Relentless Aggression – Régisulis thrasher energia

A Relentless Aggression egy old-school thrash metal zenekar a norvégiai Bergenből. A banda három éve létezik, de valójában valamikor még a ’80-as évek közepén alakult Hell Awaits néven. Az eredeti dobos Erik „Grim” Brødreskift volt, aki később olyan black metal zenekarokkal dobolt, mint az Immortal, a Gorgoroth és a Borknagar. 1999-ben bekövetkezett halála után róla nevezték el a Hole In The Sky fesztivált. A korábbi tagok: Iver Sandøy (Enslaved), Finn Solemdal és Yngve Eide közel harminc évvel megalakulásuk után, 2018-ban úgy döntöttek, hogy életet lehelnek régi zenekarukba. Felvettek néhány dalt, amit az évben egy EP-n ki is adtak. Most pedig első lemezükkel jelentkeztek, amit február 19-én A Shadow Of All Things Broken címmel jelentettek meg. Lemezük Epitome Of Resentment című dalához egy videót is készítettek.

10 dalos régisulis thrasher lemezüket, elmondásuk szerint: „old Slayer és KIll ‘Em All hatású dalokat némi punkos energiával egészítették ki. Az eredmény önmagáért beszél„.

Hexvessel Hexvessel
április 24.