Ruinas
Resurrekzión [EP] (2022)

A grindcore amennyire extrém zeneileg annyira földhözragadt témáit tekintve. A mindennapi életből merítenek, a kisember soha véget nem érő basztatásáról szólnak mikródalaik. Le sem lehetne tagadni, hogy a hardcore és crust punk nagy hatással volt a kialakulására, ez általában az ő asztaluk szokott lenni. A spanyol Ruinas 2018-ban alakult meg és ők is emellett tették le a voksukat, illetve csak részben. Betette a bűzölgő, penészes lábát a képbe a death metal is, így leginkább egy deathgrind duónak lehet mondani a Ruinas-t. Ők nem járták ki a szamárlétrát, 2020-ban egyből egy albummal mutatkoztak be, nem is akárhogy. Ebben persze benne van az is, hogy Angel és Rober nem nyeretlen kétévesek, számos egyéb hasonló stílusú csapatban zúznak. Ezen a bizonyos első albumon ami az Ikonoklasta névre hallgat ropogós gitárhangzás, punkos ugatás és kifejezetten változatos dalok vártak ránk, érdemes ismerkedni vele. Az első csapásuk tehát figyelemreméltóra sikerült, lássuk milyen lett a Resurrekzión.

Az új lemez központi témája leginkább a halál, valamint a kereszténység apokaliptikus víziói és a közelgő végzet érzései állnak. Mondhatjuk, hogy nem is annyira tipikus témája ez ennek a zsánernek, de azért ennek ellenére se kell black metal-ra számítanunk. Rober Bustabad számít a Ruinas frontemberének a dobon kívül mindenért ő felel. A 6 dal kifejezetten kevésnek hat egy grind bandától, ezt általában 5 perc alatt le szokták darálni a hasonló stílusban játszó bandák. Amikor megláttam, hogy az utolsó szám bő 17 perces, akkor már sejtettem, hogy mégsem egy tipikus szabálykövető lemezzel lesz dolgom. Az Eterno Retorno tesz be minket ebbe a rozsdás húsdarálóba, rögtön meg is kapunk mindent amit egy jófajta deathgrind lemeztől elvárunk. Punkos tempó, godzillát is megszégyenítő vokálok és kíméletlenül horzsoló riffek. A lemez hangzása kiváló, izmos a gitár, a dobnak ereje van. Dalszerzés terén azonban ritka unalmas volt a dolog, ugyanaz a tempó és riff megy végig. Egy idő után monotonná válik a dal és már várom mikor érkezik a következő. Még ha maga riff nem is rossz de azért 3 percig egy kicsit sok.

A Tormenta de Miseria y Muerte már közelebb áll a hagyományos grindcore-hoz, blast beatek, power chordok és olyan acsarkodás jellemzi, hogy szinte éreztem a köpéseket az arcomba landolni. Ráadásul a rövidsége ellenére kapunk egy kis tempó és témaváltást is, nagy a kontraszt a két szám között. Az album ajánlóban a Napalm Death, Brutal Truth és az Extreme Noise Terror rajongóinak ajánlják a Resurrekzión-t. Ennél a dalnál már megértettem miért, mintha csak a klasszikus bandák egy elfeledett fejberúgását éltem volna át. Az Último Vector még inkább ráerősít erre, vérbeli grindcore a javából, tele van erővel, energiával és a mi a legfontosabb: dühvel. Aki elégedett az életével és a világ mostani állapotával az meg se próbáljon ebben a stílusban zenélni, a grind eleve nem nekik szól. A mindent elsöprő düh és tehetetlenség a fő hajtóereje ezeknek a bandáknak. Akiket már legalább egy párszor tökön rúgott az élet, na ők nagyon is átfogják érezni ezt a zenei stílust. A zenészek és a rajongók között általában csak annyi a különbség, hogy akik színpadon tolják, azok értenek a hangszerekhez is.

Érkezik az album címadó dala, a Resurrekzión, és mit ad sátán ismét csak egy baszó riff és mértéktelen harag árassza el fülkagylóinkat. A dalszerkezet is jóval változatosabb, érdekes témák követik egymást, már szinte nem is emlékszünk arra bizonyos első számra. A dal közepe felé sötét hangulatú lelassulás veszi át a főszerepet, ez nem mindennapos ebben a műfajban. Kifejezetten élvezetes kis méregzsákkal van tehát dolgunk, megfűszerezi és színesíti az összképet. A dalok elhelyezésére sem lehet panaszunk, kifejezetten hallgattatja magát, nincs logikátlanság vagy felesleges közjáték. Az Ex Putrefaktio egy ambient-es átkötés, baljóslatú hangulata engem meg tudott fogni. Szinte érzeni a levegőben, hogy valami monumentálisnak ágyaz elő és nem is tévedünk. Az utolsó egy igazi behemót, a több mint 17 perces Lázaro ami hosszával még egy funeral doom lemezen se lógna ki.

Elérkeztünk a fekete leveshez. Epikusan indít a Lázaro, a dob és a gitár mellett ’80-as éveket idéző billentyűk is fokozzák a hangulatot. A szintetizátor át is veszi a főszerepet és máris úgy érzem magamat mint egy Miami Vice epizódban. Messzebb nem is kerülhettünk volna a grind világától, ha nem tudnám azt hinném, hogy egy synth-wave lemez szól a háttérben. Én személy szerint nagyon szeretem a filmzenéket és ha nem tudnám tuti azt hinném, hogy egy 35 évvel ezelőtti krimi egyik aláfestőzenéjét hallom. Ez mind szép és jó csak egy a bökkenő: több mint 17 percig tart ez egy 30 perces grindcore lemezen. Simán eltudom képzelni, hogy átverve érzi magát az ember aki ilyen zenét szeretne hallani ennek ellenére több mint a felét elfoglalja a Magnum egyik betétdala. Megmondom őszintén evvel én sem lennék másképp, ha meg lett volna jelölve a stílus leírásban, hogy itt bizony egy hajlakkos szintiboy parádét is kapunk akkor nem lenne egy szavam se. A 14. perc után már szinte meg is lepődtem, hogy visszatért a gitár és a dob annyira elszoktam tőlük így a fináléban. Igen, igaz, hogy a Ruinas előző lemezén is volt egy ehhez hasonló finálé de az csak 5 percig tartott és az egy 32 perces lemez volt. Az egyensúly a Resurrekzión-on nagyon megbillent.

Rövid írói pályafutásom alatt talán most először ért igazán csalódás. A Ruinas egy mindenen átgázoló, pofákat szétrugdosó grind csapat…persze csak ha olyan kedvükben találjuk őket. Nem tudom minek az előjele ez az utolsó 17 perc de remélem, hogy ha tényleg ezen az úton szeretnének haladni akkor szentelnek neki egy mellék projektet. Nagy kár lenne ha szögre akasztanák a gitárt, olyan energiával tolták ugyanis az első 5 számot ami tényleg az őskori hősöket idézte, még ha néha egy kicsit híján is voltak az ötleteknek. A Resurrekzión azoknak ajánlott akik rendkívül nyitottak zeneileg, nem lepődnek meg semmilyen kísérletezésen és nem utolsó sorban szeretik a synth wave-t. Még mindig fura ezt leírni egy ilyen csapatnál…A Resurrekzión május 13-án fog megjelenni az All Noir jóvoltából.

Frog Leap
május 29.
Ritual Howls
május 29.