VA - Split
Fantomania II (2009)
Egy kicsit mindig nehezen állok neki az egri illetőségű Stauderer János fémjelezte anyagoknak, ennek két oka is van; az egyik, hogy alapvetően underground bandákkal foglalkozik (interjúit a hazai egykori nagyokról és a hatások hatásairól itt olvashatsz), ezeket karolja fel, adja ki, lehetőséget biztosítva a jövőre – s nem egyszer komoly utána járással jár egy-egy csapatról korrekt infokkal nyilatkozni. A másik, hogy kultikus hordákkal való kapcsolata miatt a cikkek megírása nem 20 perces dolog. A Fantomania második része kapcsán azért akadtak régi ismerősök, pl. Marci (Blizzard) a Dög-ből vagy a Drünken Bastards-ból (de megemlíthetném a Vorkuta nevét is). A 87-ben alakult fővárosi Fantom kultikus a hazai scene terén, ha a black metal magyar kezdeteiről beszélünk, csak úgy mint a Tormentor vagy az Angel Reaper, s Jánosnak köszönhetően ez az egész korai és demós miliő képes valamennyire visszatérni. Ilyen terméke volt a 2005-ös Tribute to Angel Reaper and Fantom, amelyről bővebben a Nuskullos időszakomból itt és a 2007-es Fantomania első támadása, melyről – pedig - itt olvashatsz.


Az erőteljesen old school és egy kicsit primitív külsőségek (melyek lényegében jól illenek a retro ízű tartalomhoz) egy ötbandás splitet és válogatás által mutatnak be tiszteletadást az úttörő Fantom-nak. A dolgot a zalaegerszegi és fővárosi Dög kezdi meg, melynek The Skullection című amolyan best of-járól itt olvashatsz. Erről került fel négy dal, amelyek már az újra felvett Ancient Crypt Metal kislemezről tisztelegnek köszönhetően Blizzard-nak A záró Fantom feldolgozás (Lucifer jelenj meg!) nagyon a Dög kezdeteit jutatta eszembe (akkor még más felállással), a hangzás zajos szétfolyó, no meg kásás és a vokál aránytalanul erős illetve elől van, ettől „rámondogatós” jelleget ölt, annyi különbséggel, hogy az új Dög néhol punkos, retkes és nagyon régies death csapás, míg a régi egyértelműen necro fém. A dobokban a Funebre-s Khrul segédkezett… (7 pont)


Őket a megint csak Blizzard-os és nem enyhén punkos Drünken Bastards követi, ők a 2007-es Posercrusher korongjukról passzítottak rá három dalt, melyről itt olvashatsz kritikát. A Satan játéka tipikusan azt a crossover, old school, mocskos és piás-punkos, thrash black által adja vissza az egykori Fantom nótát, avagy az öreg Lemmy Motörhead-es reinkarnációja. (9 pont)


A bulizós és black’n’roll parádé után a mélység nyitja meg kebleit az egyszemélyes, de igencsak beszédes Funebre, a split vagy válogatás legkomolyabb zenéit rakta le, mind zeneileg, mind tartalmilag, mind hangzás terén messze viszi a pálmát. Az Ilyenek vagyunk súlyos és gyönyörű tétel, szinte pátosszá lesz a belső nyomor, melyben Oszlár segít be a dunakeszi Hunderworld-ből basszusok terén (engem amúgy egy Hunnia dalra emlékeztet a Hazatérés-ről). A tuka-tukás Heavy Metal Revolution II tipikus masszív thrash-black, melyben Blizzard kapott szerepet a vokál és a szövegek terén is. Az ezt követő Vampir, pedig súlyos és remekül sikerült Fantom feldolgozás, ismerve az eredeti nótát a Khrul féle verzió fényévekkel jobb. (10 pont)


Majd számomra eddig ismeretlen két versenyző jelenik meg a múlt-reinarnáció nem túl fényes porondján, a Ravendark's Monarchal Canticle, mely a Ratos De Porao gettója mellől érkezett. A São Paulo-i thrash-death blacker horda 2004-ben alakult ehhez képest van már egy valag splitjük (5 db) és demójuk (4) egy koncert és egy debüt korongjuk. Nagy extrát nem művelnek, old school csapat, amely szépen építkezik, de pár hallgatás után is ugyanazokat a megoldásokat és riff halmazokat halljuk mind a három dalban, és sajnos a Vampiro, amely spanyolul esik neki az egykori Fantom tételnek, nos ez se mutat túl sok differenciát. Az ötlet kohézióval lehet a baj, vagy csak a régies hangzás és hasonló orgánumok miatt, de összefolynak a nótáik. (6 pont)
Majd a Finn Sacrificial Dagger következik, amely már logójával is a 80'-as évek korai demós thrash hullámára próbál utalni, s mellesleg Evoked Curse tag a négyhúros Harri Juvonen (ők már szerepeltek is anno a Fantomania egyen) az énekes pedig nem más, mint a feltörekvő és brutális Kaosbringer a Neutron Hammer-ből. A régi sulis srácok thrash terén valóban a múltat jelenítik meg, de a blackes és zenéhez képest túlságosan is erőteljes vokál miatt ez mégis valahogy elillan. Thrash-blacknek pedig túl lagymatag… a Ruined Carrion az első demójukról került fel a Barbaric Death pedig valami eddigi kiadatlan szerzemény lehet. A Satan én vagyok furán hat finnül, ezt leszámítva tipikus az a vonal, ami a korai Sodom, Kreator, Venom, Bathory képviselt. Kár hogy ennyire rosszul keverték ki a sávokat. (7 pont)

Így végül zárásképpen nincs is más dolgom, csak összeadom a pontokat (7+9+10+6+7) elosztom a csapatok számával (ez esetben 5) és már meg is kaptuk az eredményt: 7.8

Érdekes és jól sikerült tribute/split - VA, melynek birtoklása nem kötelező, de ha egy kicsit is jobban érdekel a hazai múlt és underground, netán a nemzetközi apróságokra is kíváncsi vagy, akkor igencsak elfér a polcon a Bathory, Celtic Frost, Venom és társai közt.


VA_Split_Fantomania_II_2009
Kiadó:
Forgalmazó:
Stílus:
Thrash-black-speed massza
Értékelés:
 
Pont
: 7.8 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
Dög
1.Troops of Zombies I
2.Troops of Zombies II
3.Ghoul
4.Leper Mortuary
5.Lucifer Jelenj Meg! (Fantom)
Drünken Bastards
6.Posercrusher
7.Drink with Satan
8.A Sátán játéka (Fantom)
Funebre
9.Ilyenek Vagyunk
10.Heavy Metal Revolution II
11.Vámpír (Fantom)
Ravendark's Monarchal Canticle
12.Soldado Paulista
13.O Soberano Corvo Negro
14.A Arte De Guerra
15.Vampiro (Fantom)
Sacrificial Dagger
16.Ruined Carrion
17.Barbaric Death
18.A Sátán Én Vagyok (Fantom)
Írta:
haragSICK
2009. november 21., szombat, 17:33
Facebook:
New Noise - Drünken Bastards / Concrete
Koncertbeszámoló, Infam @ 2011. június 24., péntek, 17:07
Vorkuta / Abigail - Speed Metal Motherfuckers (split) (2007)
Kritika, haragSICK @ 2008. november 11., kedd, 09:54
Funebre - Indictment About The World Of Man (2008)
Kritika, Infam @ 2008. november 7., péntek, 19:40
Marblebog & Vorkuta - Wanderings (split-EP) (2008)
Kritika, haragSICK @ 2008. október 31., péntek, 22:00
Vorkuta & Woods of Desolation - Split (2008)
Kritika, haragSICK @ 2008. október 28., kedd, 09:47
Koncertek
Keep of Kalessin, Shade Empire, Malphas
június 23.,
Dürer Kert - Room 041
15 Years the Metal Mass
június 24.,
Barba Negra Track
The Flesh & Blood World Tour 2019
június 25.,
Barba Negra Track
Evolution Tour 2019
június 25.,
Budapest Park
Toto - 40 Trips Around the Sun Tour 2019
június 27.,
Papp László Budapest Sportaréna
Flogging Molly, Russkaja
július 3.,
Budapest Park
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.041 seconds to render