Remains of Destruction
New Dawn

(Inverse Records • 2022)
King
2022. augusztus 13.
0
Pontszám
7.5

A jelen recenzió tárgyát képező finn Remains of Destruction 2020-ban alakult power/heavy metalt játszó banda. A számomra ismeretlen tagokból álló zenekar néhány kislemez után, idén május végén adta ki bemutatkozó nagylemezét, a New Dawn-t az Inverse Records jóvoltából. Finn banda révén nem igazán volt aggodalmam afelől, hogy nem lesz minőségi az, amit hallok majd és nagyrészt igazam is lett: egész minőségi, dallamos, remek zenei részekkel és olykor nagyon jó vokállal megtámogatott heavy/power metallal van dolgunk.

A nyitó Blood Moon sem rossz dal, de először a másodiknak érkező Final Light-tal csapunk bele igazán a lecsóba, ahogy mondani szokták. Olyan jó billentyű-gitárszóló van benne, illetve a remek refrén miatt is nagyon tetszik. De nem csak a szólókra korlátozódik ez a kijelentésem, mint már említettem, az albumot végigkíséri a nagyon jó gitár-dob-billentyűjáték, bitang szólókkal megfűszerezve. Jesse Yrjölä éneke is elég jó, igaz, itt-ott kicsit unalomba fullad és vannak számok, amiket inkább a remek zenei játék visz el a hátán. Érdekes, hogy én a címadó, harmadik tételt sem sorolnám a kiemelkedő alkotások közé, az utána következő Mastermind az utolsó harmada miatt nagyon bejött, jót tett a lemeznek is, hogy végre feldobta egy kis hörgés a tiszta éneket. A Mankind’s Bequest fülbemászó refrénje és pörgősebb, galoppozósabb zenei részei miatt tetszik nagyon, csakúgy, mint a Gaze Upon the Stars, ahol újra előtérbe kerül kicsit a billentyű is. A Northern Stars-Silvery Fields kettős a mérsékeltebb, középtempósabb számokat erősíti, a záró From Shadows We Rise-ban pedig szerencsére ugyancsak nagyobb hangsúlyt kapnak a billentyűs részek, ami így feldobja a lemez végét.

A borító szép és a hangzás is rendben van. A zenészek, mint írtam remek teljesítményt nyújtanak, az énekes sem rossz, ám jó lett volna, ha több dalban is van hörgős/károgós ének, a dalokban jobban előtérbe van kicsit helyezve a billentyű, valamint ha több pörgős, gyors dalt írtak volna a srácok. Ettől függetlenül persze, ez egy egész jó bemutatkozó lemez és mindenképp megéri megismerni őket és meghallgatni az egyébként teljesen jó hosszúságú, majdnem 38 perces lemezt.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.