Ray Alder
What the Water Wants

(InsideOut Music • 2019)
oldboy
2019. november 10.
1
Pontszám
9.5

Ray Alder az egyik kedvenc énekesem. Eddig több zenekarban is bizonyított, elég csak fő csapatára, a Fates Warning-ra gondolni. De ott volt anno a modern/alternatív metalos Engine projekt, meg ugye a Redemption, ahonnan pár éve távozott. Ha minden igaz, hamarosan érkezik a friss Fates Warning album, és úgy tűnik Ray is elérkezettnek látta az időt első szólólemeze kiadására. Tehát nem panaszkodhatnak a FW rajongók, hisz pár hónapja jött ki a második Arch/Matheos korong, most meg itt van a What the Water Wants. És nyilván sem Jim Matheos, sem Ray Alder nem tudja/akarja teljesen levetkőzni magáról a Fates Warning hangzásvilágát. És ezzel nincs is semmi gond! Főleg úgy, hogy Ray lemezét hallva elég egyértelmű, hogy másként közelít a Warning örökséghez ő, illetve John Arch-ék. Talán nem lep meg senkit, hogy Ray Alder szólólemezének dalai a szellősebb, sötét hangulatú, tüskésebb FW albumok világát idézik. Vagyis az A Pleasant Shade of Gray, Disconnected, Fates Warning X triumvirátus zeneisége köszön vissza a „vizes” lemezen. És ha elárulom, hogy nekem azok a kedvenc FW korongjaim, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy nagyon-nagyon tetszik a What the Water Wants is!

Rögtön a nyitó Lost beszippant és elkap az a hangulat, amit rendre átélek, amikor ezt a fickót hallom énekelni. Egyszerűen akkora lélek van a hangjában, olyan átéléssel énekel, hogy mindig a hatása alá kerülök! Úgy gondolom az ő hangszíne sokkal befogadhatóbb Arch-énál, illetve ő mennyiségi szempontból sem túl sok. Van tere az instrumentális részeknek is, tehát arányaiban jóval egészségesebb ez a lemez, mint a rendesen túlénekelt Arch/Matheos korongok. Félreértés ne essék, azokat is komálom, de Ray dolgait azért jobban kedvelem. És itt kérem az összes dalban benne van a slágerpotenciál! Mekkora ötlet már a Crown of Thorns-ban, hogy Ray éneke mellett a másik főszereplő/vezérmotívum egy bitang eltalált slap basszusgitár téma!

Érdekes amúgy, hogy a lemezt két gitárossal és egy dobossal készítette Alder Mester. Mike Abdow a Fates Warning turnégitárosa, Tony Hernando pedig a Lords of Black-é. De mindketten fel vannak tüntetve basszusgitárosként is. És nem akármilyen bőgőtémák figyelnek a lemezen! Szóval le a kalappal az urak előtt, mert a négyhúrost is bravúrosan kezelik! Az Ignite-os Craig Anderson dobolására sem lehet panasz. Egyik muzsikus sem technikázza szét a dalokat, mint ahogyan Ray sem visz végbe hangszálakrobatikát. A dalokon, az atmoszférán van itt a hangsúly. Azok pedig csúcskategóriásak! Bár korábban említettem három FW lemezt, amelyekkel rokonítható ez a korong, azokhoz képest itt több lendületes szerzemény kapott helyet és hangulatilag sem olyan sötét az összkép, mint mondjuk a Disconnected-en. Azért pl. a The Road simán ráfért volna arra, vagy a FWX lemezre. A samplerek is eléggé Kevin Moore-osak, a slidegitár szóló pedig telitalálat! Egyértelműen a lemez legszomorúbb, legmelankolikusabb tétele. Egyben a legszebb is. Jól is tud esni ezután a Wait modern metalos, Engine-es lüktetése. Ráadásul egy akkora refrént pakolt bele Ray, hogy amikor először hallottam leesett az állam a padlóra és túl vagy tucat fülelésen, még mindig ott van. Azért a tekerős gitárszóló sem piskóta!

Erős refrénnek a kvázi címadó szám sincs híján. Nem mintha a verzék gyengék lennének benne! Külön öröm számomra, hogy bár a háttérben, de feltűnik benne az akusztikus gitár hangja is! És az a Deftones-os/Engine-es horzsoló gitártéma is cool! A leghosszabb dal zárja a lemezt, de még az sem éri el a 6 perces játékidőt. Ami prog. körökben, ahol megszokottnak számítanak a 10+ perces monstrumok, ritkaság számba megy. Mint ahogy ritka holló a műfajban az ilyen DALközpontú, egyszerre hangulatos és slágeres, kompakt, ideális hosszúságú lemez.

Tíz emlékezetes nóta negyvenhat percben. (A bónusz dalt nem számítva!)

Egy fantasztikus/karizmatikus énekes.

Három nagyszerű muzsikus.

Számokban kifejezve ennyi Ray Alder első szólólemeze. Amit még számtalanszor meg fogok hallgatni!

Ray Alder – What the Water Wants (2019) (1 komment)

  • farrrkas farrrkas szerint:

    Már túl vagyok jó néhány hallgatáson, de eddig nem akartam elolvasni az ismertetőt, hogy szűzen hasson rám az első benyomás. Most már ott tartok, hogy kétszer egymás után is lemegy a lemez, mert van olyan, amikor nincs máshoz kedvem. Nekem is az említett Fates lemezek a kedvencek (vajon van, akinek nem?) és az Engine-.t is nagyon szeretem, így aztán nagyon ütnek a dalok, nincs mit hozzátenni. A hangulat teljesen az ujja köré csavarja az embert. Jó volt olvasni az ismertetőt, nagyon jó lemez!

Depeche Mode Depeche Mode
március 25.