Prophecy Fest – egy kivételes fesztivál beszámolója

A Prophecy Productions lemezkiadó 25 éves évfordulóját ünnepli idén, így az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban fekvő Balve mellett megrendezett Prophecy Festnek a szokottnál is különlegesebbnek kellett lennie. A Prophecy kiadónál egyébként kiváló zenekarok működnek, néhányuk élő fellépését gyermeki örömmel vártam, (pl. Empyrium, Sun of the Sleepless), úgyhogy egyértelmű volt a válasz arra a kérdésre, hogy tiszteletemet tegyem-e ezen a kivételes eseményen életemben először.

A Prophecy Fest lényegesen különbözik más fesztiváloktól, először is a helyszín miatt. Egy kőkorszaki barlangban zajlanak a koncertek, tökéletes alaphangulatot teremtve az átszellemüléshez. Megfelelőbb környezetet nehezen tudnék elképzelni atmoszferikus zenék befogadására. Nálam már itt verhetetlen a dolog. Azonban egyéb tényezők is hozzásegítenek a Prophecy Fest kivételes mivoltához. Ezer látogatónál nem engednek be többet (999 jegyet értékesítettek idén), aminek nyílván a barlang kapacitása szabja a határt. Másrészt a meghívottakat nem osztják fel elő- és főzenekarokra, a szervezők nem tesznek különbséget a fellépő bandák között. Igaz, egyik csapatnak sem kell tűző napsütésben fellépnie, tehát a körülmények egyformán adottak mindenki számára, a kihirdetett időpontoktól függetlenül. A legfontosabb viszont a gonddal megválogatott felhozatal. A fellépők szinte kivétel nélkül komoly hangvételű, elmélyülést igénylő, finom hangulatokban és harmóniákban bővelkedő zenekarok, így ezen a helyen az elcsépelt true (sőt: trve) jelző is visszakapja a megkopott fényét. A népzenei gyökerek, a romantika, az érzelmek őszinte kifejezése éppúgy elementáris összetevői voltak ennek a fesztiválnak, mint a természetesen megnyilvánuló black metal hagyaték vadsága vagy a hegedű és a zongora leheletfinom dallamai.

Ebben a szellemben fogant tehát az esemény, és ez en-block az összegyűlt tömegen is érezhető volt. Bár a fesztiválokon igencsak megszokott látvány, hogy az emberek néha kivetkőznek magukból, itt erre alig láttam példát. Ide sokkal inkább a zene szeretete, mintsem a tipikus fesztiválhangulat vezérelte az embereket, és ennek megfelelően civilizált, sőt néha meglepően visszafogott viselkedéssel szembesültem. Nem ehhez vagyok szokva, de így annál inkább értékeltem ezt a magatartást. Jó példa volt arra, hogy az öröm, a vidámság és a komoly hozzáállás vagy az emberi tartás nem zárják ki egymást. Természetesen, nincs semmi kivetnivalóm a hagyományos fesztiválok arculatában, én is szeretek teljesen ellazulni és átadni magam a sodrásnak, ám a Prophecy Fest környezetének a varázsa egészen simogató volt.

Csütörtök:

Az első nap az évforduló közös megünnepléséről szólt, már déli 12-kor elkezdték karszalagokra váltani a belépőjegyeket és leellenőrizni a védettségi igazolványokat. Tetszik, nem tetszik, most ezeknek a feltételeknek kellett megfelelni, erre kár is több szót fecsérelni. Sokkal kellemesebb arról a csodálatosan kivitelezett, vinil méretű, vastag antológiáról említést tenni, amelyet a szervezők kizárólag erre az alkalomra készítettek, hogy a belépőjegy mellé minden résztvevőnek átadhassák egy Prophecy Fest logóval ellátott söröspohárral együtt. A szép, elegáns díszkiadvány a benne lévő négy CD-vel, a kiadó történetének dokumentálásával, a kiadó által foglalkoztatott zenekarok részletes leírásával és festményalbumra emlékeztető egész oldalas borítókkal igazi remekműnek mondható. Vitrinbe való darab.

Délután 5 órától a pár méterre található erdőszéli kempinghelyen volt érdemes lehorgonyozni, ahol többek között a Mosaic nevű német (egyébként black metal) zenekar mutatott be egy akusztikus rituálét a helyi ősi hagyományok rigmusainak mentén. Szép, nyugodt, egy szál gitáron megszólaltatott dallamokat hallgattunk a fűben elterülve, és néha sámánokat idéző jeleneteknek lehettünk tanúi. Ráadásul minden résztvevőnek járt egy ingyen sör, sült kukorica és egy zsömlében felszolgált vastag szelet sült császárszalonna. Nem tudom, hogyan nyithatna egy fesztivál ennél csalogatóbban, de az biztos, hogy a látogatókat már csütörtökön kenyérre lehetett kenni.

Péntek:

Pénteken megnyitotta kapuit a barlang, és elkezdődhettek a tényleges koncertek. Egyetlen színpad volt, tehát átfedésekről nem is beszélhetünk, és a fellépők közötti átszerelés legalább fél óra szünetet biztosított a feltöltődésre. A barlang kissé szűkös előterében mindössze négy stand fért el, ahonnan a német bratwurst és a finom perec nem hiányozhatott, ahogyan a sör sem, de még a vegán standnál is nagyon finom tekercseket, levest kínáltak, és mindez teljesen megfizethető volt. Ha még az illemhelyek tisztaságát is hozzátesszük, ennél többre nincs is szükség egy ilyen eseményen.

A barlang végében temérdek választékban lehetett merch-höz jutni, ráadásul korrekt áron (pl. 10 euróba került egy CD). Vinilkiállításnak is beillett volna a felhozatal, rengeteg jó lemezt, díszdobozos különlegességet, pólót, miegymást lehetett kapni. Még régebbi pólók között is turkálhattunk (The Vision Bleak, Negură Bunget, stb.), és mindössze 3 eurót kértek darabjáért. Első nap nagy volt a kereslet a merch cuccok iránt, és a 40 perces sort kiállva, én magam is bevásároltam CD-ből és pólókból.

A déli 12.00 órakor fellépő Vrîmuot zenekarról lemaradtam, de a hamburgi St. Michael Front folkos/alternatív/darkwave/pop projekt fellépését már félszemmel meg tudtam nézni. A hosszú fekete kabátban kiálló úr sztereotipikusan németes, katonás kiállása és rezzenéstelenül elénekelt dallamai többnyire kellemes, bár kissé visszafogott indítása volt a napnak, és a tíz perc technikai szünet sem segítette a ráhangolódást. Arra jók voltak, hogy rácsodálkozzak az első barlangi koncertemre, mint jelenségre, és hogy háttérzenét szolgáltassanak ehhez az álmélkodáshoz.

St. Michael Front

Rögtön ezután beálltam az első sorba, ahol még Schwadorfék hangolását is nagy örömmel néztem végig, hiszen következett a Sun of the Sleepless. A black metal elitjében is előkelő helyet foglaló zenekar fellépése az első hatalmas fénypontja volt az egész fesztiválnak. Schwadorf keze varázspálcához hasonlóan mindent színarannyá változtat, amihez hozzáér. A To the Elements lemez és az összes split anyag ékes bizonyíték erre. Ez a fekete fém az ősi erők eredeti forrásából táplálkozik, amelynek vize olyan tiszta, mint a kristály. Az alkotó elme itt a hűségéről és a műfajba vetett hitéről ismert. Schwadorf értő zsenije és érző szíve minden dalban fényesen ragyog. Olyan dalokat élőben hallani, mint a The Owl, a Phoenix Rise, a Where in My Childhood Lived a Witch vagy a The Lure of the Nyght maga volt a gyémántokkal kikövezett black metal esszencia. A jó megszólalás, a barlang hangulata egyenesen páratlan élménnyé fokozta a szűk egyórás műsort. Ha itt véget ért volna a fesztivál, akkor is megérte volna eljönni.

Sun of the Sleepless

Ezt követően a füstölgő pálcikák illata lepte be a helyszínt, amihez középkori zene társult a veterán Hekate tolmácsolásában. A különböző hangszereken előadott, klasszikus zenével kevert neofolk muzsika egy igazi rituáléval ért fel a ködös színpadon. A Totentanz (haláltánc) lemezük tematikájához illő sötét taktusok és veszélyes rigmusok határozták meg a fellépésüket. A hipnotikus és atmoszferikus mágiára sokan kíváncsiak voltak, míg én a barlang egyik hátsó sarkából engedtem, hogy hasson rám a Hekate boszorkánysága.

17.40-kor az erdélyi Dordeduh által életre keltett régi lemezes Negură Bunget dalok csendültek fel, nem kevesek örömére. Hupogrammos gitáros énekes és Sol Faur gitáros azokból az időkből idézte fel a legeredetibb és legnépszerűbb román black metal zenekar munkásságát, amikor még ők maguk is tagjai voltak a zenekarnak. Gabriel „Negru” Mafa 2017-ben hirtelen bekövetkezett halála sajnos kettétörte a zenekar pályafutását, ám a Prophecy és a Dordeduh gondoskodott arról, hogy a 2021-es fesztiválon megszólaljanak az olyan nagyszerű szerzemények, mint a Cunoașterea Tăcută, Înarborat, Țesarul de Lumini, vagy a Noriilor. Nem meglepő módon, a legtöbbet méltatott Om című lemezük kapta a főszerepet ezen az estén, de nagy megdöbbenésemre, a debütről is elhangzott egy dal, a Pohvala Hulă. A Negură Bunget megmaradt tagsága egyébként elkészítette az Erdély-trilógia befejező epizódját, amely novemberben lát majd napvilágot Zău címen, de ehhez a Dordeduh legénységének, ahogy ők maguk is mondták a koncerten, semmi közük. Tiszteletadásra, megemlékezésre azonban több mint kiváló műsort állítottak össze. Jó érzés volt ismét hallani ezeket a remek dalokat.

Dordeduh perform Negură Bunget

Az osztrák Dornenreich következett Jochen „Eviga” Stock vezetésével, aki szombaton az Empyriumban is fellépett. Az elmélyülésre csalogató neofolk/dallamos black metaljuk sokakat a színpad elé csábított. Az akusztikus gitárral, hegedűvel megtűzdelt szerzemények remek hangulatot teremtettek, még úgy is, hogy én inkább csak ülve, egészen hátulról hallgattam meg őket. Nem ismerem behatóan a dalaikat, de laikus füllel hallgatva is élvezetes volt a kék félhomályban úszó zenéjüket megfigyelni.

A soron következő, színes jelmezekbe bújt Arthur Brown 1965 óta zenél, egy igazi őskövületről beszélünk, de szerintem a shock rock/rock’n’roll színházat Alice Cooper hatásosabban csinálja. Én tíz perc után úgy döntöttem, hogy sétálok egyet a barlang körül, és lelkiekben felkészülök az est abszolút fénypontjára, az ír Primordial semmihez sem hasonlítható előadására.

Primordial

Akik Nemtheanga zenekarát ismerik, azok pontosan tudják, mekkora jelentőséggel bír a Primordial név a metaltörténelem-könyvekben. Akik pedig élőben is látták már Alan Averillék performanszát, azok soha nem fakuló emlékeket őriznek. Más szóval, egy Primordial koncert önmagában is esemény az eseményen belül, és annak ellenére, hogy ők nem a Prophecy családjába tartoznak, a fellépésüknek abszolút helye volt Balve hegyeinek gyomrában. Az érzelmektől fűtött ikonikus frontember intenzív előadásmódja szinte megfélemlítő. Lehet, hogy az arroganciát néha túlzásba viszi (beszólongat a közönségnek), de azt a határozottságot, lelkességet és dinamizmust nagyon kevesek képesek ennyire meggyőzően színpadra vinni. A közönséggel való kapcsolata pedig szikrákat vet minden pillanatban: a szemedbe néz, rád mutat, és kiemel a tömegből. Ráadásul mindezt olyan dalok közepette teszi, amelyeket istenként tisztel és imád minden értő fül. A To the Nameless Dead lemezről a Gallows Hymn, a Traitor’s Gate, az As Rome Burns és az Empire Falls című ostorcsapásokat hallhattuk, de felcsendült a The Coffin Ships, a Gods to the Godless és a The Soul Must Sleep is. Tetszett, hogy Negruról Nemtheanga is megemlékezett, és a No Grave Deep Enough dalt neki dedikálta. Természetesen, az utolsó lemez is helyet kapott három szerzeménnyel, de már a nyitó Where Greater Men Have Fallen élők és holtak fölött álló örök himnusza lehetetlenné tette, hogy az írek után bármilyen fellépő következhessen. Akárcsak a lemezek, egy Primordial koncert a monumentális, hegyeket elmozdító erő és az emberi fájdalom égbekiáltásának teljesen egyedi ötvözetéről szól. A helyszínt elhagyva, még órákig lüktetett bennem a közvetített energia. Ekképpen ért véget egy tökéletes nap.

Primordial

Szombat

A 11 órás kezdést erős túlzásnak tartottam, így fogalmam sincs, hányan lehettek a Fvnerals és a Spiritual Front fellépésein, de a valamivel du. 2 óra előtt színpadra lépő helyi Eïs kezdő akkordjain már jelen voltam. Az utóbbi időben tetszhalott állapotban stagnáló zenekar újra életre kelt, hogy a gyors black metal sodrásukat a jövőben is házasíthassa az atmoszferikus, lassúbb betétekkel. A koncerten még az elektronikus elemek is életre keltek, amelyeket többnyire a dobos szólaltatott meg. Bár nem teljesen egyedi, mégis meggyőző műsort tárt elénk az Eïs. Ezennel remekül indult a szombati nap.

Eïs

Az E-L-R nevű svájci trió egy férfi dobost és két hölgytagot számlál. Az utóbbiak gitáron, illetve bőgőn takarják be a nagyérdeműt a hipnotikus doomgaze/post-metal hangfátyollal, amelyet éteri hangú, háttérbe kevert női vokállal egészítenek ki. Az egymással szimmetrikusan szemben álló két hölgy kíméletlenül ontotta magából a szinte egybefüggő hangfolyamot, amelyben a repetitív lüktetés, a színezet kedvéért felbukkanó, hosszan kitartott női hangok és a befelé forduló postos, légiesen úszó dallamok tették földtől elrugaszkodottá a piros fényben előadott dalokat. A rendkívül hangulatos élmény a tagok fokozatos, szó nélküli távozásával ért véget, esélyt sem teremtve a közönséggel való kapcsolatra. A kommunikációt az introvertált zenére bízták, ami illett a hallottakhoz.

E-L-R

Kissé furcsa formáció következett, az alternatív/post rockba ágyazott Klimt 1918. Nem igazán ismertem őket korábban, csupán a nevüket hallottam és egy-két ismertetőt olvashattam, de kíváncsi voltam a The Beatlesből szökött kinézetű, alacsony gitáros/énekes figura (Marco Soellner) zenekarának produkciójára. Ahogy belekezdtek, el sem mozdultam a színpad elől. Mint kiderült, fogós dalokkal, „ragadós” refrénekkel megtűzdelt barátságos zenét játszanak, a frontember pedig roppant kedves, szimpatikus alak. Kellemes meglepetést jelentettek a szerzeményeik.

Klimt 1918

A Dordeduh legénységét már másodjára láthatták az egybegyűltek a fesztiválon, ám figyelmük ezúttal a banda saját szerzeményeire volt kihegyezve. Pár héttel korábban már láttam a bandát a Fekete Zajon, és méltattam is őket az írásomban. Ezúttal sem tehetek mást, minthogy agyba-főbe dicsérem a temesváriakat, nemcsak a Prophecy Festen bemutatott fellépésük okán, hanem a Har című lemezükön bemutatott profizmus és dalszerzési készség miatt is. Négy dal is elhangzott az új anyagról, (Timpul întâilor, Descânt, În vieliștea uitării, De neam vergur), és ezeket a gondosan felépített nótákat olyan elánnal és magabiztossággal adták elő, hogy a remek dramaturgiával megírt szerzemények döbbenetes erővel szólaltak meg élőben, maximálisan meggyőzve a közönséget arról, hogy a Dordeduh elit kategóriás alakulat. A koncertet követően többen is a merchpult felé vették az irányt, hogy beszerezzék az anyagaikat. Ennyit számít egy kiemelkedő teljesítmény!

Dordeduh

A Ryanne van Dorst énekesnő által vezetett holland Dool pszichedelikus/okkult/dark rock muzsikáját kihagytam. Nem lehet 12 órán keresztül a színpadon történteket követni, úgyhogy egy-két dal után ismét a környéket bejáró sétát tűztem programra. A német Deine Lakaien nevű formációt azonban már nagyon közelről láthattam. Színpadra került egy zongora, a duó egyetlen hangszere, amelyet Ernst Horn klasszikus zongorista szólaltatott meg, az énekesi posztot pedig a furcsa hajkoronát viselő Alexander Veljanov látta el. A mélyen éneklő karizmatikus frontember könnyed természetességgel és lágysággal adta elő dalait, rengeteg érzelemmel és fülbemászó dallammal csábítva oda még a kinn lévőket is. Közte és a kissé már gyűrött arcú zongorista között rendkívüli mágia érződött. Saját szerzeményeiken kívül, Kansas, Kate Bush és egyéb klasszikusok feldolgozásai is elfértek a repertoárban, amelyek közül a The Walk jelentette az egyik fénypontot a The Cure-tól. Bármilyen hihetetlen, még a Pattie Smith Group megaslágere, a Because the Night is elhangozhatott ezen a fesztiválon. Veljanov gyakorlatilag bármit elénekelhetett romantikával bőven átitatott hangján, mert sütött belőle az őszinteség. A zongora puszta jelenléte egyébként nem akármilyen látvány egy metalfesztiválon, annak érdembeli megszólaltatása pedig csak a nívót emelte ezen az estén. Mondanom sem kell, a közönség egyenesen ünnepelte a fellépésüket.

Deine Lakaien

A fesztivál koronáját az éjfélkor fellépő várva várt Empyrium viselte. A méltó befejezés enyhe kifejezés arra a testet-lelket felemelő összetett zenei mannaosztásra, amivel ez az élőben héttagúra duzzadt szövetség bő másfél órán keresztül kényeztetett. Markus Stock, alias Ulf Theodor Schwadorf és Thomas Helm operaénekes páratlan kompozíciók megalkotására képesek, ezt megkérdőjelezni sem lehet, ám élőben átélni mindezt egy megvalósult álommal egyenlő. Aline Deinert hegedűje és Thomas mennyei hangja nem a hétköznapi élmények közé tartoznak. Az egész produkció a profizmus mellett, a zene méltóságáról, szeretetéről és annak az emberre gyakorolt példa nélküli hatásáról szólt. Olyan előadás volt ez, amelyet filharmóniákban, színházakban is játszani lehetne, annyi zenei finomság, átható melódia és emelkedett pillanat rejlik benne. Sajnálom, hogy a The Turn of the Tides remekei nem kerülhettek terítékre ezen az éjjelen, de kárpótoltak a Songs of Moors & Misty Fields és a Wintersunset dalai. A csodálatos új lemez első két dala, a The Three Flames Sapphire és az A Lucid Tower Beckons on the Hills Afar szintén a lélekemelő pillanatok közé tartoztak. Az ember úgy néz egy-egy ilyen koncertet, hogy közben teljesen megfeledkezik a környezetéről, én például volt, hogy megmozdulni is elfelejtettem. Hatalmas öröm, hogy láthattam őket.

Empyrium

Nagyon sajnáltam, hogy a Secrets of the Moon végül lemondta a fellépést, őket egyszer meg kell néznem valahol élőben, de a szervezők előtt csak fejet hajtani tudok mindazért, amit itt létrehoztak. A Prophecy Fest az egyik legkomolyabb (nem csak) metal zenei események közé tartozik, és aki a magáénak érzi ezt a zenei miliőt, annak ez a fesztivál egyenesen kötelező, legalább egyszer az életben.

Angertea, Mudi, Nís
október 22.