Famyne
Famyne (2018)
 

    Nagy az éhínség manapság Nagy-Britannia területén a hagyományos doom metal iránt, mivel a fémzenék őshazája meglehetősen kiöregedett ezen a területen. Nincs Sabbath, nyugdíjazta magát a Cathedral, messzi szép emlék a Warning, a fiatalok pedig meglehetősen közepes minőségű próbálkozásokkal tudnak előállni. Nem csoda hát, hogy sokkal inkább várunk kiemelkedő lemezeket a skandináv vidékről, vagy az USA-ból (Maryland mindig büntet), esetleg olyan európai országoktól, mint a meglehetősen aktív doom metal világot éltető németektől, olaszoktól, esetleg görögöktől.
    Ezen az állapoton kíván változtatni az angol Famyne zenekar, amit 2014-ben alapított az Alex Williams, Jake Cook, Tom Vane trió, ami aztán tovább bővült az évek során. Az alapító Alex helyére egy másik érkezett Alex Tolson néven, valamint Chris Travers csatlakozott a basszusgitár kezelése céljából, valamint Martin Emmons gitáros, aki a hangzás még súlyosabbá tételéért vált felelőssé. A felállás egy EP és egy Single után a Bloodstock fesztivál tehetségkutatóját is megnyerte, ami után egyenes úton indulhattak el egy esetleges nagylemez felé. A banda nevével ellátott debütálás nem lett elkapkodva, ez a végeredményen is bőven érzékelhető, amely egy új nemzedék eljövetelét, felemelkedését vetítheti előre a műfajnak az Egyesült Királyságban.
    Nem ok nélküli ezeknek a bíztató szavaknak a hangoztatása a csapattal kapcsolatban, mivel a Famyne lemez egy rendkívül hangulatos, minden klasszikus tulajdonságot magán viselő, mégis egyedi hangulattal, arculattal rendelkező doom kiadvány lett. A helyén van Jake erőteljes, lüktető dobjátéka, a gitárok a súlyos riffeléstől a finom, pszichedelikus csilingelésig terjednek, valamint nem lehet panaszunk a lényegre, Tom hangjára sem. A srác átlagos hanggal rendelkezik, amit átlagon felüli változatossággal, játékossággal használ, teljes magabiztossággal. Kitűnő példa erre a nyitó Wearthless, ami ugyan egyetlen hullámzó témára van felfűzve, mégsem válik unalmassá több mint nyolc perce alatt a folyamatosan kézen fogó és végig vezető énekhang miatt.
 

    A hipnotikus, kissé stoneres bevezető után a jóval rövidebb Faustus a Pallbearer keserédes hangulatát ötvözi a klasszikus, Sabbath féle doommal. A kórusban kivitelezett ének ugyan nem hagy maga után hiányérzetet, azért egy fogósabb refrént még el tudtam volna viselni a dalban. Hiába azonban az összehasonlítás más bandákkal, ezen a lemezen minden tételnek egyénisége van amellett, hogy igenis kapcsolódnak egymáshoz, összességében pedig komplex egészként működnek. Igaz ez a kedvencemmé vált Slave Ship esetében is, ahol az epikus doom kezdést sludge lüktetés váltja, majd heavy metalos középtempó. Meggyőzően keveredik itt a 70-es és 80-as évek világa az olyan frissebb együttesek felfogásával, mint a már említett Pallbearer vagy a nemrég szintén lemezzel jelentkező Khemmis. A Ghost balladájában a magáról rég hallatott Isole finomsága köszön vissza, amit tovább finomítottak Karen Joliffe hegedűjátékával, a Tremorban pedig ezt vegyítik pofonszerűen ható riffekkel. Igazán zseniális lett a záró, monumentális Dreamweaver, aminek majd 10 perce alatt fogalmazódott meg bennem az egyetlen probléma, amit a fiatalok bemutatkozásával kapcsolatban nem tudok a szőnyeg alá söpörni minden elismerésem ellenére sem. Tom előre tolt, egyértelműen főszereplővé avanzsált hangjához az itt hallottaknál jobb, fogósabb dallamokat kell majd írniuk a jövőben. Érzelemgazdag és megbízható énekes, de igazán csak a Wearthless és Slave Ship dalokban adta meg azt a lehetőséget, hogy rákapcsolódjunk a dallamaira.
    Baljós fellegek gyülekeznek a világtól elzárt település felett, kiváló őszi mulatságot nyújtva a doom rajongók számára, de a vihar, a valódi mélység még kicsit várat magára. Ha a Famyne marad az, ami most és folytatást kap, akkor viszont nagy eséllyel fog még kellemes meglepetést okozni! Így kell ebben a műfajban debütálni! Talán egyszer a magyarok is megpróbálkoznak vele, hogy doom színtéren ne csak az egykori Mood legyen a hivatkozási alapunk, mint futball terén az egyszer volt, igaz sem volt Aranycsapat…
 
Famyne_Famyne_2018
Kiadó:
Stílus:
tradicionális doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Wearthless
2.Faustus
3.Slave Ship
4.Ghosts
5.Tremor
6.Dreamweaver
Írta:
boymester
2018. október 7., vasárnap, 15:03
Facebook:
Armand 2018. október 7., vasárnap, 15:06
Armand
Csatlakozott:
2016. május 7.
Hozzászólások: 114
Nagyon jó kis lemez lett! Kimegyek az erdőbe és megásom a síromat. (@)
Koncertek
Kingmaker Tour
december 18., 20:00,
Barba Negra
Nomad lemezbemutató
december 19., 19:00,
ELLÁTÓház
III. METAL-X-MASS
december 22., 18:00,
Hemo Klub
Fekete Zaj Tél 2018
december 28.,
Dürer Kert
Christmass Blackmass IX.
december 28.,
Ti-ti-tá
ExtremeNoiseFest 2018
december 29.,
Szerencsi Rákóczi Vár
Mood
január 4.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.133 seconds to render