Oceanwake
Lights Flashing In Mute Scenery (2019)

    Gyakran meglepődöm azon, hogy egy igazán erős diszkográfiával a háttérben, az oldallal való kompatibilitása ellenére sem nagyon találkozunk egy-egy bandával. Rákeresve például a finn Oceanwake nevére, csak néhány hírbe futhatunk bele a Forgácson. Egy kis létszámú szerkesztőségnek persze esélye sincs a felfoghatatlan mennyiségű megjelenéseknek és zenei anyagnak a lefedésére, így könnyen tudunk elsikkadni jobbnál jobb anyagokat illetően. A 2009-ben indult csapat immár negyedik albuma megérdemli a rászánt időt, sőt a cikket is, mivel a kezdetektől magas minőséget képviselő zenekar új, Lights Flashing In Mute Scenery című produkciója gyorsan belopta magát a fülembe. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a sajátos hangulatokat és megoldásokat kereső death/doom metalt játszó alakulatnak sosem volt még ilyen könnyen befogadható, mégis gyorsan beazonosítható kiadványa. A banda ismerői például gyorsan észrevehetik, hogy a korábban 10-15 perces kompozíciók jelentősen megrövidültek a Lights Flashing esetében, a változás pedig akkor igazán szembetűnő, ha azt nézzük, hogy előző, Earthen címen megjelent 2017-es anyaguk összesen két dalból állt a mostani héttel szemben, ugyanúgy háromnegyed órás játékidővel. Az egyszerű, de zenéhez tökéletesen passzoló borító alatt ettől függetlenül nem a nagyközönség felé való nyitás volt a cél, pusztán tovább folytatja a zenekar azt, amit korábban is: változatosságra törekszik. Az Oceanwake sem híve ugyanis az egymáshoz túlzottan hasonló lemezek megjelentetésének, így a monumentális szerzemények után célszerű volt a rövidebb dalokban való gondolkodás. A zene továbbra is megmaradt a kísérletezésektől, post-metalos hangulatoktól sem mentes, egyértelműen depresszív hangulatú death/doom metalnál, amit a zenekar kétség kívül magas szinten művel.
     Szinte pillanatok alatt esőfüggönyt gördít elénk és fotelba süppeszt a nyitó Radiant Nightbreak, dallamos gitárjátékával megragadja a figyelmünket és már repít is messzire. Furán torz hangjai, megszólalása kicsit a 90-es évek felé vezényel minket, akárcsak az album borítója, de ezzel nem retró hangulatot értek el nálam, sokkal inkább tűnik az anyag örök érvényűnek, időtlennek. Hallgatás közben olyan gondolatok is megfordultak bennem, hogy a végeredmény akár egy Pink Floyd lemez death/doom metalba mártogatott, szilánkokra tört tükörképe is lehetne. Érdemes megnézni a nyitó dalhoz készült szöveges videót is, ami egyszerű, tiszta szépségére is sikeresen rámutat képeivel. A zenekari hasonlításra gyorsan ráerősített a The Occult, ahol a progresszió tördelt ritmusai öltenek keményebb riff öltönyt, hogy aztán az emlegetett klasszikus álomvilágba ringasson minket. Zenei csemege ez, ami kiérdemli az állandó figyelmet, forgolódtak ismét lelkes szavak a fejemben, majd szinte ledöbbentem, hogy még csak a második dalnál járok...



    A Season Of The Rain esetében sem marad el a meglepetés, mivel itt meg arra eszméltem rá, hogy hiába van itt Paradise Lost, Anathema, Saturnus párhuzam, ezt nem róhatom fel a bandának, mivel ezek a zenekarok számomra már rég nem tettek le igazán erős anyagot. Az Oceanwake azonban itt van, él, lélegzik és minden percében magával ragad. Eero Haula énekhangja hipnotikus erejűvé válik a lemez legrövidebb, Travelogue című tételében, ami akusztikus dal mivolta ellenére is hordoz egy furcsa kettősséget, morbid hangulatot a fel-fel bukkanó agresszívebb vokálnak köszönhetően.



    Konkrétan a Titanomachia során jutott eszembe, hogy igen, ez egy doom metal lemez is. Súlyos riffje és torz vokálja nagyszerű kontrasztot biztosít a tisztább éneknek, ami továbbra is nagyon hatásos. A Currents esetében pont fordítva történik minden, a békéből, nyugalomból pottyanunk pillanatok alatt a bizonytalanul imbolygó talajra. Megszédülünk, elveszítjük az irányérzékünket és belezuhanunk abba a lábunk előtt frissen megnyílt szakadékba, aminek fenekén a Posthuma vár minket érdekes zörejeivel és a visszafordíthatatlanság nyomorult érzésével. Sajnos azért negatív dolgokat is meg kell említenem az anyaggal kapcsolatban, ami pont az utolsó két dalnál vált világossá számomra. A rövidebb tételek könnyebb befogadhatóságot biztosítanak, ugyanakkor nem képesek úgy kibontani a szárnyaikat, mint a korábbi, monumentálisabb dalok, ahol a hossz igazából nem okozott problémát. Ez a lemez pont ezért tördeltebbnek, kevésbé egységesnek hat a végére.

     Ha eddig kimaradt az Oceanwake, lehet pótolni, akár első lemeztől az utolsóig, de mindenképp a Lights Flashing In Mute Scenery esetében a legkönnyebb az ismerkedés annak ellenére, hogy ez egy földhöz ragadt, egyedi bájjal megáldott, egyáltalán nem egyszerű depresszióforrás. Ettől függetlenül nem érdemes kihagyni őket, mert úgy néz ki, hogy előbb világot teremtettek, most pedig építettek neki egy kaput az érdeklődők számára...
Oceanwake_Lights_Flashing_In_Mute_Scenery_2019
Kiadó:
Stílus:
death/doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Radiant Nightbreak (06:16)
2.The Occult (05:25)
3.Season of the Rain (06:17)
4.Travelogue (04:51)
5.Titanomachia (06:27)
6.Currents (05:57)
7.Posthuma (09:47)
Írta:
boymester
2019. május 10., péntek, 08:22
Facebook:
Armand 2019. május 10., péntek, 08:29
Armand
Csatlakozott:
2016. május 7.
Hozzászólások: 148
Mocsokul progresszív és depresszív album… időtlen bánatfolyás. Köszi az írást!
Koncertek
Steel Panther, Atomic Playboyz
július 17.,
Barba Negra Track
Gothoom Open Air Fest 2019
július 18.,
Gothoom Open Air
Combichrist - One Fire World Tour
július 19.,
Dürer Kert
Nazareth
július 19.,
Duna-part, József Attila sétány
Necrophobic, Sin of Kain, 1914
július 21., 19:30,
A38 Hajó
Rocklegendák Mezőkövesden 2
július 21.,
Kavicsos-tó és Szabadidő Park
FEZEN Fesztivál 2019
július 24.,
MÁV Pálya
Neurosis, Yob, Negative Approach, Kowloon Walled City
július 24., 18:30,
Akvárium Klub
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.121 seconds to render