Gyakran felmerül a gondolatsor, hogy bár a friss megjelenések kapcsán a bőség zavarával küzdünk, épp a tömegtermelés miatt nehéz kimazsolázni a valóban figyelemre érdemes lemezeket a tucattermékek áradatából. A magam részéről nem érzek ezzel kapcsolatban semmiféle problémát, sőt… Azt pedig kifejezetten díjazom, hogy az egyes alirányzatok leágazásaiban is van merítési lehetőség, ha az ember a mélyebb rétegekben kutakodik. A thrash crossover alirányzata a mai undergroundban is termeli a friss produkciókat. A kiindulási pont persze a korai Suicidal Tendencies, S.O.D., M.O.D., Crumbsuckers világa, nyakon öntve egy kis Agnostic Front féle old school hardcore-ral, illetve újrahasznosított Slayer és Exodus riffekkel. Az utóbbi években erről a vonalról a Bombnation lemezei mellett az Insanity Alert viselt dolgai kerültek igazán közel hozzám. A stílus megreformálása lehetetlen küldetés, de kétlem, hogy bármelyik rajongó innovatív produkciókra számítana a crossover thrash műfaji megjelölés láttán.
A lengyel Sanity Control sem tör új utakat, de mégcsak járatlan ösvényekre sem téved, a War On Life receptje a fenti összetevőkből áll. A varsói négyes 2018-ban alakult, egy demo és egy single után pedig tavaly nyáron jelent meg a brigád bemutatkozó korongja a lengyel underground egyik védőbástyájánál, a Selfmadegod Records-nál. Szándékosan írtam bemutatkozó korongot, ugyanis a War On Life a korai Agnostic Front korongokhoz hasonlóan csak kellő jóindulat mellett nevezhető nagylemeznek, mivel a menetidő a húsz percet is csak alulról súrolja. A srácok azonban nem pár másodperces kirohanásokban gondolkodtak, hanem nyolc kerekre csiszolt szerzemény/dal került a korongra. A kivétel nélkül két-három perc közé belőtt hosszúságú tételek mindegyike zsigeri nóta, sallangoktól, díszítésektől mentes, túlnyomórészt középgyors tempójú kirohanás. Az ének a jól megszokott kiabálás/üvöltés keverék, sajnos többnyire azonos hangon elővezetve, egy kis acsarkodás vagy hörgés jobban feldobná a felvételt, ahogy néhány tempóváltás sem vált volna az anyag kárára. A Paying is Believing és a Hunt pont rácáfol a fentiekre, ezekben a nótákban ugyanis a lehetőségekhez mérten változatosak a tempók. Ha eddig eljutottál az olvasásban, feltehetően már eldöntötted, hogy adsz-e egy bő negyedórát a korongnak, vagy sem.
Sok értelmes gondolatot nem is lehet írni erről a zenéről, a lényeg ez esetben úgyis az, hogy üssön a muzsika, ez pedig alapvetően rendben is van. Ha egy újabb tenyeres-talpas crossover thrash lemezre vadászol, a lengyelek tavalyi bemutatkozásával nem trafálhatsz mellé!
(Andris)
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
