Qaalm
Resilience & Despair (2022)

2017-ben két amerikai veterán összefutott egy közös koncerten, ahol egymás produkcióját méltatták, majd ahogy az lenni szokott, néhány guriga sör elfogyasztása után közös projektben kezdtek el gondolkodni. Az egyik Pete Majors énekes volt, aki a Dargar fedélzetén próbálja rengeteg zaj bevezetésével bővíteni a black metal repertoárját, valamint a Harassor berkeiben teszi ugyanezt a hardcore és punk elemek kapcsolásával. Egyik sem egy könnyed formáció, de energiáért nem kell a szomszédba menniük. A másik illető Henry Derek Bonner gitáros, aki az Act Of Defiance segítségével a thrash hirdetésén munkálkodott, de próbálkozott már melodikus death metallal és a Lilitu nevű formációban az ezredforduló környékén gótikus elemekkel teletűzdelt fekete fémmel is (született pár igazán jó lemezük). A Qaalm projekt tehát gyorsan összeállt, a cél pedig egy blackened sludge/doom zenekar volt. Viszont itt majdnem vége is szakadt a történetnek, ugyanis nagyon nehezen találtak több zenészt az elképzelésekhez, melyek maguk is folyamatosan változtak. Komoly előrelépést Block Elmore gitáros feltűnése hozott, aki a felbomlott Seven Sisters Of Sleep nevű sludge alakulatból érkezett. Pete Majors eközben a karantén időszak alatt erőteljesen magába szállt és olyan dalokat kezdett el írni, amik merőben más irányba indultak, mint a kezdeti elképzelések. Viszont társai tetszését elnyerték, így már csak némi kiegészítésre volt szükségük. Több basszusgitáros és dobos elfogyasztása után David Huet és Dave Ferrera kerültek be a bandába és ezzel a felállással rögzítették első dalukat Reflections Doubt címmel.

Itt egyértelművé vált, hogy egy elég egyedi és belsőséges zenekarral lesz dolgunk, mivel a dal a fekete fém, a sludge elemek mellett leginkább a funeral doom irányából közelítette meg az olyan témaköröket, mint például az embergyűlölet és a depresszió. A fokozatosan építkező, atmoszférikus elemeket is tartalmazó tétel jó negyed órásra sikerült és annyira bejött mindenkinek, hogy a további dalszerzést is teljes egészében Pete-re bízták. Ennek eredménye még több monumentális dal és olyan zenekarok hatásainak megjelenése, mint a Neurosis, Corrupted, Mournful Congregation, a post metalos elszállásoknak köszönhetően pedig az Isis. Ott, ahol egyszer elgurult a gyógyszer, már nincs megállás, erre pedig tökéletes példa a nemrég megjelent bemutatkozó albumuk. A nyitó dal a korábban megjelent Reflections Doubt kissé felturbózott, demós hangzást elhagyó verziója, majd következik az Existence Asunder, ami már komoly, 20 perces játékidővel bíró szerzemény. A dalnak 2021-ben megjelent egy vágott, rövid verziója, így ez sem lehet teljes meglepetés.

Sokat le lehetett volna vágni ebből a tételből, mivel igazán izgalmasra csak a második fele sikerült, ahol felerősödik a sludge hatás és meglepő módon egy hosszú, háttérbe szoruló, régimódi gitárszólóval is találkozhatunk. A lassan csordogáló szerzeményekben egyaránt találhatunk súlyos, sludge eredetű riffeket, finoman kibontakozó gitárdallamokat, mint ahogy mély hörgést, black metalos sikolyokat és már-már nyugtató jellegű, hipnotikus hatású tiszta éneket. Ez utóbbi kifejezetten jól áll ezeknek az epikus méretű tételeknek, igazán jó kapaszkodót nyújtanak. Minimális mértékben két vendég megjelenésével kapunk némi billentyű aláfestést (Steve Withe) és Kakophonix jóvoltából a cselló is megszólal. Ez utóbbi az izgalmasabbra, mélyebbre sikerült Cosmic Descent egyik húzása azon túl, hogy az kimérten magával rántson minket a végtelen sötétségbe. Okosan felépített szerzemény, ami megérte a hosszát, szemben a záró Lurking Death-tel, ahonnan ismét lehetett volna kicsit faragni. Természetesen egy olyan lemez esetében, ahol 4 dal kúszik fel bő egy órás játékidő fölé az első kérdésünk az, hogy sikerül-e a zenekarnak ezt az időt tartalmasan, felesleges körök nélkül kitöltenie. Egy funeral doom felé kacsintó anyagnál azonban maga a hangulat is nagyon számít, hiszen a műfaj sajátossága, hogy másképp értelmezni az idő múlását.

Szerencsére minőségben nem akad probléma, még ha érződik is a kiadványon, hogy ez egy bemutatkozás és a kívánt elemek nem mindig tudnak teljes egészében összeolvadni, hatékonyan működni. Azt érzem a Qaalm lemeze kapcsán, hogy egymás mellé tettek néhány jó dalt, kisebb hullámvölgyekkel, miközben ebből igazán komoly koncepciót is építhettek volna. A zenészek többi zenekara jó ideje szünetel, vagy túl van már a virágkorán, így elég bizalomgerjesztő jövőt tudok elképzelni a Qaalm számára. A különlegességek, a temetési végzet kedvelőinek mindenképp tudom ajánlani ezt a bemutatkozást.

Zeal & Ardor
december 11.