Egy szerényebb, igencsak régi Hangpróba kör is hozzájárult ahhoz, hogy a mai napig legmagasabb pontszám átlaggal rendelkező lemeze a dán Saturnus zenekar Veronica Decides To Die című anyaga legyen. Persze a szerencsés körülményeken túl az is hozzátesz a dolgokhoz, hogy a kiadvány egy remekmű, akárcsak a banda összes munkája. Igen, elfogult cikk van kilátásban, mivel a csapat munkássága, életútja számomra példaértékű a melodikus death/doom metal műfajban, bemutatkozásukat hovatovább a legjobbnak tartom (Paradise Belong To You, 1997). Épp a napokban válogattam össze pár friss kiadványt, hogy meghallgassam őket búslakodós hangulatomban, amikor beérkezett a The Storm Within a digitális promós fiókomba, így nagyon gyorsan megindult az újratervezés és minden a háttérbe szorult. Egy Saturnus lemez megjelenése ugyanis ünnep a műfajnak, ráadásul nem csak várható minősége miatt, hanem azért is, mert igazán ritka pillanatnak számít. A zenekart lassan 30 éves története alatt ugyanis valami furcsa átok sújtotta, aminek köszönhetően szinte menetrendszerűen meg-megkéstek a sorlemezek kiadásával. A bemutatkozást még egész gyorsan követte a Martyre, hogy aztán a feloszlás gondolatával kacérkodó alakulat rengeteg tagcsere után 2006-ban megjelentethesse a már említett Veronica Decides To Die korongot, majd újabb hat év után a 2012-es Satunr In Ascensiont.
Az egyetlen stabil pont azóta is a fő dalszerző, zenekarvezető Thomas Akim Grønbæk Jensen, akinek gyakorlatilag az életben megtapasztalt élményei szolgálják az alapanyagot. Mellette Brian Pomy Hansent lehet még megemlíteni oszlopos tagnak, aki azért 1993 óta tartott néhány szünetet, de most újra a fedélzeten van. Legutóbb gitárosok tekintetében került bajba a formáció, de ezt a problémát szépen megoldották Indee Rehal-Sagoo (Clouds, Eye Of Solitude, Reverse The Sun) és Julio Fernandez (Autumnal) megkaparintásával. Rajtuk kívül jelenleg Mika Filborne szerepel hivatalosan a felállásban, akivel még nem készült lemezük annak ellenére, hogy másodszor kerül fel a nívós listára, valamint Henrik Glass dobos (Ættiris, Diretone) újbóli visszatérőnek számít.
Nézzük, mit tudott tehát megtartani eddig hibátlan diszkográfiájából és a 90-es évek zenei krémjéből a The Storm Within. Ha gyorsan le szeretnélek rázni titeket, akkor azt mondanám, hogy gyakorlatilag mindent. Itt van például a Martyre óta szorosan együttműködő Flemming Rasmussen segítő munkája, akinek pályafutása bemutatásához nem egy cikkre lenne szükség, mivel olyan lemezek születésénél bábáskodott, mint a Blind Guardian Imaginations From The Other Side-ja, az Ensiferum Ironja, a Morbid Angel féle Covenant. A Metallica Ride The Lighting, Master Of Puppets, …And Justice For All hármasa pedig már csak hab a tortán…
A hangzás tehát tökéletes, ahogy azt megszokhattuk, azonban mégiscsak közel 10 év telt el a legutóbbi anyag óta. Még szerencse, hogy ezek az évek egyéb projektek és turnézás mellett szintén dalírással teltek, mert ha nincs a világjárvány, akkor nagy eséllyel korábban kaptuk volna kézhez búbánat adagunkat. De az adag itt van, Saturnus léptékkel, alig néhány másodperccel az órás játékidő alatt (még így is ez az eddigi legrövidebb). Nem a The Storm Within lesz a kedvenc borítóm a bandától, de nem lehet panasz a dühöngő tengert ábrázoló képre, mivel fő inspirációjának ezúttal a hullámokat korbácsoló viharokat, az ember által befolyásolhatatlan természeti jelenségeket választotta. Ahogy a cím is utal rá, a viharok nemcsak körülöttünk, de bennünk is tombolhatnak, ez pedig egy ideális táptalaj a Saturnus stílusát tekintve. A zenekar egyik legfőbb sajátossága volt mindig is, hogy pillanatok alatt váltsanak a hangulatok között bármiféle megakasztás nélkül és ez most sincs másképp. Méregerősen nyit a címadó tétel, aminek több, mint 11 perces hossza egy pillanatra sem okozott megterhelést. Csodálatos billentyűk, finom gitárjáték, körülölelő, már-már vigasztalni akaró melódiák keringenek körülöttünk, ráadásul a könnycsatornánkat is úgy kocogtatják, mint a térdreflexet vizsgáló kalapács.
Nem nagyon volt még rá példa, de a kezdő dal után már láttam lelki szemeim a kövér tízes pontszámot, valamint az is eszembe jutott, hogy mennyire középszerű anyagokkal is elvoltam az elmúlt néhány évben ehhez a színvonalhoz képest. Jensen mormolós, gótikus ízű narratívája, a zenével éles kontrasztot bemutató, véresen bugyborékoló hörgése azonnal felismerhető, a végtelenül lassan, de szinte folyamatosan változó, kalandozó zene pedig egyre-másra szállítja a csúcspontokat. Legyen az egy tenyerünkbe simuló akusztikus betétbe berobbanó hörgés, egy elringató gitárdallam vagy keményebb riff, esetleg egy hosszas, gitármentes merengés. Mindezeknek csak egy szeletkéjét kapjuk meg például az elsőnek meghallgathatóvá tett, kifejezetten gyors részeket tartalmazó The Calling során, de arra bőven alkalmas, hogy megmutassa nekünk: ez a banda most is csúcsformában van.
Egészen félelmetes hangulatot képes teremteni a szinte teljes egészében zongorára és énekre épülő Even Tide, melyben Paul Kuhr (Novembers Doom) segít be a tiszta ének tekintetében, a rá következő Closing The Circle pedig szinte egy téma variálására épülve markol bele a szívünkbe. Gyorsabb és rövidebb a Breathe New Life, de a zongora-gitár kombináció itt sem kímél az érzelem cunamitól, a záró Truth pedig már-már epikus dallamokkal emeli tovább a tétet. Csapkodnak a hullámok, dörög az ég, a vihar teljes pompájában uralja a látóhatárt. Hivatalos megjelenés június 16-án lesz, de akkor ne habozzatok a hallgatással.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
10 év 10 pont. Sajnálom, hogy lemaradtam a koncertről…
Bánattal teli öröm a szívemben! Megérte 10 évet várni, hiszen újfent egy remek albumot lakottak a gyászos melankóliából. Neked pedig csók a kezed munkájáért, hogy írtál róla.