Sacrilegia
Sold Under Sin [EP] (2022)

Szeretem a thrash-t, de azt még jobban ha valaki kézen fogja és bevezeti a sötétség és halál birodalmába. Itt természetesen a black és death metal-t kell érteni. Ha ezekkel a stílusokkal házasítjuk alanyunkat, akkor kapunk egy egyszerre szórakoztató és vérszomjas korcsot. Az ír Sacrilegia a szurokkal kevert stílus mellet tette le a garast. 2018-ban alakultak és egy év múlva máris egy debütáló album szerepelt a nevük mellett. Ami ráadásul egy igencsak remekre sikerült bemutatkozás volt, aki nem hallotta a The Triciavian Advent névre hallgató korongjukat, az gyorsan pótolja. 32 perc alatt marcangolnak szét, akár egy vérszomjas farkas. Emlékezetes riffek és sebesség, ha kellene, ezekkel a szavakkal foglalnám össze a The Triciavian Advent-et. Három év telt el azóta és már ideje volt újra vadászni indulni, a Sold Under Sin egy kimunkáltabb, de nem kevésbé horzsoló szerzemény képét mutatja.

Nálam a thrash-nél az első számú és legfontosabb dolog a riff. Ha egyszerűen nincsenek olyan gitártémák, amik arra késztetnek, hogy elkezdjek egy lökdösődést a fallal, egy görgős székkel és a nagyanyámmal, akkor már nem is ér semmit az egész. Olyan energiákat kell felszabadítania bennem, amire a többi zsáner nem is igazán képes. Ugyanis hiába vonzódom jobban az extrémebb stílusok iránt, ilyesmire csak a thrash és a hardcore képes nálam. A Sacrilegia szerencsére gondoskodott a jó gitártémákról. Primitívnek viszont egyáltalán nem nevezném a dalaikat, ebben változás van az előző koronghoz képest.

Itt már hosszabb és ambícióval teli dalok sorakoznak. Persze EP-ről beszélünk, tehát nincsenek sokan, szám szerint négyen. A Cimmerian Dawn rúgja be a motort és nem is vesztegeti a hallgató idejét. A black és a thrash metal testvériesen osztozik egymással. Míg előbbi a hangzásban, vokálban érhető a leginkább tetten, utóbbi a gitártémákat és az attitűdöt adja. A Sacrilegia legfőbb erőssége szerény véleményem szerint JK, aki a gitárt és a basszust kezeli. Gonosz és bólogatásra késztető témákkal bombáz minket, de ügyel arra, hogy legyen időnk átélni mindegyiket. Nem akarja az egész gyűjteményt egyszerre a nyakunkba önteni, mindig csak akkor vált, amikor arra szükség van. A szólói pedig fenomenálisak, mindegyik annyira passzol az adott dalhoz, hogy az már a pofátlanság szintjét súrolja. Jókor és jó helyen sír a gitár. A másodiknak érkező Reactionary Angel még jobban rálép a gázpedálra, pedig a tempóra eddig se lehetett panasz. Egy veszett kutya vehemenciájával ugatja a vokált az éterbe főhősünk, ami egyfajta átmenetet képez a black-es károgás és a szárazabb hörgés között. Nagyon illik ehhez a megzabolázhatatlan muzsikához. D. Rdrgs sem kutyaütő, inkább a dobokat üti.

Nem gondolja túl a dolgot, mindegyik dalhoz épp annyit ad hozzá, hogy ne legyen túl sűrű a hangzás. Punk/thrash ritmikákat vet be a legtöbbször, vagyis d-beat-re számítsunk a leginkább. Nagy erénye, hogy tisztában van vele, hogy az ilyen és ehhez hasonló zenékben a gitár a főhős, ha tetszik, ha nem. A dalszerzés fejlődött talán a leginkább a bemutatkozó lemez óta. Komplexebb és kevésbé kiszámítható dalokat sikerült írniuk a srácoknak. A Sarx & Blood is jó példa erre, ami őszintén a kedvenc nótámmá vált. Ahogy elkezdődik, máris elkezd pezsegni a hallgató vére, hamisítatlan thrash-ről beszélünk, az ahhoz illő témákkal és sebességgel. Ha tippelnem kéne, szerintem itt folyna a legtöbb vér egy Sacrilegia koncerten. Tele van erővel, energiával, ahogy az kell. A vokál itt a legelvetemültebb, kiáltásokkal megfűszerezett ronda ugatásoknak lehetünk a fültanúi. A dalszerzés is itt a legérettebb, ugyanis említettem, hogy sokat fejlődött a Sacrilegia e téren, de azért még nem érték el azt a szintet, ahová ők tartozni szeretnének.

A The Squirming Hyperions a másik jó példa arra, hogy fejlődött a társaság, rögtön egy gitárszólóval kezdődik a dal. Utána is van egy kiszámíthatatlan érzete a dolognak, nem igazán tudjuk mi fog következni a következő másodpercekben. Egyértelműen a második fele az erősebb a Sold Under Sin-nek. Hiába voltak jó témák az első két számnál is, többször is volt arra példa, hogy előre tudtam mi fog következni az adott dalban. Ettől persze nem dől össze a világ, de engem mégiscsak zavar, ha tudom, hogy mire készülnek a fiúk. Templomi harangszóval ér véget a Sacrilegia 20 perces EP-je, ami nem fogja megváltan a black-thrash világot, de nem is szeretné. Kifejezetten a stílus elkötelezett rajongóinak készült és ez így is van rendjén. Akik tudják mi fán terem a Destroyer 666, Desaster, Gospel of The Horns, Nuclear Revenge azok tisztában vannak vele mire számítsanak az írektől. Az út elején járnak a srácok és nagyon remélem, hogy hamarosan még hallani fogunk róluk. Szeptember 30-án minden extrém metal rajongó örülni fog ennek az új kislemeznek.

Explosions Tour
szeptember 30.
VR Sex
szeptember 30.