Nailblack
Envied (2017)
 
    Könnyedén előfordulhat, hogy a manapság stabilnak és kiegyensúlyozottnak tűnő életem hozadéka az lesz, hogy előbújok a kripták rejtekéből és átadom magam a popularitásnak és a bekebelez a szórakoztató ipar? Más nem jutott hirtelen eszembe, mert remélhetőleg a kapuzárási pániktól még messze állok, de rövid időn belül a második rövid, véleményem szerint rendkívül szórakoztatóra sikeredett black/death produkció talált meg magának, mely minden igyekezete és gonoszsága ellenére igazán élvezetes fémzenévé tudott válni. Legutóbb az angol Inconcessus Lux Lucis lemeze volt rám hasonló hatással, mint a nemrég megjelent, ezúttal amerikai Nailblack produkciója, mely könnyedséggel és változatossággal, valamint roppant jó dalírással áldoz a sötét zenék megnevezhetetlen, ugyanakkor végtelen hatalommal rendelkező isteneinek. Meg is érdmeli a banda, hogy megemlékezzek róluk, hiszen az 1997-ben alakult, teljes legénységgel rendelkező Nailblack első körben 2002-ig volt aktív, majd egy demó után a feledés homályába merült. Azonban valami tovább buzgólkodott a zenekar magjában, melyet a Malum, Rob Void páros jelent, ez a kapcsolat pedig valójában sosem szűnt meg, ha a hétköznapi élet át is vette az irányítást időbeosztásuk felett (egyéb bandákban nem igazán tevékenykedtek). Dalaik tovább csiszolódtak, az ötletek pedig szép lassan beépültek egy, a föld alatt settenkedő, váratlanul felbukkanó szörnyetegbe, ami végül is kis példányszámban, pofás borító alá rejtve megjelent nemrég a Redefining Darkness segítségével. Ez a megalomániát távolról kerülő, mindösszesen 32 perces Envied, ami a kéményseprők legmerészebb rémálmainak megtestesítője az által, hogy dalait a pokol mélyéről felcsapó lángcsóvák nyalogatták tökéletesen feketére. Témáiban megtalálható minden nyalánkság, mire a külsőségek alapján csettintő rajongó vágyhat: okkultizmus, háború, világégés és dögvész sétál végig az alig több, mint fél órán kéz a kézben. Gondolom észrevettétek, hogy arról még nem írtam, mi újat nyújthat számunkra ez a lemez, ami nem véletlen, ugyanis az ég világon semmivel nem képes előrukkolni a stílusán belül. Ennek ellenére csalódás kizárva, mivel valódi dalok sorakoznak a kiadványon a klasszikusok által mélységesen átitatva, tisztelettel és természetes könnyedséggel, szinte már játékosan előadva.
    Ilyen egyértelműen, azonnal ható elem a nyitó Kingdoms Crumble erőszakos thrash menetelése, ami a nyomasztó, de ugyanakkor minden hangszernek lehetőséget adó hangzás mellett képes kiteljesedni. Acsarkodó, gyűlölet fűtötte károgás és hörgés közötti átmenetet képző, beteges vokál, dühkitörések, robbanások alig pár perc alatt, melyek gyorsan maradásra bírják a hallgatót a továbbiakban is. A jóval nagyívűbb, összetettebb Promises menetelős gonoszsága némi mágiát csempész be a képletbe, hogy lassabb tempója után a The Wolf üvölthessen az arcunkba teljes erőbedobbással. Death metalosabb témái és hangulata a Dissection legjobb pillanataira emlékeztethet minket. A lemez közepére biggyesztették a kedvencemet, a Pig Diggert, aminek black metal őrületén az időnkét Csihar Attilát és Satyrt megidéző, ritualisztikus ének dob hatalmasat. Ez a legjobb fajta hatásvadászat, mert igazán hat! Erről, és a szórakoztatásról jut eszembe:

- Melyik a világ legrosszabb gyógyszere?
- ???
- A 9, mert fordítva hat…


    A féktelen mulatozásnak komorabb színezetet ad a szintén nagyszerűre sikerült címadó dal, melynek aprításához igazán kellemes harmóniák társulnak, megadva a módját a tipikus fekete fémnek. A pokolban tett látogatás után visszatérünk a nem kevésbé szívderítő vér áztatta földhöz és újra death közelibb tétellel megyünk tovább, ez az agresszív Unholy Holy War némi skizofréniával és őrülettel. A rövid kiadványt a leghosszabb dal zárja, a hat perces Step Into Infinity, ami visszafogott, mélyebb vokáljának köszönhetően a tova tűnt, őskori Arch Enemy zenekart juttatta eszembe lassúsága ellenére. Kellemesen kellemetlen lezárása ez a lemeznek, melynek nagy előnye, hogy ilyenkor kezdődik elölről…
    Nem tudom, hogy ez a Nailblack részéről egy összegzés lehet az elmúlt évtizedekről, vagy pedig valami újnak a kezdete, de utóbbiban reménykedem, ha már ilyen jó dalokat képesek írni. Ha szereted a death/black vonalat és valami könnyen emészthető, esetleg egyéb tevékenységet aláfestő szórakozásra vágysz a megszokott kiadványokon túl, akkor az amerikai duóra nem lehet panasz, én is ebből a szempontból pontozom. A teljes lemezt itt találjátok. 

Nailblack_Envied_2017
Kiadó:
Stílus:
black/death metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Kingdoms Crumble (03:26)
2.Promises (04:29)
3.The Wolf (04:09)
4.Pig Digger (05:33)
5.Envied (03:35)
6.Unholy Holy War (04:07)
7.Step into Infinity (06:18)
Írta:
boymester
2017. november 18., szombat, 10:51
Facebook:
Abythic - Beneath Ancient Portals (2018)
Kritika, boymester @ 2018. december 17., hétfő, 15:52
In The Woods… - Cease The Day (2018)
Kritika, Armand @ 2018. november 25., vasárnap, 14:03
Embrace Of Thorns - Scorn Aesthetics (2018)
Kritika, boymester @ 2018. november 17., szombat, 11:43
Lucifer's Child - The Order (2018)
Kritika, boymester @ 2018. november 16., péntek, 06:18
Symphony Of Symbols - Historiocriticism (2018)
Kritika, boymester @ 2018. november 10., szombat, 22:52
Sempiternal Deathreign - The Spooky Gloom (1989)
Kritika, boymester @ 2018. október 29., hétfő
Koncertek
Nomad lemezbemutató
december 19., 19:00,
ELLÁTÓház
III. METAL-X-MASS
december 22., 18:00,
Hemo Klub
Fekete Zaj Tél 2018
december 28.,
Dürer Kert
Christmass Blackmass IX.
december 28.,
Ti-ti-tá
ExtremeNoiseFest 2018
december 29.,
Szerencsi Rákóczi Vár
Mood
január 4.,
Barba Negra
Caustic Attack Europe Tour 2019
január 13., 20:00,
Collosseum Club
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.1 seconds to render