Moebius (2009)
 A Watch My Dying két ígéretes EP (Rendszerhiba, Húsmágnes) után 2004-ben szabadította a világra Klausztofónia címre keresztelt „gyermekét”.
Az a lemez egy progresszív elemekkel átszőtt, sűrűn hangszerelt, nyomasztó hangulatú extrém metal muzsikát rejtett, amely megemésztése nem kevés időbe telt, de (számomra legalábbis) megérte a befektetett energiát.
Aztán a 2006-os Fényérzékeny egy direktebb, kevésbé progresszív, de eszméletlenül technikás, rideg hangzásba pácolt album lett. Tény, hogy sokan a mai napig kritizálják a lemez hangzását, én jó pár hallgatás után megszoktam, sőt ki merem jelenteni, hogy meg is szerettem azt a soundot!
És szép lassan elérkezett az idei év, amikor is a WMD elkészítette 3. stúdióalbumát, mely a Moebius címre hallgat.


Anélkül, hogy lelőném a poént leszögezem: aki eddig szerette a WMD-t, az ezután is fogja, aki meg nem…nos….az meg talán a Moebius-szal majd megkedveli őket!
Hisz bár a zene továbbra is nagyon tömény és rétegzett, a végeredmény ezúttal könnyebben befogadható, uram bocsáss „slágeresebb” lett!
Köszönhető ez a dallamos ének előtérbe kerülésének és a nagyszerűen megkomponált DALoknak!
Igen ezek valóban nagybetűs dalok! Ha már a Thy Catafalque új lemeze kapcsán megjegyeztem, hogy Kátai Tamást tartom az egyik legnagyobb kortárs magyar zeneszerzőnek, akkor el kell mondanom, hogy szerintem Bori Sanyi is ebbe a kategóriába tartozik!
Ha valaki kíváncsi a WMD-n kívüli „életére” is, és még nem ismerné, látogassa meg a www.innersight.hu oldalt!
De vissza a Moebiusra!
A lemez a címadó dallal indít, ami egy hagyományosabb Meshuggah-rokon riffel operál és tartalmaz jó kis elszállós, meditálós részeket is, meg egy fortyogó gitárszólót!
Jó kezdet!
A Leggyorsabb Mártír növeli a tempót, húzós riffek, kétlábgép, dallamos refrén, és Gaobr hatásos sorai teszik ellenállhatatlanná ezt a dalt is!
Majd jön az Utolsó hívás, kicsit mechanikus riffjével, „taps-samplerrel” és Lukács Lacival.
Ahogy a refrénben kiegészítik egymást Gáborral, az példa értékű!
A dal szövege is nagyon ott van a szeren, úgy tűnik most valahogy közérthetőbbek lettek Gaobr sorai!
Ami ezután jön az minden, csak nem egyszerű kérem szépen!
El tudod képzelni, milyen az, mikor egy grindcore zúzás átvált valami varázslatos női énekbe?
Ha nem, akkor hallgasd meg a Mindenért című dalt!
Azt hiszem már mondanom se kell, hogy a szövege is egy csoda!
Lehet, hogy ezáltal könnyebben tudok azonosulni Gaobr soraival, de bennem is hasonló gondolatok fogalmazódnak meg manapság, mint: ”most mindent újra kezdek, máskor majd máshogyan lesz talán”.
Két dalt emelnék még ki a lemezről.
Az egyik a Holtsúly, ami a személyes kedvencem és olyan együttordibálós refrénje van, hogy az valami extatikus!
„Éltem, de csak alig, hogy semmi se marad így. Bírni fogom amíg, valaki kiszabadít!”
Ezen sor hallatán előtör belőlem a szociológus, akit izgat egy bizonyos társadalmi jelenség.
Mégpedig: a modern kor embere éli az életét: tanul, dolgozik, szórakozik, gyereket nevel…aztán egyszer csak ráébred, hogy az amit ő addig életnek hitt valójában csak vegetálás.
Mert végül is élt „de csak alig”.
A másik nagy kedvencem pedig a klipesített Hattyúdal, ami olyan szinten föl szokott pörgetni, hogy csak na!
De Gaobr szavaival élve: „azt hiszem jobb ha nem bonyolítom!” alapon azzal zárom eme lemezismertetőt, hogy akinek rááll a füle és a lelke erre a zenére az imádni fogja a Moebiust, akinek nem, annak meg hiába magyarázok!
Watch_My_Dying_Moebius_2009
Kiadó:
Stílus:
Hamisítatlan WMD
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Moebius
2.Leggyorsabb Mártír
3.Az Utolsó Hívás
4.Mindenért
5.Vadveszély
6.Holtsúly
7.2359
8.Éter
9.Hattyúdal
10.Úton
Írta:
oldboy
2009. július 22., szerda, 16:39
Facebook:
Nagaarum 2017. február 21., kedd, 00:01
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Gaobr szokása magát ostorozni, hogy nem tud énekelni, és élőben lehet, hogy hibázik időnként, de az énekhangja nagyon nagy, és felismerhető.
Természetesen nem az extrémben hibázik, mert az kibaszottul üt.
Ez a WMD csúcsműve szerintem.
--
>>> Kövess a Facebookon! <<<
oldboy 2009. november 22., vasárnap, 10:49
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1867
Válasz Csipke üzenetére:

Szia! Ne haragudj, nem kötözködni szeretnék, de a Holtsúly refrénje: ÉRTEM, de csak alig, hogy semmi sem marad így. Legalább is ahol utána néztem ott így van. Azért csak most reagálok, mert most vettem elő a lemezkritikákat a cikkemhez.

Csak egy apró észrevétel, egyébként tetszik a cikk! m/

Minden jót!

Köszi szépen az észrevételt, igazad van!
Már én is rájöttem erre, csak amikor írtam a kritikát még nem tudtam tanulmányozni a szövegeket, és félrehallottam az ominózus szót.
Aztán már nem akartam helyesbíteni, mert az "éltem" verzióra felépítettem egy "elméletet", ami a helyes "értem" szóval teljesen más értelmet nyerne. ;-)
Azért örülök, hogy egyébként tetszett a cikk! (yes)

Minden jót Neked is!
Csipke 2009. november 21., szombat, 17:50
Csipke
Csatlakozott:
2009. november 21.
Hozzászólások: 2
Szia! Ne haragudj, nem kötözködni szeretnék, de a Holtsúly refrénje: ÉRTEM, de csak alig, hogy semmi sem marad így. Legalább is ahol utána néztem ott így van. Azért csak most reagálok, mert most vettem elő a lemezkritikákat a cikkemhez.

Csak egy apró észrevétel, egyébként tetszik a cikk! \m/

Minden jót!
Koncertek
Emerson, Lake & Palmer Lives On Tour
február 24., 20:00,
A38 Hajó
Riverside, Lesoir
március 9.,
A38 Hajó
Killfest Tour 2019
március 11., 18:00,
Barba Negra
Reduced To Ashes Tour
március 11., 20:00,
Collosseum Club
Post Traumatic Tour 2019
március 12.,
BudapestArena
Arcane Astral Aeons Tour - Part 2.
március 12.,
Dürer Kert - Room 041
Wayfarers & Warriors Tour 2019
március 13.,
Barba Negra
Ramagehead Tour 2019
március 13.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.082 seconds to render