Ric$ interjú

Szénégető Richárd, 1987-ben született, Esztergomban. Újságíró, író, koncertszervező. 
2004 óta szervez koncerteket, 2013 óta az esztergomi Sportalsó klub programigazgatója, 2015-től pedig a Sportalshow fesztivál alapító-szervezője. Mind a klub, mind a fesztivál programszervezésénél kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra, az esetleges headliner
“utánpótlás kitermelésére”, hogy a Nagy Generáció után is legyen kiket megnézni a koncerteken, fesztiválokon. A Sportalsóval létrehoztak egy fanzinet, egy podcastet, bevezették a Törzskártya rendszert, emellett pedig folyamatosan olyan újításokon dolgoznak, ami mérhető közönségnövekedéssel járhat. 
2018-ban elindította a Ric$Castet, ami Magyaroroszág egyik zenei tartalmakkal (is) foglakozó podcastje. Egy év alatt 20 megjelent adás, többségében zenei tartalmakkal!
2009-ben egy barátjával megalapította a ricsandgreen.hu oldalt, ahol azon elv szerint kezdték el a publikálást, hogy az ismert zenekarok és előadók mellett elsősorban fiatal, feltörekvő csapatoknak és gondolatébresztő cikkeknek adjanak megjelenési lehetőséget. (Utóbbira a leghíresebb példa a Rajongjál már b@szd meg! című elmélkedés a zeneiparról.) Az oldalon
publikált cikkei révén került a HammerWorld magazin stábjába, illetve a vdrome.hu és a Grungery.hu oldalakhoz. Jelenleg gőzerővel írja második könyvét, melynek megjelenése 2020 második felében várható.

Most alaposan kikérdeztük.

Ric$

Zenei újságírás

  • A legtöbben talán a HammerWorld Sokkoló korongjai és a Hangpróba kapcsán ismerhetnek. Első kérdés, hogyan kerültél kapcsolatba a rock/metal zenével?
  • Hűha, nagyon jó a kérdés. Egészen kicsi koromban megtalált a rock, mert Édesapám hatalmas Omega és P. Mobil rajongó volt, ez pedig megadta a kezdőlökést. Talán olyan 6-7 éves lehettem, amikor már tudatosan választottam is magamnak kazettákat, és kértem, hogy ez vagy az szóljon. Az első saját felfedezések pedig 11-12 éves kortól jöttek, onnantól viszont nem volt megállj.
  • Aki követi a munkásságodat, az tudja, hogy nem csak ez a zenei vonal áll hozzád közel, illetve vannak egyéb hobbijaid is. Bemutatnád magad ezeket figyelembe véve?
  • Nálam a zene, ha műfajra nézzük, nagyon hangulatfüggő. Egyik nap csak a rock, aztán napokig rap, majd megint rock, aztán hetekig country… Még én is hülyének nézem magamat kicsit néha… (nevet) Valahogy sosem ment az egydimenziós zenehallgatás, viszont mikor kicsit megcsömörlök valamitől, és előjön a tipikus csak a régi kedvenceket hallgatós “Nosztalgiazenegép”, akkor abszolút megértem, ha valaki kevésbé nyitottan áll a zenéhez. A zenén és a hanghordozók gyűjtésén kívül két olyan hobbim van, ami említésre méltó és tényleg fontos része az életemnek, a filmek és a könyvek. Előbbiből van is egy elég tekintélyes blu-ray és DVD gyűjteményem, és könyvekből is felhalmoztam pár évtizedre elegendőt. A műfajokra jellemző eklektika ezeknél is megvan, mert ha csak egy filmet vihetnék magammal egy lakatlan szigetre, akkor az egyértelműen az eredeti A hét mesterlövész lenne, de emellett is vannak olyan kedvencek, amiket talán ki sem nézne belőlem pár ember. Az igazi romantikus giccsektől kezdve, mint a Szív hídjai, vagy a Menedék (Safe Haven), egészen a magyar filmeken át mondjuk Terence Malick zseniális Az élet fája, vagy Az őrület határán című alapvetésekig.
  • Van egy saját blogod is, a Ric$ & Green. Mesélj erről, kérlek! A Ric$ egyértelmű, de érdekelne miért Green?
  • Hidd el, ha rajtam múlott volna, biztosan nem lenne a nevében az, hogy zöld… (nevet) Az a helyzet, hogy ezt az oldalt ketten alapítottuk, és az alapítótársam, a hosszú évek óta néma Green. Ő egy nagyon jó barátom, aki Hollandiában él jópár éve. Az elején még írt onnan pár cikket, de aztán feladta és már jórészt csak tiszteletbeli tag. Bár igazából ahogy most az oldal áll, én is csak az vagyok… (nevet) 10 éves idén a cucc, és nagyon ráférne már átalakítás. Tervben is volt sokáig, de mivel a jelen helyzetben nem látok rá túl sok realitást, lehet elkezdek rá posztolgatni megint. Volt egy időszak, amikor nagyon figyeltem, hogy rendszeresen frissüljön, akkor elég jó kattintásokat is produkált, de valahogy mindig hagyom elsikkadni sajnos. Lustaság elsősorban… Talán majd most! Bár mindig ezt mondom… (nevet)
  • A kedvenceidről mesélnél? Ajánlj kérlek néhány olyan előadót vagy zenekart, akik szerinted megérdemelnék a nagyobb ismertséget, de számodra érthetetlen módon nem ismerik őket!
  • Ez szerintem a leggonoszabb kérdés, amit valaha kaptam… (nevet) Képtelenség lenne mindenkit felsorolni, így igyekszem tényleg csak azokat, ahol nagyon nem értem a dolgot.
    Bő évtizedes vesszőparipám például a Nuke zenekar. A Soul Injection album talán a kedvenc magyar rock/metal lemezem. Nagy Ádám éneke és Sipos Andris gitárjátéka olyan volt, hogy amikor láttam őket koncerten, letettem a hajam. De hogy legyen olyan példa, akik most aktívak és még bőven előttük a lehetőség:
    Ott a KabinLáz, ahol adott egy tehetséges énekes, egyedi szövegvilággal, bitang erős dalokkal, az áttörés elmarad valamiért, pedig ez az édes-bús, borongós már-már grunge világ másnál bejött itthon. Aztán ott az éppen újraéledő The Joystix, ott a Jazztelen, Hangácsi Marci, a Red Swamp, a Headstock és a mostanság elég jól beindulni látszó KIES-t is mondhatnám. Meg tudod mit? Még vagy 200 bandát! És az az elkeserítő, hogy nagyon sokan meg is fognak rekedni ezen a szinten, mert itthon sajnos basznak megnézni az előzenekarokat! Csak a komfortzóna 4-5 zenekara, az is lehetőleg ingyen, vagy még olcsóbban… De nem is lovalom bele magam, ez egy másik téma… (nevet)

Koncertszervezés

  • Koncertszervezéssel is foglalkozol. A Sportalsó és a Sportalshow is a nevedhez fűződik. Mesélj erről bővebben, kérlek! (hogyan kerültél kapcsolatba a koncertszervezéssel, milyen élmények fűződnek ehhez, mik a nehézségek, buktatók)
  • Viszonylag ifjú korom óta zenészekkel lógom, és 13 évesen már bele-belerángattak pár buliba ilyen-olyan feladatkörben, és ez később addig gyűrűzött, hogy elkezdtem bulikat szervezni. Az első, teljesen saját még 2005-ben volt, egy 5 zenekaros kis “minifeszt”, az esztergomi Molothow-Ligetben, amolyan 18. Születésnapi buliként. Aztán ez egy kicsit kinőtte magát, de 2009-ban, amikor a válság hatására megváltozott a zeneipar, a sokadik mínuszos buli után azt mondtam, hogy nem csinálom elég jól, és felhagytam a szervezéssel. Olyan 3 évig kb. Csak be-besegítettem pár ismerősnek, illetve csináltuk közben a blogot, ami miatt folyamatosan zeneközelben maradtam. Aztán megkeresett Bozsó, hogy “tudósíthatnék” a Sportalsós koncertekről, ha már van egy esztergomi klub és egy esztergomi blog, akkor tartsunk össze! Aztán mondta, hogy le kéne kötni 1-2 koncertet, a többi pedig már, ahogy mondani szokás, kellően nagyképűen, történelem. Nagyon nehéz volt beleszokni a klubozásba, ami ugye teljesen más világ, mint évente 2-3 bulit megcsinálni. Utána meg a Sportalshow-t összerakni, ami megintcsak más világ volt… Hiába nem egy klasszikus értelemben vett fesztivál, nem is szeretem annak hívni, azért mégis temérdek munka van vele. Az a szerencsém, hogy a tévhittel ellentétben ez egy elég összetartó szakma és voltak olyan ismerősök, akiktől bátran kérdezhettem, bármit szinte. Jakab Zoli és Hartmann Kristóf például rengeteg jó tanáccsal látott el, vagy Such Tomi, Őri Feri szintén, és simán le merem fogadni, hogy egyikük sem emlékszik ezekre, pedig bizony így volt. A saját tapasztalások és jó tanácsok mentén aztán könnyen megtanulta az ember, hogy mire kell figyelni, mi megy, mi kevésbé és mi egyáltalán nem, hogy kommunikálj a zenekarokkal, szervezőkkel… Ezek java része olyan, amit nem lehet iskolapadban tanulni, inkább csak beleszokni. Az egyik ilyen például, hogy ha valaki nem életvitel-szerűen csinálja, csak hobbiból, mint én is, akkor bizony bele kell törődni, hogy a hétvége sem a pihenésről szól. Aztán meg azt is, hogy egy-egy buli nem a kapunyitással kezdődik és nem a “Köszönjük szépen, sziasztok!”-kal ér véget… (nevet) Néha embert próbáló, de ha valaki szereti, akkor meg nélküle még rosszabb…
  • Mi volt a legnagyobb dobás eddig?
  • Teljesen kézenfekvő lenne azt mondani, hogy az Agnostic Front és a Madball, de azokhoz jelentős külső segítséget kaptunk, így inkább valami olyat mondok, ami teljesen saját szervezés. Az egyik mindenképpen a Sportalshow 2016-os Rise Of The Northstar, vagy a klubban a Nasty/Polar/Empires Fade táncest, de voltak olyan bulijaink, amit nagyon jó érzés volt megcsinálni, mint például a Charlie klubkoncert, vagy KFT bulija.
  • Melyik koncertre vagy a legbüszkébb és melyik volt az, aminél azt érezted, ebbe bele sem kellett volna kezdeni?
  • A legnagyobb dobások talán mindegyikére büszke vagyok, akárcsak arra, hogy sikerült elsőként elhozni Magyarországra olyan zenekarokat, mint a mexikói Thell Barrio, vagy a Beneath The Horror. Itt az a legjobb, hogy vannak, akikkel a mai napig nagyon jó viszont ápolunk, mondhatni egyfajta baráti kötődés alakult ki a klub és a bandák között. Nos, ez is egy olyan kérdés, hogy milyen szempontból nem kellett volna belekezdeni? (nevet) Vannak ugyanis bulik, amik anyagilag sikeresek, mégis úgy vagyok vele, hogy köszönöm, legközelebb inkább kihagynánk, és az ellentéte is igaz. Szóval inkább olyat mondok, ahol érezhetően nem tettem oda magam annyira, mint kellett volna és szerintem ezért nem is sikerült 100%-osan a koncert: Tipikusan ilyen volt a már említett Nasty/Polar/Empires Fade buli, amiből egy jobb promócióval sokkal többet ki lehetett volna hozni.
  • A Sportalsó lett a legjobb 1000 fő alatti befogadóképességű zenei klub 2019-ben. Milyen érzésekkel vettétek ezt tudomásul, illetve mivel járt ez a díj?
  • Bevallom, nem hittem, hogy megnyerhetjük ezt. A koncert.hu oldalon csinálnak egy online szavazást minden évben, amin már tavaly is részt vettünk, akkor negyedik helyen végezve. Már arra is elképesztően büszkék voltunk, most meg egyenesen ki tudtunk volna ugrania  bőrünkből, hogy a közönségünk megnyerte nekünk a díjat! Hihetetlen érzés, még úgyis, hogy ez valójában csak egy oklevél… Viszont nagyon jó érzés, hogy mellénk álltak és kvázi dolgoztak értünk!
  • A mostani helyzet viszont sok szempontból nehéz, de a koncertszervezést, a zenekarokat rendkívül hátrányosan érinti. Te hogyan éled meg ezt?
  • Ez egy roppant összetett dolog. Van egy kicsit lazább aspektusa, ami egyben nagyon pozitív is: szabad hétvégék! (nevet) Viszont van egy olyan oldala is, ami elég elkeserítő: ha a klub lenne a főállásunk, most rendesen benne lennénk a slamasztikában. A rövid és hosszú távú hatásai ennek jelenleg felmérhetetlenek szerintem, viszont óriási az összefogás a szakmán belül, mindenki bátorítja a másikat. Gondolj bele, az elmúlt hét évem nekem azzal telt, hogy a munkahelyem mellett gőzerővel nyomtam a Sportalsót, most pedig keletkezett egy űr… Ha ez nem egy szükséges és elkerülhetetlen intézkedés miatt lenne így, szerintem kicsit bele is kattannék, de így viszont az egyetlen helyes döntésnek tartom, amit az ember kibekkel és újult erővel, új lendülettel folytatja majd. Mást ugyanis nem tehetünk!

Ric$Cast

Ejtsünk szót a podcastedről! Honnan jött az ötlet, hogy saját műsort készíts és mesélj arról is, kérlek, hogyan alakult olyanná, amilyennek megismertük? Mennyire számít a közönség visszajelzése?

2017 környékén eléggé rákaptam a podcastokra, amit egy nagyon kedves barátomnak köszönhetek, aki az első és a harmadik adásban vendégem is volt. Az ötlet maga onnan jött, hogy nagyon szeretek interjúzni, meg a videóinterjúkat is nagyon szeretem, de nem maradt kapacitásom ezek elkészítésére és utómunkáira. Egy darabig nem is csináltam szinte semmit, majd az volt az elképzelés, hogy 3 újságíró cimborámmal közösen csináljunk egy adást. Végül még valaki jelezte, hogy szívesen beszállna, aminek az lett a vége, hogy az eleve rémálom logisztika még inkább megtorpedózta az egészet. Egy darabig vártam, hátha menthető lesz a szituáció, aztán végül 2018 tavaszán úgy döntöttem, hogy megpróbálom egyedül. Nyilván rögtön túl is bonyolítottam, egyből két adással futottam neki: Ric$Cast és Sportalsó Podcast. Utóbbinál a társam, a Sportalsó főnök/tulajdonosa a másik műsorvezető, bár az egy kicsit nehezebb ügy, nem is készült csak 6 adás eddig, míg szólóban már 50 felett járok. Volt némi bizonytalanság bennem az elején, ugyanis nagyon szerettem volna elszakadni a zenei dolgoktól, hiszen minden egyéb helyen ezzel foglalkozom, és nyitni akartam másfelé: filmek, könyvek elsősorban, plusz egy-egy érdekesebb téma, mint a hobbiból munka, amiből csináltam is két adást. Igazából nem tudtam, hogy kezdjek neki. Kellett egy “szignál” az elejére, egy név, meg hasonlók. Szignált kaptam egyet Fellegi Ádámtól, amit nagyon köszönök, aztán Gémes Norbi megalkotta belőle az intrót, és elkezdte kicsit fel is turbózni hangilag az egész műsort. Mondanom sem kell, én ezekhez teljesen analfabéta vagyok. A kezdeti bénázások után szerintem kialakult egy irányvonal és egy arculat is, bár az elején még aránylag eklektikusak voltak a témák. Ha nem hal meg Vinnie Paul a második adás előtt, könnyen lehet, hogy egy darabig még nem erőltettem volna a zenei vonal behozatalát, ám utána meg szinte csak ilyen adások jöttek és lényeges részévé is vált ez a műsornak. Ami akkor kikacsintásnak indult, az lett a fő vonal, és minden más az extra. A közönség visszajelzésére mondhatnám, hogy nem számít, lehetne egy ilyen macsós élt vinni a dologba, de aki ismer, az tudja, hogy szeretem, ha szeretik a műsort. Éppen ezért már a legelejétől odafigyeltem a visszajelzésekre, és bár volt pár, amit akkor dacból nem akartam meghallani, de azért idővel beláttam, hogy vannak vélemények, amiket megfogadva határozottan előre lehet mozdítani a hallgatottságot és persze a minőséget is. Az egyik legnagyobb kritikus, ha lehet így mondani, Gróf Balázs, aki mindig mondta, mondja, ha valami nem tetszik neki. Volt, hogy azt hittem, hogy szívat, vagy csak kötekszik, de valahogy mindig arra lyukadtam ki, hogy hoppá, ennek a csávónak már megint igaza van! (Nevet) Ha egyszer új arculatot szeretnék a műsornak, és megnyerem az ötöst, biztosan Őt kérem fel a megalkotására. Nélküle például egészen más lenne most a Ric$Cast. De ugyanígy sokat segített Pintér Miki is a Grungerytől, aki az első pillanattól bátorított, hogy csináljam. Nem szoktam nagyon rászorulni az ilyesmire, ha valamihez kedvem van, de ez ismeretlen terep volt, aminél jól jött a visszajelzés. 

Nyilván nehéz kérdés, de melyik adásra vagy a legbüszkébb?

Hűha, ez valóban nehéz kérdés, mert nagyon sok aspektus van, amit figyelembe kell venni. Semmiképpen sem fogok tudni csak egyet mondani, de igyekszem pár olyat kiemelni, amiket még visszahallgatni is jó volt: Az első adás például mindenképpen ilyen, ahol a kötelező olvasmányok esetleges elévülése volt a téma, aztán ilyen a nemrégiben készült Prince Memorial adás, a Tankcsapdás adás, a Bíró Szabolccsal készült dupla műsor, és például a Shockmagazinos Draveczki Ádámmal készült beszélgetés az oldal 20 évéről. És még legalább 5-6 olyat tudnék mondani, amit nagyon-nagyon szeretek.

Mekkora a hallgatósága a Ric$Cast adásoknak?

Erre két válaszom van: Először is lehetne nagyobb, másodszor meg a magam felé kitűzött célszámhoz képest nagyon is sok. Amúgy nem titok, ha minden platformot összeadok: 1000 végighallgatás az, amit bármelyik adás tud szinte, a teteje meg talán 5000 körül van. Előbbi a kisebb zenekarok, bohóckodások, utóbbi pedig a Tankcsapda volt. Remélem, szépen lassan megy ez még feljebb is majd.

Azt méred valahogyan, hogy melyik adás volt a leghallgatottabb?

Persze, az oldal, amin keresztül a platformokra felteszem az adásokat, kilistázza a hallgatottságot, amihez hozzáadom a Youtube-ot és a letöltéseket, ami kiadja a végső számot

A járvány miatti korlátozások érintik a folytatást is. Mik a tervek a folytatásra? 

Egy ilyen nyilván sosem jön jól, de most különösen rosszul jött, mert úgy érzem, kezdek belejönni. Ám sajnos jelenleg nincsen annyi extra bevételem, amivel kényelmesen tudnám fizetni a költségeket.  A folytatás, ha minden jól megy, akár már nyáron elindulhat, de ami biztos, az a szeptember. A műsor, terveim szerint egy picit más formában tér vissza: igyekszem egységesebb, kevésbé csapongó műsorvonalat felhúzni és tartani, plusz jobban a témára szorítkozni. A videós részén is tervezek változásokat, szeretném ha az is erősebb lenne, jobb láthatósággal.

Ehhez kapcsolódik, hogy milyen tapasztalataid vannak a közösségi finanszírozással?

Kicsit olyan ez, mint a podcast maga: itthon még annyira nincs ennek kultúrája. Nekem az adás bekerülési költségeihez képest az Patreonoktól és a támogatóktól befolyó összeg elenyésző. Nagyon hálás vagyok ezért is, egyáltalán nem lefitymálom, csak inkább jelzem, hogy itthon ez nem annyira megy még, legalábbis nekem. Ezért is akarok kicsit fejleszteni a produktumon, hátha annak hatására esetleg kedvet kapnak páran, és akár csak havi 1-2 sör árával hozzájárulnak a költségekhez. Amúgy, ha a rendszeres hallgatók nagy része a támogatás mellett döntene valamelyik csomaggal, a műsor önfenntartóvá válna.

Nagyon tetszett az ötlet, amikor megkérdezted, hogy kiket, illetve milyen témákat szeretnének a hallgatók. Mi volt a legmeglepőbb ötlet ezek között?

A legmeglepőbb eleve az volt, hogy ekkora részvétel volt a kérdésre! (nevet) Nagyon sok jó ötlet jött, volt, akit ennek nyomán kerestem meg, mint például Kátai Tamást. Ami a leginkább meglepett, hogy nagyon sokan kérték, hogy a zeneipar háttérembereit is megszólaltassam, így az újraindulás után egészen biztosan lesz pár ilyen adás, ahol ezekből a javaslatokból szemezgetve fogok vendégeket hívni.

Minden más

  • Tavaly a Rockmaraton házigazdája voltál. Mesélnél erről?
  • Nana, nem voltam én házigazda! (nevet) Mindössze a kerekasztal-beszélgetéseket vezettem-moderáltam, meg a napi bejelentkező videókhoz csináltam az interjúkat. Nincsen benne semmilyen nagy megfejtés, egyszercsak felhívott Gedeon Andrea, hogy lenne egy ilyen lehetőség, és ők rám gondoltak. Mivel messzemenőkig tisztelem és rajongom a Rockmaratont, Varga Zolit pedig különösen becsülöm a munkájáért, nem gondolkodtam túl sokat a felkérésen és nagyon jól is sült el szerintem a végén. Amennyiben az égiek is úgy akarják, idén talán még jobban részt vállalhatok a fesztiválban.
  • Rendszeresen ott vagy a közösségi médiában. Melyik felületet kedveled leginkább?
  • Már-már kóros mértékben Facebook-függő vagyok, amin szerencsére a gyermekeim születése javított azért, mert otthon már nem nyomom annyit ezt a szart. (nevet) Ezen kívül nagyon szeretem a Twittert is, bár mivel az itthon nem pörög annyira, ott inkább csak szemlélő vagyok, semmint aktív felhasználó, meg persze nézegetem az Instát is, de közel sem használom annyit egyiket sem, mint a Facebookot.
  • Nemrég a GrundRecords sajtósa is lettél. Mesélnél erről? Mit ajánlanál a zenei promócióval most ismerkedőknek?
  • Ez egy roppant érdekes történet, mert igazából nem is gondoltam még ebbe így bele. Bene Attila, a kiadó tulajdonosa egy olyan ember a zeneiparban, akivel nagyon jól tudok együtt dolgozni, ráadásul elég sok dologban egyet is értünk. Tavaly nyáron úgy alakult, hogy neki kellett egy kis segítség, én meg találtam még az egyik “zsebemben” némi beáldozható szabadidőt, aztán az lett a vége, hogy hosszabb távon is elkezdtünk együtt dolgozni. Hogy mit ajánlanék? Talán Szürke Gandalf örörkérvényű szavait: Fussatok, bolondok! (nevet) Sokkal nehezebb, mintsem azt én gondoltam volna… (nevet) 
  • A pályád során rengeteg ismeretséget alakítottál ki a zenei szakmában. Születtek esetleg olyan barátságok, amikre nem is számítottál vagy nem is mertél gondolni?
  • Ez egy nagyon jó és érdekes kérdés. A látszattal ellentétben elég introvertált ember vagyok, így kevés olyan ismeretség van, aminek van lehetősége barátsággá alakulni. Ám még így is azt mondom, hogy elképesztő szerencsés vagyok ezen a téren. Talán jobb lenne nevek nélkül, mert nem akarom, hogy esetleg kihagyjak valakit, de mind a zenészek, mind a színészek, mind az írók között találkoztam olyannal, akivel gyorsan megtaláltam a közös hangot és mára mondhatni baráti a viszonyunk. Érdekes, hogy sokszor ezek olyan emberek, akikkel állítólag nehéz kijönni, nekem valahogy mégis sikerül… (nevet)
  • Milyen téma van, amit nem érintettük, de szívesen beszélnél róla?
  • Sikerült elég alaposan kikérdezned mindent, talán egyetlen dolog van, amit megemlítenék: évek óta nem jelent meg új könyvem, úgyhogy 3 éve gőzerővel dolgozom azon, amivel megtörhetem ezt a “csendet”… Na jó, igazából nem gőzerővel, de úgy gondolom, hogy a most következő csendes, koncertmentes időszak jó hatással lesz arra, hogy ez a könyv karácsony előtt, vagy inkább jövő tavasszal megjelenhessen. Feltéve, hogy egyszer végre tényleg sikerül majd befejezni… (nevet)
  • Erről a könyvírásról szívesen hallanék bővebben is. Hogyan indult, mikor jelent meg a könyved és milyen lesz az a mű, amin most dolgozol?
  • Mindig is arról álmodoztam, legalábbis amennyire vissza tudok emlékezni, hogy írhassak, könyveim jelenhessenek meg. Már általános iskolában próbáltam komolyabban venni a fogalmazásokat is… (nevet) Aztán tiniként nekiálltam novellákat, regényeket fabrikálni, amiknek nagy része nyilván kezdetleges és erősen kifogásolható minőségű volt. Később, 18-19 évesen volt egy nagyobb lélegzetű, cyberpunk-sci-fi regényem, amit a feleségem úgy olvasott, ahogy írtam és mindketten nagyon szerettük, ám annak a kézirata elszállt a géppel együtt. Amíg az emberrel nem történik ilyen, addig nem készít biztonsági mentést semmiről… Legalábbis én nem készítettem, de ez egy életre jó lecke volt. Azóta is tervezem, hogy azt valamikor újraírom és nem is adtam fel az ötletet. 2012 januárjában felajánlottam egy barátomnak, Kordik Zsoltnak, vagy ahogy többen ismerhetik, Mr. Bustának, hogy írjunk egy könyvet róla. Akkor nagyon futott neki a szekér, jöttek a lemezei sorban, jó ötletnek tűnt. Ám egy ilyen biográfia, főleg az általam kitalált interjús szerkezettel, nagyon más műfaj, mint egy novella vagy regény. Fogalmam sem volt ilyenekről, hogy szerkesztés, lektorálás, és a többi. Így a végeredmény sem olyan lett, amire most maradéktalanul büszke lennék. Talán egyszer majd megkapja azt a formát és terjedelmet, ahogy eleve meg kellett volna jelennie, de ez nem élvez prioritást jelenleg. Mivel sosem tudtam egyszerre egy dolgot rendesen csinálni, ahogy a normális emberek, így én is több köteten dolgozom felváltva, aktuális hangulatomtól és lelki állapottól függően, ezért is haladok ilyen bazi lassan. Az egyik, amin a legrégebben dolgozom, az egy kalózos kaland-fantasy regény, de tipikusan abból a fajtából, amiket az ember szívesen olvas, hogy kiszakadjon a valóságból. A másik egy erotikus-romantikus regény, ami inkább egy poénnak indult, mint komoly tervnek, de annyit írtam hozzá, hogy talán még egyszer ki is adom, sosem lehet tudni… (nevet) A harmadik pedig, ami abszolút elsőbbséget élvez és amivel a legtöbbet dolgozom, az egy kicsit furcsa szerkezetű regény, ami novelláskötet egyben. Ez egy erősen önéletrajzi ihletésű darab, amibe olyan novellákat pakoltam, amiket első körben saját magamnak írtam, ám mikor egy barátomnak véletlenül átküldtem egyet, akkor rábeszélt, hogy ezzel foglalkozzak elsősorban, mert szerinte vastagon az volt a legjobb. Ezek gyászterápiás írások, illetve olyan novellák, amikben gyermekkori traumákat, molesztálást, barátok, rokonok elvesztését, csalódásokat dolgoznak fel. Nem egy túl vidám cucc, de ha sikerül úgy megírjam, ahogy szeretném, hogy a három szakasz, ami szerintem van egy ember életében, ciklikusan megjelenjen benne, akkor én mindenképpen elégedett leszek. Ha pedig akár csak egy ember könnyebben beszél miatta vele történt dolgokról, akkor pedig minden betűjét megérte papírra vetni.
  • Mi ez a három szakasz szerinted, ha már így említetted?
  • Ez egy saját teória, amit aztán lehet megcáfol valaki, és kiderül, hogy csak a kollektív tudatban “hallottam”. (nevet) Szerintem ez a három szakasz: Az első, amikor gyerekként azt hiszed, az élet mindig szép, mindig jó, és valami kapcsán rájössz, hogy sajnos nem így van. A második, amikor a szülők, vagy egy-egy közeli barát, hozzátartozó halála kapcsán az ember rájön, hogy az élet véges. A harmadik, amit talán a legnehezebb megélni, amikor egyszer tényleg annyira rosszul leszel, vagy valami betegség olyan tüneteket produkál, hogy azt hiszed itt a vége, majd kiderül, hogy nem, de azt már megtudtad, bizony te sem élsz örökké. Erre a hármasságra szeretném felhúzni a könyvet.
  • Milyen lehetőségek vannak a kiadásra? Mi nehezebb manapság szerinted lemezt vagy könyvet kiadni?
  • Hát, ez egy nagyon jó kérdés. Kicsit belelátok mindkettőbe, mert a “civil” melómban egy könyvkiadónál dolgozom, így nagyjából tudom, mi újság a piacon. Ott is azt lehet eladni, ami mainstream, a kicsinek ugyanúgy nincsen piaca sajnos. Ha rendes terjesztést akarsz, le kell gyártatni 2-3000 db könyvet, viszont ennyit eladni nagyon nehéz. Az én szintemen kvázi lehetetlen. Aztán a terjesztő elviszi a könyv árának a felét, ha az ember szerencsés, ha nem, akkor a 60%-át. A maradékból kellene gazdaságossá tenni a kiadványt, meg esetleg keresni is egy kicsit. Pontosan megértem, ha valaki nem akar író lenni és ugyanígy megértem, ha valaki zenélni nem akar. Egyetlen pozitív hozadéka van ennek a helyzetnek, bár lehet szimplán csak naiv vagyok, az az, hogy azok, akik ezen körülmények ellenére is alkotnak, túlnyomórészt őszinte produkciók. Nyilván nem mindegyik, de talán több olyat találni manapság, aminek szíve és lelke is van, akár könyvről, akár zenéről beszélünk. De hogy a kérdésre válaszoljak: mivel mindkét műfajban értéktelenedik el a fizikai formátum, a gyártás szerintem egyformán nehéz lehet jelenleg, bár nyomda és könyvkiadó kétségtelenül több van, így a könyv szerintem könnyebben keresztülvihető, mint egy CD.

Fotók: Neves Ildikó – FotoN
https://www.facebook.com/foton.hu/

július 30.,
augusztus 12.,
augusztus 13.,
augusztus 16.,