Ruadh
1296

Necron
2023. április 17.
1
Pontszám
8.5

A pagan black metal berkein belül szélesen képviselteti magát minden nemzet, de érdekes módon kevés skót zenekarral találkozhatunk. Pedig Skócia az a föld, amit rendesen áztatott vér és nem utolsó sorban fantasy filmekbe illő tájakkal és hagyománnyal rendelkezik. Talán a Saor volt az első olyan black metal zenekar, aki témájául Skócia mitológiáját és történelmét tűzte ki költői hitvallás gyanánt a tornyára és egyben komoly nemzetközi sikereket ért el. De nem kell nagyon kétségbe esni, mert rögtön itt van a Ruadh (ejtsd: roo-ah) epikus, pagan/folk black metalja, amit a glasgow-i multi-instrumentalista, zeneszerző és producer Tom Perrett keltett életre, mint egyszemélyes projektet. Talán a pixiek és a tündérek segítették meg hősünket, de a 2019-es Sovereign című bemutatkozó album elkészülte után szinte  azonnal lemezszerződést kapott a hasonló stílusú black metal muzsikákra specializálódott Northern Silence Production-től. Perrett úr nem is tétlenkedett, így a bemutatkozó lemezt minden évben egy új kiadvány követte. Ezalatt a három év alatt megerősödött, tapasztalatokkal gazdagodott a fellépések kapcsán és nem elhanyagolandó módon teljes zenekarrá nőtte ki magát. A Ruadh kiegészült Alan Buchan gitárossal és Kim Copland basszerossal. Az így gyarapodott banda a negyedik lemezükkel is folytatja Skócia történelmének, mitológiájának a bemutatását zenei kontextusban. Az 1296 címet viselő új nagylemez az előző kiadványokhoz hasonlóan ismét a Northern Silence Production gondozásában látott napvilágot idén áprilisban. Az anyag felvételét és keverését természetesen maga Tom Perrett végezte. A felvétel során a dobokkal kapcsolatos munkálatokat Philip Morrison végezte. A 1296 hat epikus szerzeménynek ad helyet, melyek elvisznek minket ennek a varázslatos országnak a szabadságért, függetlenségért vívott harcainak vészterhes időszakába.

Emlékszem, amikor elsőnek láttam a William Wallace történetét bemutató, tényleg zseniálisra sikerült, Rettenthetetlen című filmet Mel Gibson elképesztő alakításával. Az eszméletlen epikusra és hősiesre sikerült alkotás után a nők sírtak, a férfiak meg úgy érezték, hogy azonnal fel kell kenni az ikonikussá vált kék harci festéket és azonnak nekiindulni egy csatába. Valószínűleg ez meg is rekedt a legközelebbi focimeccs, vagy bevásárlásnál történő sorbaállásnál, de William Wallace történetét így mindenki megismerhette (még ha természetesen a hollywoodi túlzásokkal is, de nagyjából történelmileg is megállta a helyét). Az 1296 ide repít vissza minket. Ez volt az az év, amikor Eduárd angol király (Rettentehetetlenből is ismert néven: Nyakigláb Eduárd; 1239. június 18. – 1307. július 7.) John Balliolt (I. János) 1292-es megkoronázása ellenére igényt tartott Skócia felügyeletére. Ezzel szállt szembe William Wallace, akit pár évre rá 1305-ban az angolok elfogtak és kivégeztek. Ezután 1306-ban lépett a trónra Robert Bruce, akinek I. Robert néven végül sikerült kivívnia a Skócia függetlenségét. Noha ez a történet itt nem fejeződik be, de inkább fordítsuk a figyelmünket a töri óra után a zenei irányába, ugyanis a Ruadh ezzel az albummal elég becsületes helyet vívott ki magának a tengernyi hasonló stílusú kiadványok figyelemért folytatott küzdelmében.

Valójában elég közel áll hozzám a folk zene de ezzel együtt az az érzés is, hogy számomra elcsépelt eszközzé vált a pagan/folk metal bandák kezében az, ahogy arcunkba tolják síppal-dobbal nádi-hegedűvel az örökségük, vagy éppenséggel a lemez témája kapcsán bemutatandó zenei tematikát. Ezért sokkal jobban meg tudnak ragadni azok a formációk, akik csak finom kiegészítő eszközként használnak akusztikus hangszereket, mint hangulati elem, vagy éppenséggel egy epikusabb témát kihangsúlyozandó muzikális megoldást. A Ruadh így is tett. Noha nagyon gazdag billentyű témákon keresztül szólalnak meg az akusztikus hangszerek, de ezek nem kérik ki maguknak a vezetést. Csak megtámogatják a gitár társaikat és együtt hullámoznak a black metal futamokkal, mint a Skót-felföld smaragdzöld fűtengere. Ezáltal tagadhatatlanul megkapták a számok a folkos-skótos ízt, de nem veszítettek a szikár karakterükből és nem tolják el a figyelmet a népies mulatozás irányába. A 1296 végig egy hamisíthatatlan pagan black metal lemez lett, mely származási helyét illető sztereotípiáktól mentesen nem bánik szűkmarkúan a heroikus pillanatokkal és dallamos részekkel. Perrett rekedtes vokalizálása (ami engem a Saor fontemberének Andy Marshall-nak a hangjára emlékeztetett) és tiszta baritonja mellett például vendégénekesek szereplésével (Alexandre Ardisson, Anca Gabriela, Katie Wills) hősies kórusok is megjelennek és a King of Scots című dalban. Mi sem természetesebb, hogy a fekete fém részek is ebben a szellemiségben íródtak. Ezek néhol eléggé Bathory, valamint Saor féle zenei behatásra emlékeztettek, de a gazdag billentyű témák és gyakori ritmus és témaváltásokkal kiegészülve viszont az egyedi hatásfok és a katarzis nem marad el.  

Talán lehetett volna egy kicsit jobban játszani az érzelmeinkre. Tényleg szép dallamos muzsika a fekete fém jegyében, de valahogy igazán kiemelkedő magasztosság csúcsaira mégsem sikerült teljesen felrepítenie. A Rise of the North című nótánál éreztem egyedül, hogy szemébe nevetnék bármilyen veszedelemnek – ami az én esetemben talán a legkomolyabb ilyen az lenne, ha mondjuk bérlet nélkül utaznék, de éreztem, hogy eláraszt Wallace szellemisége. Éreztem az elhívást a felföldekre, ahol a zöld mezők összeérnek a napsütés és esőfelhők egymás feletti örök küzdelmét megjelenítő égbolttal.  Ettől függetlenül a lemez nagyon stabilan szerepel. Végig szép kiegyensúlyozott minőséget képvisel és bőven tartalmaz emlékezetes pillanatokat például az olyan epikus szerzemények nyomán, mint a Sack of Berwick.

Az 1296 jött, látott és győzött! A Ruadh egy nagyon kellemes, részletgazdag produkciót tett le az asztalra. Talán a banda diszkográfiájának az egyik legérettebb darabja. Ténylegesen sikerült megragadnia az atmoszférát és méltó módon képviseltetni hazája történelmének egy darabkáját. Az 1296 minden olyan black metal rajongónak ajánlom, aki kedveli a ragyogó melódiákat, epikus hangvételt, és ha netán még rajong a történelmi témájú lemezekért is, akkor ez a lemez egy telitalálat.  Ha nem is a harcmezőkre, de a hétköznapi csatákban kiváló hallgatni való!

Ruadh – 1296 (2023) (1 komment)

  • Winci Winci szerint:

    Jó cikk és érdekes zene. (1) A Braveheart-ról: emlékszem, hogy akkor éppen egy olyan projektben vettem részt, amiben sok éjszakásázba nyúló üzemi túlórában dolgoztam együtt egy UK/GB-hármassal: angol+skót+és londi írrel. Így sok mindenről beszélgettünk. A skót srác ennyit mondott az akkor friss filmről: „Nos, nagyon érdekes, amikor egy ausztrál akcentussal beszélő déli [értsd aussi] színész amerikai (hollywoodi) filmben angolul [ezt külön megnyomta] egy skót szereplőt alakít. Ezzel mindent elmondtam.” Szerencsém volt látni Wallace és a mozgalom emlékeit „élőben”, meg a későbbi, Walter Scott által megidézett korokból maradt és ápolt emlékeket – valóban lenyűgöző. (2) Tényleg érdekes, hogy a hétköznapi hallgatóval, velem – noha nem merülök nyakig ebben a stílusban – nem jöttek szembe a skót bandák. Pedig ismerek többet mindeféle stílusból, és sztem van egy egyfajta különösen hasonló íze a zenéjüknek (ez már szinte szinesztézia) , de legutóbb ilyen sötét zenében magam is a Saor-t ismertem meg, előtte mást tán nem is.

The Dwarves The Dwarves
július 24.
Baroness Baroness
július 29.
FEZEN Fesztivál 2024 FEZEN Fesztivál 2024
július 30.