Purnama
Lioness (2017)

A cseh Purnama egy 2011-ben alapított death metal zenekar. A négyes ezidáig két black, illetve thrash metalos behatásoktól sem mentes nagylemezt tett le az asztalra. Az idei év legelején Flame of Rebellion címmel kiadott második lemezükről oldalunkon már jelent meg egy ajánló. Magam is akkor hallottam először a banda nevéről, így gyorsan utána is néztem, milyen muzsikában utaznak a srácok. Mivel telibe talált az azon a korongon hallható death/black/thrash keverék, visszaástam a csapat nem is olyan távoli múltjába. A 2017-ben szerzői formában megjelent Lioness az első korongjuk volt, melyet idén tavasszal a Slovak Metal Army ismételten megjelentetett. Nekem ezen utóbbi CD verziót sikerült beszereznem. A két változat között egyébként tudtommal csak annyi a különbség, hogy az eredeti digipack kiadvány volt, az ismételt megjelenés pedig szimpla CD verziót kapott. A borítóba, illetve a dalsorrendbe nem nyúltak bele, bónuszok sem kerültek a friss korongra.

A hét dalt rejtő kiadvány 34 percnyi muzsikát foglal magába, az album tehát valahol az EP és a nagylemez határmezsgyéjén egyensúlyoz. Az általuk művelt zenéből ez az ideális lemezhossz, nem fekszi meg az ember gyomrát, és mikor véget ér, a hallgató szívesen indítja újra. A szaggatós, modern metalos riffeléssel indító Acheron rövid időn belül a klasszikus germán thrash bandákat idéző témákba vált, majd jönnek az újabb szaggatások. Változatos, jól megírt szerzemény. A War for Home hasonló felépítésű dal, alapvetően szintén a középtempókra építkezik. Az itt hallható üvöltésekről a korai Soilwork is eszembe jutott. 

Az Old Misery of Black Veins hagyományosabb, középtempós death metal dal, a régi iskola szerint. A mély énekhang ebben a nótában a 90-es évek első felének floridai hörgőgépeit idézi, a levezetésbe némi doomos gitárdallamot is szőttek. A Black Panther a 2000-es évek elején virágzott death/thrash bandákat idézi, példaként olyan nevekkel dobálózhatnék, mint a német Dew-Scented, vagy a holland Callenish Circle. Rövid, pörgős szerzemény, a korong egyik legtempósabb dala, itt még egy árnyalatnyi hagyományos ének is befért a keretek közé. A sebesség tekintetében a No Evil No God szintén dobogós, egyszerű, de tetszetős, szögelős dobokkal. A gyors felvezető után fokozatosan lassítanak a tempón és beindul a riffelgetés. Szokatlan dalszerkezet, de a végére a tempós lezárással újra megkapjuk a magunkét.

Az utolsó előtti Denial of Humanity az Old Misery of Black Veins ikertestvére, tehát ismét egy alapvetően old-school death metal szerzemény következik. A címadó dalt, mely a korong leghosszabb szerzeménye, az album végére pakolták fel. A bő hatperces Lioness pedig kb. mindent magában rejt, amiket fentebb leírtam a korong kapcsán. Jakub Viták gitáros által hozott ének összességében a hörgés és az üvöltés keveréke, inkább death metal, mint thrash, néha blackes felhangokkal, minimális “emberi” énekhanggal kiegészítve.

A csapat tehát nem a sebesség, hanem a riffek irányából, thrash, illetve black metalos hatásaiknak is teret engedve közelít a death metalhoz. A lemezborítót nem értem, de ez legyen az én bajom. Ha a zene rendben van, nem érdemes fennakadni a feltehetően kézzel skiccelt, vicsorgó oroszlánon! Ha hozzám hasonlóan neked is tetszett a Flame of Rebellion, érdemes utánanézni a bemutatkozó korongnak is! A csapattal ismerkedők pedig bármelyik CD-vel kezdhetik a barátkozást!

Az ajánlót írta: Andris