Zelfhaat
Smarten Van Een Ontwijde Ziel

(Dying Sun Records • 2020)
boymester
2021. május 9.
2
Pontszám
4

Ha nem is tartom mindegyik 90-es évekbeli Burzum anyagot alapvetésnek (Hvis Lyset Tar Oss a kivétel), egy dolgot nem tudok félretenni: a korai lemezek jellegzetes vokálját. Varg nem a mára tipikussá vált károgással, hanem egy sokkal félelmetesebb, nyers “sikolyokra”, agresszív morgásra épült szörnyeteget hozott létre, amiből nagyon kevés akad manapság is. Nem a “Tehetségkutatóra készülök” alapfelszerelés és termékcsalád része, az biztos, de végtelenül őszinte és az általa keltett hangulat éppannyira eleme az atmoszférikus vonal születésének, mint maga a zene. Tipikus példája annak, amikor az érzelem és a légkör felülemelkedik az elvárható alapformulákon. Mégis hogy kerül ez a holland Zelfhaat projekt cikkjéhez? Ez nagyon egyértelmű: Fulco Helmig, művésznevén Mortifer ugyanis bemutatja, milyen az, amikor nem képes túllépni a zenei aláfestés az éneken. Pedig rettentő biztatóan, lassan, baljós lépésekkel nyit a Smarten Van Een Ontwijde Ziel című korong, melyen énekes-mindenesünk hamarosan olyan szintű szenvedést prezentál verbális módon, hogy arra nincsenek is különösebben szavak. Írom mindezt annak tudatában, hogy alapvetően a depresszív black vokálja számomra rendszerint jól szokott esni.

Egyszerűen nehéz képhez, érzéshez kötni azt, amit itt hallhatunk. Sem agresszió, sem őszinte kétségbeesés és fájdalom nem tudja ilyen megnyilvánulásra késztetni az embert. Olyan, mintha már a kiejtett szavak elején bizonytalan lenne dalnokunk abban, hogy azt milyen módon szeretné folytatni. Ha együtt kellene vele végig énekelni egy esetleges koncertet, a végére tuti vérezne a torkom és előjönne az aranyerem. A lemez központi témája az öngyűlölet, a saját magunk iránti végtelen megvetés, de én ebből csak annyit szűrtem ki, hogy Mortifer engem utál és ezzel a félresikerült, helyenként paródiába is illő nyöszörgéssel büntet. Minden esetre én is megéreztem a szuicid hajlamaimat már az első dal végére. Na de térjünk rá arra, ami sokkal jobban sikerült, ez pedig a zenei aláfestés. Szó se róla, tipikus lassan hömpölygő, hangfoszlányok sokaságából és hangulatszemcsékből összetapasztott depresszív anyagról van szó, aminek viszont vannak egészen hatásos pillanatai. Természetesen azokra gondolok, amikor nem jár csúcsra az ének (konkrétan nincs), valamint a finomabb megoldások törnek előre. Egészen hangulatos például a De Stilte Mijner Eenzaamheid gyorsabb menetelése, a Gekweld Door Kwalijke Herinneringen során megjelenő billentyűzet pedig egy nagyon kellemes, mégis lélekszorongató dallamot játszik a tétel közepe és vége táján. A negyedikként érkező Koud Als Het Graf 1 esetében már-már működni kezdett az ének és hirtelenjében bizakodás jeleit kezdtem felfedezni magamon. Igen, így kell összeszedni magunkat egy lemez végéhez közeledve…Illetve nem, mivel a kiadvány felénél sem járunk még. A viszonylag rövid (5 perc) dal után sorra jönnek a hasonló kaptafára felhúzott, ismételten kilátástalan helyzetben megmutatkozó énekkel párosított szerzemények.

Menet közben volt időm kicsit elveszni a magányt sugalló borítóban, a projekt logójában, amin az emberi alak feltételezhetően nem csak a munkájából lóg… Eljutottunk a Zwarte Doornen Van Zelfhaatig, ahol inkább felvettem a fejhallgatót, mert ha párom meghallja ezt a szenvedést, teljesen biztos, hogy bolondnak néz, pedig általában mindent meghallgat. Á, a maradék közel 20 percet inkább nem ecsetelem részletesen, maradjon meglepetés nektek is. Már ha van még olyan bátor vállalkozó. Annyit megsúgok azért, hogy a címadóban például már ötleszerűségeket is hallhatunk.


Zelfhaat – Smarten Van Een Ontwijde Ziel (2020) (2 komment)

  • Winci Winci szerint:

    Igen szórakoztatóan összeállított írás. Úgy érzem, ajánlónak indult, a belemerüléskor legalábbis, és végül győzött a józanság. Valóban nehéz néha eldönteni, hogy a forog az már egy stílus, amit már ki kellene hallanom, vagy kiforratlanság, esetleg kimunkálatlanság. És bár mindez ízlés dolga, ez a cikk nekem megfelelő útmutatás volt az zenével való ismerkedéshez.

    • boymester boymester szerint:

      Üdv! Én ritkábban készítek „ajánlót”, gyakrabban felülvizsgálatot, értékelést. A kritika szót sem kedvelem annyira… Ajánlom néha a kedvenceimet, de jellemzően a fizikai és digi promókról írok, amit a kiadük küldenek. Igyekszem egy adott stíluson belül reálisan értékelni, persze ez lehetetlen, de törekszem rá, mert megérdemlik, akik megbíznak bennünk és esetleg idő előtt rendlekezésünkre bocsájtanak egy-egy lemezt. Viszont hangpróbán ezzel szemben a saját ízlésem szerint pontozok és pont a többség hagy hidegen:)

Depeche Mode Depeche Mode
március 25.