Historiocriticism (2018)


    Időnként mindenki hajlamos belefeledkezni a hétköznapokba, követni a rutint és érezni valami nyomasztó hangulatot, aminek nincs tisztában az eredetével. Valahogy így vagyok most én is a hosszú, gyakorlatilag hetek óta változatlan időjárást produkáló ősszel, amikor semmi kirívó esemény nem történik, csak annak a bizonyos mókuskeréknek a taposása. Nem lehettem sokkal különb állapotban akkor sem, amikor teljesen ismeretlenül, pusztán a kiadót megpillantva bezsákoltam magamnak a játékosan könnyed nevű Symphony Of Symbols zenekar új nagylemezét a promós anyagok közül. Gondoltam a szokásos séma érvényesül, miszerint Metal Scrap = régi sulis death vagy thrash metal élvezhető, de messze nem kiugró minőségben. Ezúttal azonban nagyon meglepett a kiadó, sőt még maga a banda is, mivel kiderült, hogy hazai zenekart tisztelhetek meg a fiúk személyében. Őszintén megmondom, számomra ritkán okoz különösebb örömöt ez a megállapítás, mert magyar zenekar vagy letarol és maga alá temet, vagy teljesen kiakaszt és elülteti a fejemben a gondolatot, hogy bizony nagyon le vagyunk maradva minden területen. Ez minden lemeznél így van igazság szerint, azonban itt az arányokkal van a probléma, mert 10 hazai kiadványból legjobb esetben is maximum egy-két lemeznek sikerül a tarolás.


 
    Ezek után jött az újabb sokk, bizony az alföldi srácok nem kriptakulcsokat egyensúlyoznak az orruk hegyén és a borítójuk sem a megszokott, valamilyen színárnyalatban eltúlzott zombi apokalipszist tárja elénk. Az ősi szimbólumokkal ellátott, száraz levelek közt megbújó medál bizony képes kíváncsiságot kelteni és közben még mutatós is, bár a jobb alsó sarokban elhelyezett nonfiguratív képes valamelyest belerondítani a kép összhatásába. De pokolba az esztétikával, gondoltam én és gondolta a banda, amikor elkezdték megírni a teljesen darabjaira hulló technikás, progresszív death metalt, amit azért igencsak ritkán kapunk meg kényelmetlenül szűkülő határainkon belül.
    Magamat szégyelltem el kicsit, amikor megláttam, hogy 1997 óta működik a halálbrigád, de kiadványaik számát megtekintve inkább nekik kellene szégyenkezniük, hogy ilyen bátorság és hangszeres tudás mellett még csak a második nagylemezüket hozták ki egyetlen demó mellett. Persze könnyen megérthető, hogy az extrém zene ilyen formáját űzni itthon nem egyszerű feladat, főleg egy zenekar számára, ahol nem elég bevonulni a jól hangszigetelt szobába és feljátszani a témákat, majd feltenni a bandcamp oldalra. A próbák, koncertek szervezése, az anyagiasság, zenei ellentétek aztán el is kezdik nyírbálni a tagságot, ami a Symphony Of Symbols esetében is jócskán változott az évek alatt. Mezey Tamás sokszor vezérfonalként használt basszusjátéka nemzetközi szintű volt már a 2012-es Stupefying Beliefs esetében is (bizony, idő közben neki kellett állnom pótolni), Forró István továbbra is remek dobos, aki előtt nem igazán van akadály, a gitárokon pedig Szalkai Sándor tördeli az újjait a ritmusokkal együtt. A stabil trió mellett azonban gyakran váltakoznak a tagok, legfőképp az énekesek. A debütálás után például elveszítették a Guttedből és Limb For A Limb zenekarokból ismerős Hajnali Sándort a mikrofon mögül. Helyére Kovács Frigyest nyerték meg maguknak, aki mellette a Fall és Goblin Gore formációkban is tevékenykedik. 
 
 

    Ugyan Hajnali énekével sem volt rossz a banda és a hangzás terén szerintem nem túl szerencsésen régi sulisra kevert Stupefying Beliefs is megállná a helyét sok külföldi zenekar mellett, azt kell mondjam, hogy a koncepcióval ellátott, érezhetően szívvel-lélekkel és méginkább rengeteg belefektetett munkával készült Historiocriticism albumra megérte éveket áldozni. Nagyon érdekes a modern kutatások által feltárt történelmi torzítások feszegetése, amit távolról sem egyszerű zenei köntösbe öltöztetett fel a banda. A korábbihoz hasonlóan megmaradt a közel órás játékidő, a dalok közti átvezetők (így kapott helyet 11 tétel a lemezen), melyek teljesen megérdemelten kaptak külön számozást és helyet. Ha van olyan elvetemült, unatkozó ember ebben az országban, aki követi az írásaimat, az most meglepődhet ezen, mert általában az ilyen „félszerzetektől” a falra mászom. Gyakran semmi funkciót nem töltenek be a nyilvánvaló művészkedésen kívül. A Symphony Of Symbols esetében ennek még a gyanúja sem merült fel bennem. De a legnagyobb dícséret csak most következik: ocsmány kis orromat maximum a hangpróbák kedvéért túrom bele az összetettebb formában produkált death metal világába, néhány lemezen kívül sosem fogott meg ez a vonal, valamint szívbajt tudok kapni az ipari zajoktól, indusztriál megoldásoktól, amiben a zenekar igencsak bővelkedik, ezzel szemben a Historiocriticism már a rövid Flood című nyitányban elkezdett működni mindezek megléte ellenére! Figyeljétek meg például, hogy a Verity In The Legends milyen váltással folyik át menetelős, kíméletlen pusztításból pillanatok alatt meditatív ipari zajongásba, majd hogyan támad ránk ez után még brutálisabban a Beyond Earth. Az egész album erősségét abban vélem látni, hogy igazából itt a klasszikus értelemben vett death metalt kapjuk, amit átküldtek egy hibásan működő dimenziókapun, ahonnan önmagából kifordítva, atomjaira robbantva tér vissza. Kegyetlen tempók és már-már doomos cammogások, gyilkos lüktetések váltják egymást, de ugyanúgy képes bármikor darabjaira hullani és spontánná változni egy korábban mérnöki pontossággal megkomponált riff vagy dobtéma is.
    Igazán erős hazai lemezzel állunk tehát szemben, amit érdemes megbecsülnünk és a helyén kezelnünk, mert itt bizony nemzetközi porondon is bőven csatába küldhető kiadványról van szó a Historiocriticism esetében. Az felett viszont képtelen vagyok szemet hunyni, hogy miért kellett ezt egy órában előadni. Ez iszonyat sok. Hiába a változatosság, a percenként újabb és újabb megfejteni való, ha az emberi elme ennyi adat feldolgozására gyakorlatilag képtelen. Simán ki lehetett volna adni folytatásos lemezként is, akkor nem kellene megint sok-sok évet várni egy albumra. Reméljük, hogy amúgy sem kell. Nem alaptalan tehát a Metal Scrap figyelme, ami talán másokét is felhívja majd a zenekarra. 
 
Symphony_Of_Symbols_Historiocriticism_2018
Kiadó:
Stílus:
technikás, progresszív death metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Flood (01:14)
2.Dispersion (09:26)
3.Gates (02:12)
4.Pyramid Cities (07:52)
5.Rings (01:08)
6.Verity in the Legends (09:05)
7.Giant Signs (01:14)
8.Beyond Earth (09:15)
9.In the Serve of Evil (01:39)
10.The First Natoin, the Last Survivor (10:18)
11.Everything Reveals (06:40)
Írta:
boymester
2018. november 10., szombat, 22:52
Facebook:
boymester 2018. november 11., vasárnap, 06:40
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3687
Válasz Zoolixius üzenetére:

Számomra régi felállás és hangzás tökéletes volt. Ezt a produkciót nem kicsit puritánabbnak érzem... Természetesen nem kezdőknek való. :-)

Érdekes... nekem a dohosabb hangzás nem működik annyira a komplexitással. Én azt egyszerű(nek tűnő) formában szeretem. (gun)
--
Youtube csatorna
Zoolixius 2018. november 11., vasárnap, 06:24
Zoolixius
Csatlakozott:
2018. április 23.
Hozzászólások: 224
Számomra régi felállás és hangzás tökéletes volt. Ezt a produkciót nem kicsit puritánabbnak érzem... Természetesen nem kezdőknek való. :-)
--
- In Grind We Trust -
Koncertek
The Resist Tour 2018
december 12.,
Tüskecsarnok
The Dead Daisies, Gépmadár
december 12., 20:00,
Barba Negra
Kalmah, Vreid, Slegest
december 14.,
Dürer Kert - Room 041
Kingmaker Tour
december 18., 20:00,
Barba Negra
Fekete Zaj Tél 2018
december 28.,
Dürer Kert
Christmass Blackmass IX.
december 28.,
Ti-ti-tá
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.1 seconds to render