Azt mondják, hogy a BigTech cégek körülbelül ötezer adattal rendelkeznek egy átlagos internetfelhasználóról. Rólam biztos teljes profiljuk van, és ha felbukkanok az éterben, akkor a Szilícium-völgyben egy gyakornok hanyatt-homlok rohan, hogy beizzítsa a legnépszerűbb videómegosztó portálon a lejátszási listámba a legújabb epikus, atmoszferikus balck metál kiadványokat. Sok más figyelemreméltó érdekesség mellett, a budapesti Runeshard együttessel is így sikerült megismerkednem. Nemsokára rá a szerkesztőségből Boymester által is felkerült az ajánlók közé, azzal a megtisztelő kérdéssel, hogy lenne-e kedvem írni a kiadványról. Azonnal igent mondtam a lehetőségre!
El kell ismernünk, annak ellenére, hogy hazánkban rengeteg tehetséges, ügyes muzsikus van, azért nem vagyunk annyira erősek az underground zenében (bár, mostanság változni látszik). Ezért roppantul örülök, ha felbukkannak olyan friss, nagyreményűségű csapatok, mint amilyen a Runeshard is. Elsőnek azt hittem, hogy egy külföldi együttesről van szó, de meglepetéssel vegyes örömmel láttam, hogy bizony hazánk fia érdeme eme elismerésre méltó produkció. A projektet Kemény Bálint alapította 2015-2016 tájékán azzal a nemes céllal, hogy egy a Bal-Sagoth zenei örökséget megjelenítő alkotást hozzon létre (valahogy oly módon, mint ahogy az Ereb Altor viszi tovább a Bathory zeneiségét, ahogy a Thulcandra a Dissection-ét ,vagy ahogy jó pár zenekar a Summoning hagyatékát). Bálint elképzelése az volt, hogy azt a különleges hangulatot ragadja meg zenéjével, mint amit anno a Mintakép képviselt. A kezdeti kísérletek után, 2017-ben ezt sikerült is megvalósítani és ennek nyomán született a 2018-as Dreaming Spire címet viselő kis album, mely fizikai formátumban a lengyel Wolfspell Records gondozásában jelent meg. A projekt 2018-ban vált kéttagúvá, amikor Bálint találkozott Henry Mahy 2017-ben megjelent, Zel-Agganor nevén futó szólólemezével (érdemes ebbe is belehallgatni), mely tökéletesen tükrözte a zenei elképzeléseit. Így felkérte Henry-t, hogy legyen Runeshard vokalistája, aki ezt nagy örömmel el is vállalta és az idén szeptemberben megjelent Shadowbane lemez megírásában már teljes értékű tagként is vett részt.
Ha egy borítón sárkány és harcos is szerepel, az már legtöbb esetben elég arra, hogy egy férfi fejét elcsavarja. De azért a zenei minőség is szükségeltetik, hogy az ismerkedésből tartós kapcsolat alakuljon ki. Itt egyaránt megvan a minőségi zene és korrekt vokál-szekció együttese is. A benyomásomat az első taktusok felzendülése után, az internacionális, urbánus frázist, a „wow-t” mellőzve, hisz mégis hazai alapítású formációról lévén szó, az „ejha” sokkal barátságosabb, hangzatosabb változatával illettem. E mellé a hallgatott zene elismeréseként használt egyezményes jelzés, a „fejbólogatás” is szépen, lassan bekapcsolódott. De természetesen sokkal többről van itt szó! A zenei összkép kimért, jól illeszkednek egymáshoz a hangszerek. A szimfonikus és billentyűtémák a gitárok lobogói alá felsorakozva támogatnak a csatákban. Nagymértékben támaszkodnak ezekre a haderőkre, de jól is teszik! Ahogy a hősök kiontott vérét magába szívja a föld, úgy fogadja magába ezeket a melodikus tónusokat az acsargó black metal metál részek és alkotnak együtt egy pátoszi összhatást! De a harcosaink nem bánnak szűkmarkúan a dallamok osztogatásával sem. Az atmoszferikus, pihentető részek is kellő teret kapnak a dallamokban. Így megvan a szerzeményeknek a kellemes változatossága, és fennkölt érzete is. Viszont nem bontják meg a csatasort! A keménység, markánsság végig jelen van és keményen odacsap, ahol azt a zene megkívánja.
Bálint elmondása alapján, az új lemez egy személyesebb, borongósabb vonalat képviselt, amit szükségszerűnek érzett kiírni magamból, eközben végig megtartva a Bal-Sagoth-os hatásokat. Viszont nem egy az egyben egy másolatot készíteni a példaképről, hanem a saját zenei világát, hatásait (pl. Rózsa Miklós, Basil Poledouris, Henri Sorvali vagy Finntroll, a Moonsorrow valamint film- és játékzenéi hatásokat) beleszőve alkotni. Véleményem szerint ezt teljes mértékben sikerült megvalósítania. Mindegyik szerzemény önmagában szeretni való. Személyes kedvencem a az Altar of the Wyrm, de igazából bármelyik számot az öt dalból ide tudnám tenni. Henry Mahy harsogó hanga szuperül illeszkedik a muzsikába. Előfordul, hogy „túlordibálnak” egy black metál lemezt, de itt is a megfontoltság jellemezi az alkotást. Kemény Bálint ízlésesen bánik mind a húros, mind a billentyűs hangszerekkel. Nincs túltolva semmi. Ennek a fajta muzsikának a lényegét ragadták meg és hozták le ide számunkra. Így a mai „varázstalanított” világban, eme nagyszerű kiadvány jóvoltából egy igazán jól eső, fantasztikus élmény részesei lehetünk. Ehhez a dalszövegek is komolyan hozzájárulnak. Bálint a szövegek terén szerette volna tovább vinni a Bal-Sagoth-os vonalat, azaz főként az 1920-as évek Amerikájában született Pulp Sword & Sorcery hangulatot igyekezett megcélozni. A Bal-Sagoth szövegíróján, Byron Roberts-en kívül nagy hatást gyakorolt rá Michael Moorcock (sci-fi és fantasy író) is, akiről úgy tartják, hogy fontos alakja volt a sci-fi új hullámának. Clark Ashton Smith (Lovecraft kortársa, a műfaj korai írója) és Robert E. Howard is (Conan a Barbár) bőségesen megér egy említést forrásként.
A Runeshard egy elismerésre méltó meglepetésként hatott. Érződik az Ős zenei hatása, de ezeket kellően saját képükre formálják. A hangzás abszolút megfelelő. Ez is elismerésre méltó, mert sok friss csapat nem mindig fordít erre kellő figyelmet (jó, tudom, hogy ez nem egyszerű dolog, pénzbe kerül, és sokkal könnyebb írni erről, mint megvalósítani), de tagadhatatlanul sokat ad az első benyomáshoz. Bizonyítja, hogy nem valami amatőr munkáról van szó, hanem kellő alapossággal kidolgozott, átgondolt produkcióról. A dalok engem jobban megfogtak néhol, mint magának a példaképnek a muzsikája. Változatosabbnak, dinamikusabbnak és izgalmasabbnak éreztem a szerzemények összhatását. Személy szerint szívesen vettem volna még a tiszta éneket a zenéjükben, esetleg egy kis akusztikus hullámtörőket a vihartól felkorbácsolt fekete tajtékok közt. Véleményem szerint, bátrabban belevihetnék magukat a koncepcióba, és nem feltétlenül szigorúan követni a Példakép által kijelölt utat. Mert van bőven potenciál és inspiráció a tagokban, mit érdemes lenne jobban szabadjára engedni. Viszont, hiányérzetről, szó sincs! A Shadowbane kiválóan teljesített a harcban. A borító Dan Capp (pl. Elffor/Murgrind, Ered Wthrin, Burzum), munkáját dicséri. Úgy gondolom, hogy egy dögösebb, grandiózusabb kép sokkal jobban reprezentálta volna a muzsika erősségét. Itt, ezt , nem éreztem át.
A zenekar további tervei közé tartozik egy várhatóan 2023-ban megjelenő új lemez. Mely a Dreaming Spire EP vonalára fog építkezni, viszont rövidebb dalokkal, gyorsabb tempóval. Az elképzelés, a nagy Bal-Sagoth harmadik lemezének, a Battle Magic hangulatát célozza majd megragadni. A Runeshard teljes mértékben megérdemli a figyelmet és elismerést. Nagy-reménységű formációról van szó. Mindkét kiadvány színvonalas munka eredménye, amit nem csak a Bal-Sagoth rajongóknak ajánlanék, hanem minden más atmoszferikus, szimfonikus black metál rajongónak.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
