Rob Halford – Vallomás – A Judas Priest énekesének önéletrajza

A három legnagyobb hatású brit heavy metal vokalista Ozzy Osbourne, Bruce Dickinson, valamint Rob Halford önéletrajzi könyvei közül eddig kettőhöz volt szerencséjük a hazai olvasóknak. Az Én, Ozzy több kiadást is megélt, az Iron Maiden frontemberének memoárja pedig 2018-ban, szintén a Trubadúr Kiadó gondozásában jelent meg a hazai könyvesboltok polcain. Ozzy életrajza alapvetően egy szórakoztató, esetenként tartós nevetőgörcsöt kiváltó visszaemlékezés, még a polihisztor Dickinson írása egy sokoldalú, a zenei világon túl az élet számos egyéb területén sikeres ember visszaemlékezése. A triász harmadik tagja, az idén a 70. életévét betöltő Judas Priest vokalista, Rob Halford életrajza valahol a kettő között helyezkedik el. Nem önti nyakon az olvasót a szórakoztató sztorikkal, de nem kalandozik túlságosan a heavy metal határain túli vizekre sem, az angolul tavaly szeptemberben megjelent memoár május közepétől magyarul is elérhető.

A kívülállók szemében a kollégák közül leginkább Rob Halford megjelenése kapcsolódik a heavy metalról kialakult sztereotípiákhoz. A szegecses, bőrös, Harley Davidson-on feszítő Metal God image (az elmaradhatatlan ostor társaságában) természetesen a Vallomásban is kitárgyalásra kerül. A külsőségek helyett azonban a lényeg a főhős fejében végbement eseményeken van. Az énekes magánélete a Judas Priest első három évtizedében zárt ajtók mögött zajlott, de ugyanez mondható el az akkori zeneipar további szereplőiről is. Az ezredforduló környékéig jellemző volt egyfajta jól funkcionáló távolságtartás zenész és rajongótábora között, mely egyaránt tiszteletben tartotta a mítoszt és a privát szférát is. Nem tisztem eldönteni, hogy jó vagy rossz irányba fordultak-e a dolgok az internet terjeszkedésével, majd a közösségi médiák fokozott térnyerésével. Az azonban bizonyos, hogy az a fajta misztikum visszavonhatatlanul elveszett, ami a könyv szempontjából releváns ’70-es és ’80-as években jellemezte a zeneipart. Más kérdés, hogy jelen formájában beszélhetünk-e még egyáltalán zeneiparról.

Rob Halford azonban mindig haladt a korral, igyekezett lépést tartani a fiatalokkal, figyelve a frissebb csapatokat, az újabb trendeket, irányzatokat. Példaként talán elég megemlítenem, hogy a ’90-es évek legelején a Judas Priest előzenekarként olyan csapatoknak szavazott bizalmat, mint a Pantera, vagy az Annihilator. Közel húsz éve magam is az Ő ajánlása alapján kaptam fel a fejemet a Soilwork épp aktuális lemezére. Döbbentes volt, hogy a színtér egyik legnagyobb hatású énekeseként hogyan tud rajongóként lelkesedni például a norvég black metal bandák iránt is. Éppen ez a folyamatos megújulásra való törekvés vezetett a 90-es évek elején a Judas Priest-tel való kenyértöréshez, és a frontember karrierjének leghosszabb hullámvölgyéhez. 

A könyv eredeti címének (Confess) jelentése többek között gyónás és beismerés is. Bizonyos gondolatsoroknál az olvasó valóban úgy érezheti magát, mintha egy gyóntatófülkében ülve hallgatná (olvasná) a Metal God emlékeit. Halford gátlások nélkül teríti elénk a kártyáit, a zenekari sztorik mellett tabuk nélkül vall szexuális életéről is, viszont nincs miért bűnbocsánatot kérnie. A könyv legnagyobb erénye ez a nyíltság, egy másik hasonlattal élve akár a haver székében is érezhetjük magunkat, akinek a sokat látott fémisten néhány sör mellett anekdotázva meséli el a történeteit, aki még a mindentudó wikipediát is korrigálja egy közismert sztori kapcsán. Onnantól kezdve pedig, hogy keresztezik egymást az útjaik K.K. Downing-gal, a gitáros által már papírra vetett zenekari eseményeket egy párhuzamos síkon is megismerhetjük. Természetesen a ’70-es évek közepétől a Painkiller korszakig terjedő időszak az, ami feltehetően hozzám hasonlóan az olvasók többségének figyelmére tart számot. Halford alaposan ki is tárgyalja ezt a közel két évtizedet. 

Az énekes a könyv kendőzetlen stílusa ellenére egyik volt és jelenlegi kollégáról sem szedi le a keresztvizet, illetve többnyire kesztyűs kézzel bánik azokkal is, akikkel a színpadon kívül osztotta meg a magánéletét. A Vallomás kötelező olvasmány a Judas Priest rajongóinak, illetve erősen ajánlott a komplett metalos tábornak is; ott a helye a könyvespolcon K.K. Downing életrajza mellett! A kiváló magyar fordítás a többek között a Bruce Dickinson életrajz, az Én, Ozzy és az Éjjel-nappal Judas Priest révén már bizonyított Bus András érdeme.

A Trubadúr Kiadónál hamarosan érkezik egy másik brit legenda, az Iron Maiden-es Adrian Smith életrajza, illetve nemrég harangozták be Ronnie James Dio memoárját is. Tehát a közeljövőben sem maradunk olvasnivaló nélkül!

július 31.,
augusztus 04.,
augusztus 06.,
augusztus 07.,
augusztus 07.,