Sacrilega
The Arcana Spear (2022)

Szeretem a frissen alakult bandáknak a bemutatkozó lemezeit hallgatni. Még ha maguk a tagok nem is számítanak kezdőknek, egy új formáció születésének mindig van egy magával ragadó varázsa. Legyen akár demo, EP vagy album az első kiadványokban mindig lakozik egy olyan energia amit már utána képtelenség reprodukálni. Amint elindítjuk a lejátszón a művet máris nyakon szokott vágni a nyers erő és a lendület. Szinte érzem, hogy ez egy éhes és céltudatos banda akik mindenkit le akarnak venni a lábukról, csak adjanak nekik egy hallgatásnyi esélyt. A napsütötte California államából, azon belül is San Diego városából érkező Sacrilega első albuma hasonló érzésekkel töltött el. A 2019-ben alakult trióhoz már kötődik egy EP (Rites of Macabre – 2020), ami adhatott már nekünk egy kis ízelítőt a csapat sajátos stílusú death metaljából. Most két év elteltével fog megjelenni a Sacrilega első albuma ami a The Arcana Spear névre hallgat és hasonló dolgokat vártam tőle mint amiket pár sorral feljebb felvázoltam. Bizonyítási vágyat, erőt és lendületet szeretek hallani az első albumokon. Fásultságnak, ötlettelenségnek nem szabad belerondítania a képbe, csiszolatlan gyémántként kell ragyogni egy első albumon.

Először is vessünk egy pillantást a borítóra. Amikor a promok között megpillantottam ezt a borítót valami fülledt, okkultista mediterrán black metal kiadványra gondoltam. Artem Grigoryev igazán jó munkát végzett ilyen téren, nem a tipikus halálfémre jellemző zombis temetőt kapjuk (ami klisés ugyan de én szeretem azt a stílsut is). Mégis megakadt rajta a szemem, beindítja a fantáziát és kíváncsivá tesz, hogy milyen zene lapulhat mögötte. Ahogy már említettem egy trióról beszélhetünk a Sacrilega kapcsán, Alex Carrillo felel a vokálért és a riffekért, Paulus Kressman veri a bőrt és Alexander Cortez-é a basszus. Ahogy elindul a címadó tétel, azaz az The Arcana Spear jópár dolog világossá válhat számunkra. Elsőroban az, hogy a death metal mellé jutott egy maroknyi black metal hangzás is. Élesebben szólnak a gitárok, primitívebbek is maguk a témák mint egy vegytiszta halálfém lemeznél.

Ahogy mondani szoktam: a death metal stílusú és tónusú gitár a kalapács, a black metal pedig a penge. Ez valahol a kettő között jár és nagyon szépen, ugyanakkor tökösen szólalnak meg. Mindent jól ki lehet venni, maga a szám pedig egy pont ideális album nyitó, lendület, energia és sodrás jellemzi. Mindenki odapakolja azt amit tud, Paulus Kressman polip módjára járkál a dobfelszerelésen, a kétlábdobos részekre külön felhívnám a figyelmet, elképesztően feszes a dolog. Alex vokáljánál szintén a black és a death közötti aranyközépútra kell gondolnunk, egy hörghurutos károgás lenne talán a legmegfelelőbb jelző. Alexander Cortez basszerét keresgélem de általában nem övé a főszerep, a gitár és a dob ismét győzedelmeskedik a basszus felett, itt csak az extra textúráért felel. A Tower Of Suppression lassú melankóliával és akusztikus gitár pengetésével indít, mondhatom, hogy egészen más a hangulat az eddig hallottakhoz képest. Mindez nem tart sokáig, újra megjön a gyorsvonat a peronra és az első dalban tapasztalt lendülettel megy rajtunk végig. Gonoszsággal és energiával teli riffek jellemzik, külön figyelmet érdemelő dob jellemzi.

Fenyegető belassulásokkal és riffekkel indít a Rites Of Macabre, black-es melódiák jellemezik, már-már szinte diadalittas témákkal támad. Tempóváltásokkal sincsenek hadilábon a Sacrilega, begyorsulnak ha úgy érzik a szám megköveteli. Alex jól bánik a szólókkal, a vokálját viszont már így a harmadik szám eljövetelével egy kicsit egysíkúnak találtam, talán lehetne néha egy kicsit dühösebb is. A Sacrament Of The Void-ot mostanra szinte ismerősként üdvözölhetjük, ha eddig tetszett amit hallottunk akkor itt sem fogunk csalódni. Tempóváltásokkal itt is gondoskodnak arról, hogy a dalok ne folyjanak egybe. Még a háttérben kapunk egy-két hagyományosabb hörgést is ebben a tételben. Mondhatnám, hogy megkaptam amire vágytam de ezek inkább apró díszítéseknek hatnak, nem jut nekik nagy szerep a dalban. Az Entre Sangre & Veneno talán az eddigi legemlékezetesebb riffel nyitja meg számunkra a purgatórium végtelen sötétségébe vezető kaput. Kifejezetten dögösek a témák, a belassulós részeket is nagyon élveztem, képes volt atmoszférát teremteni, Paulus pedig ismét géppuskaként lövi a kétlábdobos büntetéseket.

Az Ode To The Sepulcher Dream egy talán még ennél is vaddisznóbb riffel indít ami rögtön izgatottá is tett, úgy tűnik az igazi nagyágyúkat a lemez második felére tartogatta a Sacrilega. A főszerep itt is a brutalitásé és a sötét hangulaté, viszont kapunk itt is olyan finom kis szólókat, fülbemászó kis sunyi melódiákat amik miatt kénytelen újra és újra meghallgatni az ember fia. Szinte már komplexnek is nevezhetnénk a dalstruktúrákat, itt nem progresszív megoldásokat kell ezalatt érteni, inkább sűrűn váltogató témákra, háttérben megbúvó másodvonalas melódiákra gondolt inkább a költő. A Vision Glorified In Fire, hát milyen király már ez a dalcím? Simán elmenne egy album címének is, maga a szám is betyáros, szélsebesen tarol le minket mint egy lavina. Ízletes riffekből itt sincs hiány természetesen, a vagány kiállások meg már csak a cseresznye a habon. Az Embrace The Grand Tyranny több mint 7 perces hosszával zárja az albumot. Egy ügyesen megkomponált, jól felépített dalról van szó, tele ötlettel, még egy kis pogány hangulatot hozó tiszta énekkel is meg lett spékelve. Egy újabb ilyen kántálással van vége a dalnak, kis extra színt adva ehhez a kiváló tételhez.

Ahogy azt a bevezetőben említettem, egy debütáló lemezről van szó és megvan benne minden ami egy kiváló bemutatkozáshoz kell. Ötletes riffek, komplex mégsem túlburjánzó dalszerkezetek, irgalmatlanul kegyetlen dobparádé. Egyedül a vokálnál éreztem azt, hogy itt még egy kicsit lehetne kreatívabb is a dolog, de ennyi még belefér, következő kiadványon kreatívabban is bánhat a hangjával Alex. A Sacrilega nem okozott csalódást, azt kaptam tőlük amit vártam, egy kortalan és időtálló stílust képviselnek ami mindig frissnek tud hatni, ha jó kezekben van. A The Arcana Spear április 29-én fog megjelenni a Blood Harvest Records gondozásában.

Piratefest Budapest
július 03.