The Boats of the Glen Carrig (2015)

    Majd három éve várják a funeral doom hívők a német Ahab zenekar új lemezét, ami egészen érthető, ha figyelembe vesszük, milyen kevés igazán erős lemez lát napvilágot ebben a cseppet sem népszerű stílusban. A tébolyító lassulások világában kevés a középszerű lemez, az egyes kiadványok vagy arcpirítóan ötlettelenek és sablonosak, vagy (ez a ritkábbik eset) a minőségi dalszerzés mintapéldái. Számomra ez utóbbihoz tartozott éppúgy a 2012-es The Giant, mint a bemutatkozó The Call Of The Wretched Sea. Gyakran megosztó a két kiadvány közötti különbség, mivel a debütálás jóval sötétebb, „funeral doomosabb” lett a folytatásoknál, de nem hinném, hogy hibáztatnunk kellene egy zenekart a változtatásért. Az egyedi hang ellenére tehát nem lett önismétlő a zenekar és saját világának, hangulatának igazi mesterévé vált a The Gianttal. Kevés szó esik viszont a 2009-es The Divinity Of Oceansról, ami kissé útkereső jellegű, de véleményem szerint hajszállal marad el a két klasszikustól, kiadásának évében pedig messze kiugrott az átlagból. Nagy kérdés, hogy az Antarktika fénylő jegétől az óceánok dermesztő mélységéig utazó zenekar melyik irányba akar tovább terjeszkedni, ezt igazából most ők sem tudták. Az új produktum alapja ismét az irodalom, William Hope Hodgson 1907-es túlélő horrorja (mai szemmel nyomasztó kalandregénye) köszön vissza a dalok szövegében és hangulatában. Hodgson világában a tenger ereje nem magányosságban és sötétségben nyilatkozik meg, sokkal inkább méretében, furcsa, torz lényeiben, amik csak arra várnak, hogy álomra hajtsuk a fejünket és hideg, csápszerű ujjaikat a nyakunk köré tekerhessék. A háttér sztori tehát adott, már csak Ahab nyelvre kellett lefordítania a német fiúknak.
 
    Azt hiszem a zenekar még soha nem tett le az asztalra gyenge albumot, ahogy most sem, mégis hiányérzettel fejeztem be a dalok végighallgatását sokadszorra is. Adott a védjegyes mélység, az ezúttal is erőteljes hangzás, a monumentális, sokszor nagy ívben terjengő dalszerkezetek, lassulások, hörgés és dallamos, érzelemgazdag ének, de valahogy hiányzik a támpont, a kapaszkodó, amit eddig könnyen megtalálhattam. A dalok tipikus Ahab szerzemények, de nem fogja össze őket az az erő, mellyel a The Call Of The Wretched Sea öklendezte fel a mélység rejtelmeit, vagy a The Giant folyamán fagyasztotta be a végeláthatatlan óceánokat. Egyszerűen ez egy minőségi új kiadvány, egy összegzés az elmúlt 11 évről. Minden pillanata, zenei finomsága kellemes perceket tud szerezni a hallgatónak, azonban az erő hiánya miatt különösebb katarzist nem tud kiváltani. Nem fognak meg úgy az akusztikus témák, mert írtak már jobbat is, de ugyanez igaz a kemény riffekre egyaránt. Ízes, lágy gitárokból szintén kaptunk már többet, érdekesebbet a zenekartól.
    Keveset hallani a The Divinity Of The Oceansról… most azonban megkaptuk a folytatását, egy újabb útkeresést, időhúzást, egy kis önismétlést, de ha minden kiváló kiadványt így ismételgetnének, nem lehetne okunk panaszra.
    Utazzunk tehát Hodgson elátkozott szigetére, ahol a Glen Carrig hajótöröttjei néznek szembe démonaikkal és ugorjunk neki a The Isle mégsem olyan ismeretlen világának. Az első dal hosszával és hangulatával gyorsan elkergette a klipes Like Red Foam által belém ültetett félelmet a tempót illetően, mert szerencsére most sem kapkodnak a srácok. Kellemes, a zenekar mélységeire jellemző gitárhangokkal és Daniel Droste számomra nagyon kellemes énekhangjával találjuk magunkat szembe, ahonnan egy monumentális riffel ugrunk fejest a hörgős doom tengerébe. Hullámvasútként váltakozik tovább a The Thing That Made Search 11 percében is a tiszta hangok, torzított gitárok keveréke ultra lassúságban, hogy utána a Like Read Foam képében a zenekar tőlük soha nem hallott tempóra váltson. Nem mondanám rossz szerzeménynek ezt a saját magukhoz képest rövidnek mondható dalt, valami kellett a szélesebb közönségnek is, szerencsére ez a minőség rovására nem ment. A matrózok gyorsan neki szegik hátukat ezek után a régi rajongóknak, őket kényezteti a folytatás. A The Weedmen brutálisan nyit, a dalban többször előforduló, háttérben megbújó dohos hangoktól pedig ez lett a kedvencem az egész lemezen. Szabadjára engedték a gitárokat, változatos az ének, előkerülnek a felszín alatt rejlő energiák. Lassú, sötét és gyönyörű.
    A lemezt (elméletileg) záró To Mourn Job próbálja megtartani ezt a szintet, de már tipikusabb, egyszerűbb szerzemény a hossza ellenére is. Azért az sokat elárul az albumról, hogy keményebb témára a dal utolsó perceiben kaptam fel először a fejem… Hogy ne ragadhassunk meg órás játékidő alatt, a lemezen helyet kapott egy „bónusz” tétel is, amit az összes többi dallal egyetemben meghallgathatóvá tettek. A The Light In The Weed egy terjedelmes, de könnyed szerzemény, végig tiszta énekkel és csak a játékidő felétől megjelenő keményebb gitárral. Meglepő a külön jelölés, mivel tartalmilag kapcsolódik a regényhez, a történet zárásaként szolgál. Az egyetlen ok a dal bónuszként jelölésére, amit kis kutakodás után találtam, hogy pozitív üzenetei miatt (ezt persze a zene kevésbé adja vissza) nem igazán akarták a jóval ridegebb előzményekhez fűzni. De hát nem kell minden történetnek rossz befejezés ahhoz, hogy erőteljes legyen…
 

    Összegzés: az elsőre sok progressziót sejtető borító most már nagyon tetszik, mert becsapós volt, a hangzás kiváló, a dalok szerethetőek, de egy elmozdulás nélküli, tipikusnak mondható lemezt kaptunk a bandától. Éppúgy előkerülnek a régi funeral doom gyökerek, mint a dallamosabb vonal, így marad majd a megosztó jelleg, hallgatásra mindenképp ajánlott. A pontokat a zenekar eddigi teljesítményéhez mértem egyedül, attól, hogy most nem hozták a maximumot, ez még egy átlag feletti produkció. A lemez teljes egészében meghallgatható. 

 
Ahab_The_Boats_of_the_Glen_Carrig_2015
Kiadó:
Stílus:
nautic funeral doom
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.The Isle
2.The Thing That Made Search
3.Like Red Foam (The Storm)
4.The Weedmen
5.To Mourn Job
6.The Light In The Weed (Mary Madison)(bónusz)
Írta:
boymester
2015. augusztus 27., csütörtök, 18:33
Facebook:
boymester 2015. augusztus 27., csütörtök, 19:47
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3977
Válasz ZeroVoid üzenetére:

Nekem viszont mindig is a The Divinity Of Oceans volt a kedvencem, talán mert egy megtörtént eseményt dolgoz fel, és előfordult, hogy (bármilyen nyálasan hangzik is) megkönnyeztem hallgatás közben. Ez az új album pedig fantasztikus, és igazad van, tényleg a Divinity folytatása lehetne, bár itt a történet fiktív. Ugyanazért tetszik ez is - kicsit nehezebb befogadni és feldolgozni, mint a másik kettő albumot (persze azok is nagyon jók). Számomra ez egy tízpontos lemez, bár kellett egy kis idő, mire beérett.

Minden lemezüket szeretem, de innen nagyon hiányzott nekem a kontraszt, az él. Úgyhogy úgy döntöttem, szigorú leszek:)
--
Youtube csatorna
ZeroVoid 2015. augusztus 27., csütörtök, 19:20
ZeroVoid
Csatlakozott:
2014. december 30.
Hozzászólások: 180
Nekem viszont mindig is a The Divinity Of Oceans volt a kedvencem, talán mert egy megtörtént eseményt dolgoz fel, és előfordult, hogy (bármilyen nyálasan hangzik is) megkönnyeztem hallgatás közben. Ez az új album pedig fantasztikus, és igazad van, tényleg a Divinity folytatása lehetne, bár itt a történet fiktív. Ugyanazért tetszik ez is - kicsit nehezebb befogadni és feldolgozni, mint a másik kettő albumot (persze azok is nagyon jók). Számomra ez egy tízpontos lemez, bár kellett egy kis idő, mire beérett.
farrrkas 2015. augusztus 27., csütörtök, 19:10
farrrkas
Csatlakozott:
2015. január 8.
Hozzászólások: 447
"A hab"... :-D (knifed) Milyen pihent vagy! Ezen jót nevettem... nem úgy, mint a lemezen. Nekem még nem nyiltak ki a dalok, de hallgatom, mert a The Gianttel nagyon megszerettem őket.
Koncertek
Steel Panther, Atomic Playboyz
július 17.,
Barba Negra Track
Gothoom Open Air Fest 2019
július 18.,
Gothoom Open Air
Combichrist - One Fire World Tour
július 19.,
Dürer Kert
Nazareth
július 19.,
Duna-part, József Attila sétány
Necrophobic, Sin of Kain, 1914
július 21., 19:30,
A38 Hajó
Rocklegendák Mezőkövesden 2
július 21.,
Kavicsos-tó és Szabadidő Park
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.129 seconds to render