Proscrito – leporolt dalokkal érkeznek

Ugyan idén januárban debütál a spanyol death/doom metalos Proscripto zenekar Llagas Y Estigmas című nagylemezével, mégsem beszélhetünk az esetükben valódi újdonságról. Az albumon rögzített dalok eredete egy korábbi zenekarukig nyúlnak vissza, ami Calvario névvel született, de kiadványt sosem jelentetett meg. A debütálás tehát az egykori formációban kezdett meg körvonalazódni, így bőven akadt idő arra, hogy a banda csiszolgassa világvége krónikáit. Hogy ez mennyire sikerült, arról meggyőződhettek a Persistiendo című beharangozó dal hallgatása közben. Én kíváncsi leszek a teljes lemezre…

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.