Psychotic Waltz

The God-Shaped Void (2020)

Amit talán senki sem gondolt/remélt, bekövetkezett: 2020. február 14-e óta nem az 1996-os Bleeding számít a Psychotic Waltz utolsó nagylemezének! Hisz a 2010-es évek eleje óta újra “aktív” kultbanda végre megjelentette pályafutása ötödik albumát. És reményeim szerint a The God-Shaped Void sem a záróakkordot jelenti számukra. Mindenesetre jelenleg úgy tűnik, hogy nagyon pozitív a friss korong fogadtatása és végre az InsideOut személyében egy olyan kiadóhoz kerültek, ahová már a ’90-es évek elején is kerülniük kellett volna! Már most biztos, hogy még az idén újra kiadják a zenekar eddigi négy nagylemezét, tehát akinek nem volt lehetősége ezek beszerzésére, az 2020-ban könnyedén megvásárolhatja a komplett diszkográfiát! Ami az eddigi albumok tükrében számomra makulátlannak bizonyult és jelentem, hogy a The God-Shaped Void ismeretében is az maradt! Tehát a cikk elején rögtön lelövöm a poént: szubjektív megítélésem szerint a Psychotic Waltz öt nagylemeze egytől-egyig tízpontos!

Azt persze ne várja senki, hogy az “isten alakú üresség” olyan újszerűen hat, mint az idén 30 esztendős és általam pár hete magasztalt A Social Grace. És Bleeding-féle slágerességet se reméljen senki ettől a korongtól! Mert azzal együtt, hogy tipikus Psychotic Waltz-os prog. metal hallható rajta, különbözik elődjeitől. Ergo, továbbra is igaz, hogy nincs két egyforma PW lemez!

Nehéz arra szavakat találni, hogy mit éreztem, amikor úgy másfél hónapja meghallottam a lemezt felvezető, albumkezdő Devils and Angels című dalt. Első gondolatom az volt, hogy de hiányzott nekem ez a banda, az őáltaluk játszott prog, metal. Mert hogy ezt a zeneiséget, hangulatot/atmoszférát mástól nem igazán kapjuk meg. Kifejezetten egyedi, üde színfoltjai ők a progresszív szcénának! Devon Graves (sokunknak továbbra is Buddy Lackey) fuvolajátéka és fantasztikus énekdallamai úgy hiányoztak az évek alatt, mint egy falat kenyér! A nóta eleje is csodás, de amit a “Now the world has gone to sleep” sorral kezdődő leállós részben kapunk, az valami mennyei! Finom, érzéki, misztikus, fenomenális! Bár ezen a lemezen szinte már alig kalandozik a magasabb tartományokban Devon hangja, azért itt a háttérben a “rise” szót úgy süvölti el, mint a korai albumokon! De a refrénben is tanítani való a gitárkíséret. Elképesztő, amiket összepenget a Dan Rock-Brian McAlpin páros! Riffjeik, díszítéseik szólóik (azok az ikergitár szólók!) olyan magas minőséget és zeneiséget képviselnek, amely párját ritkítja! A Stranded, Back to Black, All the Bad Men hármas megidézik Devon Dead Soul Tribe formációját, tehát modern/alternatív metalos alapokkal hódítanak. Persze ezekből is süt a kreativitás! Az ikergitár szólók kapcsán néha a fénykorában lévő Queensryche ugrik be. A DeGarmo-Wilton páros játszott ilyen ihletetten az Operation: Mindcrime, Empire idején! Az All the Bad Men szólóját akár ők is pengethették volna. Mondjuk nem csak a gitárosok brillíroznak a lemezen, de Norm Leggio sem akármiket üt ám! Ward Evans nem villant nagyokat, de az ő bőgőzése is kellett ahhoz, hogy ennyire meggyőző legyen a végeredmény. A The Fallen megidézi az első lemez I Remember-ét, de az akusztikus gitártémák még korábbra nyúlnak vissza, egészen a Led Zeppelin Stairway to Heaven-jéig.

A szintén akusztikus kezdésű While the Spiders Spin verzéi minden egyes hallgatás alkalmával megbabonáznak! A “Here in my cell” sor pedig már most klasszikus PW! Az öt hangból álló gitárdíszítés szintén! A Pull the String verzéi olyanok, mint egy mondóka, Devon pedig szinte végig Ozzy stílusában nyomja. A legváratlanabb, legbravúrosabb váltás ebben a nótában van. Közép tájon a fuvolaszólók, és Török Ádámos “önnngggghhh“-ések után egy akkora sabbathista riffet kezdenek játszani a gitárosok, hogy besz@rás! A “You know the Gods are crying bombs” sor éneklése közben Devon nem csak ozzy-s, hanem ő maga Ozzy! Az eddig is zseniális lemez számomra mégis az utolsó három szerzeményre csúcsosodik ki. A delejező, roppant intim hangulatú Demystified, illetve a monumentális Sisters of the Dawn bírnak a legfogósabb, legslágeresebb refrénnel. A lemez első végighallgatásakor ez utóbbi refrénje rögtön két vállra fektetett!

Spellbound

Dazed and hypnotized

By fire in the sky

Spellbound

Dazed and hypnotized

Deceiver in disguise

Ezt a slágeres refrént egyébként szintén “mondóka-szerű” verzék készítik elő.

A gyönyörű zenei alappal bíró

Drummed out through the gates

Don’t know what awaits for me

Like the fall of Eden

I will take my mark

versszakot olyan szép, mély orgánumon adja elő Devin, amit korábban nem nagyon hallottunk tőle. Heveny libabőr! Mint ahogyan hidegrázós a záró In the Silence is.

You’ve crossed the line

One last time

Now it’s time to go

Istenem, milyen átéléssel adja már elő Devin ezeket a sorokat!

A The God-Shaped Void nem egy vidám lemez! A booklet képei is sötét tónusúak. A szövegkönyv hátlapjának alján ez a mondat olvasható: “In Loving Memory of Mike Clift“.

Mike nemcsak az első három Psychotic Waltz lemez borítóját készítette, de a zenekar jóbarátja is volt. A Bleeding-hez már ő ajánlotta nekik az akkor még kevésbé ismert Travis Smith-t, aki a friss korong külleméért is felelt és a rá jellemző minőségi munkát végzett ezúttal is. Nem könnyű hallgatnivaló a The God-Saped Void, erős, egységes hangulattal bír (mintha egyetlen, 53 perces dal lenne, csak 10 tételre bontva) és az első pár fülelés alkalmával kevés kapaszkodót nyújt. De megéri rászánni az időt, mert ha egyszer elkapja az embert, akkor behúzza és onnantól nincs menekvés!

Igazi ajándék számomra ez a korong, egyben az év albuma, jöjjön bármi a következő 10 hónapban!

április 17.,
április 24.,
április 27.,
április 30.,