A Sahon egy irtózatosan gyors, agresszív thrash metal trió Dél-Koreából, akik megalakulásuk óta öt erős albumot adott ki. Legutóbbi lemezük a Chanting For The Fallen volt, amit 2018 nyarán szabadítottak a világra, a Transcending Obscurity kiadásában.
A banda 1999-ben alakult Szöulban, és azóta is folyamatos háborút folytatnak a megrögzött társadalmi és egyéb berögződött sztereotípiák ellen. Extrém megoldásokkal tarkított sajátságos zenéjükben az old-school thrash és power metal határait mossák egybe a death/black, valamint büszkén vállalt koreai örökségük hatásaival. Bár kétségtelen, hogy zenei alapjaikban nyomon követhetőek a német és a Bay Area-i éra jellegzetes hagyományai, szövegeikben pedig a jól megszokott témák, mint a politika, a halál, a szex, vagy a gyűlölet témái dominálnak, ne felejtsük el azt a tényt, hogy a régiójukat tekintve majdhogynem egyedül álló zenekarról van szó.
Chanting For The Fallen albumukra nyolc vérmesen, és éhesen acsarkodó szerzemény került fel röpke félórányi játékidővel, ami bőven elég is arra, hogy 100%-osan a betonba döngöljenek. Kezdésként Faith Of Savagery daluktól kapunk jókora őserejű atyai pofonokat, finoman elnyújtott szólóikkal pedig csikorogva karmolják végig hallójáratinkat. De ugyan ilyen gondos élvezettel rugdosnak végig címadó daluk a Chanting For The Fallen erősen a Bay Area (Exodus, Testament...stb) tradíciókból merített groove orientált riff-szaggatásaiban. Ezt az örökséget, vagy inkább viszik tovább a kissé finomabb dallamvilágú Survive gerincvelőig hatoló szólóival, amit a némileg melodikus death, illetve erősebb hardcore-os hangulattal megtűzdelt Condemnation követ. A dal csúcspontjában Yong Ho Lee a banda énekes/basszusgitárosa szabadjára engedi torka démoni károgásait, ami nem csak most, de a későbbiekben is merőben sokat hozzátesz dalaik nyers, hideg rázós atmoszférájához.
Charge Till The End dalukban megint elkapja őket a gépszíj. A dobok szinte kiszakadnak Kyoung Hong Kim géppuska témái alatt, gitárosuk Chang Myeong Lee gyilkos sikálásai pedig tornádókét csapnak le ránk. A dal egésze simán beleférne a Metallica valamelyik korai koncepciójába, csak úgy, mint a Motörhead-es szájízű Bort To Lose Live To Win seggbe (kúrós) rúgós punk ’n’ roll tempója, ami után a Joy Of Hotred régisulis punk-thrasher, Slayer-es agresszív arcmasszázsa következik. Zárásként pedig a némileg hasonló, jég hideg, üszös fekete raw black metallal megspékelt You Shall Pay gyors és pokoli menydörgései adják meg a végső kegyelemdöféseket gyermeteg lelkünk számára.
Az kétségtelen, hogy a Sahon jelesre végezte el a THRASH iskolát és ápolják is annak hagyományait. Annak ellenére, hogy dalaik és témáik a klasszikus thrashből gyökereznek, én még se mondanám rájuk, hogy a jól bevált, leporolt régi riffekeből nyúlnának. Hiszen erősen jelen vannak bennük a saját nyers, és egyben merész témáik, amik egy egyedi képet, hangzást adnak a zenéjüknek.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Az At The Edge Of Cliff nagyon adja magát. Azt hiszem próbát teszek a lemezzel.