakat kívánjuk nektek!”

Stefan, Mathias, Karsten, Jimmy és Magnus.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.