Savage Master
Those Who Hunt at Night

Avatar
2022. július 14.
0
Pontszám
8.5

Ingoványos talajra tévedtem, ezúttal tényleg kiléptem a komfortzónámból. Nem várom azt, hogy emiatt rózsákat és egyéb jóságokat dobáljanak az irányomba, de számomra nem kicsit idegen a terep. A Savage Master ugyanis a nyolcvanas évek elejét, közepét megidéző ős heavy metal-t tol, amiben én laikus vagyok. Az alap bandák azok persze megvannak nálam is, kifejezetten szeretem az Angel Witch, Saxon és a Tank albumait. Legalábbis egy bizonyos pontig mindenképp, a kommerszebb hangzás valamilyen szinten náluk is felütötte a fejét, váltakozó mértékben. Izgalmasnak távolról se mondanám egyiket se, de ez is egy olyan dolog, hogy egyszerűen vagy élvezi az ember, vagy nem. A maga idejében nagyon is előremutató zenét játszottak a hozzájuk hasonló bandák, az amerikai Savage Master viszont nagyon is korunkbeli banda, 2013-ban adtak nekik életet a fémistenek. Három album és két EP köthető a nevükhöz. Ahogy olvasom egy egész jól bejáratott névről van szó, akik nem kicsit odatosznak a koncerteken. A Those Who Hunt at Night lesz a negyedik lemezük, elő is kerültek a szekrényből a műanyag vámpírfogak, a művér és a Drakula köpeny.

Ha valaki rápillant a promóképekre és a borítóra egyből láthatja is, hogy női frontos csapatról van szó. Stacey Savage orcáját nem fedi Tesco-s szatyor, így ő tekinthető a Savage Master motorjának, hangszálai vezetik a banda többi részét. Ugyanis tényleg ének centrikus csapatról van szó, nem egyszer kaptam magamat azon, hogy voltaképpen őt követik a gitárok, de még a dob menetelése is szinkronban van avval, ahogy ő mesél nekünk a gonoszság legkülönfélébb válfajairól. Gondolom, hogy itt most nem egy heavy metal-ban járatos öreg róka a homlokára csap, mondván: te hülye, hisz ez egy bevett szokás. Meglehet, de egy újszülöttnek minden vicc új. Larry Myers és Adam Neal a kezdetektől fogva tépi a húrokat a Savage Master-ben, tehát alaposan összehangolódhattak Stacey-vel. A legújabb tagnak John W. Littlejohn tekinthető, ő három évvel a megalakulásuk után került be a Savage Master-be.

Ennek egyébként nincs sok jele, megtalálta a helyét a csapatban, remekül üti a bőrt. A Hunt at Night-tal veszi kezdetét a lemez, és rögtön eszembe is jut a gitártémáról a Saxon. Ez a hard rock-ból eredeztethető, tipikusnak is mondható téma mindig egy országút menti kocsmát juttat eszembe, ahol két rivális motoros banda esik egymásnak egy hatalmas bunyó erejéig. A Saxon-nal ellentétben itt annyi a különbség, hogy ebben a krimóban motoros csajok nyúzzák le egymásról a bőrszerkót, mivel Stacey éneklése szerves része a Savage Master hangzásának. Nem mondanám, hogy padlót fogtam a hangjától, nem fogja a plafont leénekelni. Mégis van benne energia, spiritusz, valamint képvisel egy olyan attitűdöt ami nagyon is beleillik a Savage Master koncepciójába. Van itt Judas Priest és 80-as évekbeli Black Sabbath is dögivel, de nem zavaróak ezek a hasonlóságok. A refrént egy pár üveg jófajta pia után úgy fogjuk velük együtt énekelni, hogy azt még a falu másik végén is hallani fogják. Nem nagy rejtély a dal, ez a bizonyos Harley-riff kitart a szám végéig. Ja, és amiben még én is tudom, hogy nagyon erősek a tradicionális metal bandák, azok bizony a szólók. Már az első számban kapunk egy igazán pofásat, tökéletesen illeszkedik a dalba. Nem tudom épp melyik csuklyás hóhér szolgáltatta nekünk, de mártsák forró aranyba a kezét.

Az Eyes Behind the Stars már kevésbé a slágerességre megy rá, inkább a húzós riffeké, és az „ide a rozsdás bökőt is” mentalitásé a főszerep. Persze itt is alapjáraton egy hagyományos felépítésű, refrénekkel és verzékkel teli dallal van dolgunk. Ennek ellenére sokkal dinamikusabbra sikerült, érződik, hogy ez nem csak azért lett megírva, hogy a félrészeg közönség énekelje velük együtt a refrént. Ki kell emelnem a Queen Satan című számot, ugyanis az rendben van, hogy tudnak rendes heavy metal számokat írni, de azért egy kicsit csalódott lennék, ha az okkultizmus csak a vámpírfogakban és pár kandeláberben öltene testet. Itt már-már hagyományos doom-ra hajazó témák hozzák a hangulatot, végre a zenében is teret kapott a misztikum. Megigéznek a riffek és az ének is, ugyanakkor van egy baljóslatú atmoszférája. Igazán emlékezetesre sikerült a fentebb említett Eyes Behind the Stars után következő Rain of Tears is, ami szintén egész jól áll a vészjósló gitártémák tekintetében.

A Spirit of Death nagyon tökösre sikerült, vérbeli heavy metal dal, ami nem is szeretne többnek mutatkozni ennél. Simán rávágnám, hogy 1984-ből jött hozzánk egy Delorean-nel. Maga a lemez hangzása lenne talán az egyetlen dolog, ami elárulná, hogy nem úgy van az, ahogy én hiszem. Az nagyon is mainak hat, de én úgy tapasztaltam, hogy azt az olcsó sörrel és cigifüsttel átitatott hangzást már nem igazán lehet visszaidézni. Az A Warrior’s Return egy kicsit visszavesz a tempóból, nincs galoppozás, ellenben fülbemászó melódiák és gitártémák vannak, kicsit rágyúrt a Savage Master az epikus, magasztos hangulatra ennél a tételnél. A The Hangman’s Tree számomra a kevésbé emlékezetessé sikerült dalok közé került. Persze nincs vele sok baj, de a többi szám sokkal könnyebben égette az agyamba a kottákat. Hasonló érzésem volt az utolsó előtti Vaster Empires kapcsán is, kezdtem aggódni, hogy a végére elfárad az album, és már csak a töltelékek maradtak. A The Death of Time hallatán már tova is szállt az aggodalom, igazán jól megírt és hangulatos kompozíció. Ismét felütötte a fejét az okkultista hangulat, ellep mindent a rejtélyesen kavargó köd, és az a szóló…tíz ujjamat megnyaltam utána.

Aki idáig bírta idegekkel a szerencsétlenkedésem azt képzeletben meghívom egy általa választott italra, ugyanis nem győzőm hangsúlyozni, hogy ez nem az én terepem. A Savage Master-nél nem hiszem, hogy örülni fognak, hogy pont egy ilyen tökfilkó pécézte ki a sok munkával összeállított albumukat. Mégis véleményem szerint egy nagyon szórakoztató, fasza szólókkal megküldött, dögös albumról van szó, amikor a Those Who Hunt at Night-ról beszélünk. Szerintem akik kívül-belül ismerik ezt a tradicionálisabb vonalat, azok is hozzám hasonlóan kellemesen fogják magukat érezni, ha beteszik a lejátszóba. Aggodalomra semmi ok, ez csak egy kis kiruccanás volt a részemről, meghagyom az ehhez hasonló kiadványokat a „hozzáértőknek”. A magamfajta mezítlábas ősember meg szépen visszakullog a barlangjába, ahová való. A Those Who Hunt at Night augusztus 5-én fog megjelenni a Shadow Kingdom Records jóvoltából.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.