„De szép kis szőrös.” – hangzott el a mondat Leslie Nielsen komikus szájából egy elég félreérthető jelenet közben és ez nekem is gyakran eszembe szokott jutni, amikor meglátok egy boglyas logót, esetleg kacifántosabb borítót. Így járt az amerikai Scarcity néven futó duó bemutatkozó anyaga is, amit Aveilut címmel bocsájtottak a nagyérdemű közönség néha hálás, máskor veszettül köpködő és tajtékzó tengerébe. Ez a lemez azonban biztosan nem fog hatalmas habokat verni, sőt, biztos vagyok benne, hogy nagyrészt csak egy kis pislogást fog maga után hagyni, pedig több szempontból is különleges. Mint a manapság áramló zenei produktumok zöme, erőteljesen kapcsolódik a története a pandémiához, a bezártsághoz és depresszióhoz, de ez lassan alapnak számít a friss megjelenéseknél. Az igazi érdekessége az, hogy Brendon Randall-Myers zeneszerzőnek nincs különösebb múltja és jelene a black metallal, nem gyújtogatott kiskorában papírtemplomokat és nagy eséllyel a klasszikusok sem mosták át az agyát, lefektetve a megkerülhetetlennek minősített dogmákat. Nem, Brendon egy teljesen átlagos multihangszeres zenész, aki rengeteg stílusban, formában komponált egészen a vírus megérkezéséig, ami több szerette elvesztésével együtt masírozott be az életébe.
Egyetlen szobatársa a gyász volt a karantén időszakában, amit csak futással tudott néha megszakítani. Futott erdőben, kihalt hajnali utcákon, ködben, esőben, napsütésben és közben megküzdött belső démonaival. Az alapvetően experimentális zörejekkel, post-rockkal, minimalista és ambient anyagokkal dolgozó zenész elméjében ekkor született meg egy ötlet arra, hogyan lépjen tovább, tegyen túl a fájdalmán, így született meg a gyász évére utaló Aveilut. Mivel valami sokkal extrémebbet szeretett volna, mint amivel eddig foglalatoskodott, segítségül hívta egy régi barátját, Doug Moore-t, aki már bőven kivette a részét a fémzenék malacperselyéből (Glorious Depravity, Pyrrhon, Seputus, Weeping Sores). Főleg technikásabb, kísérletezőbb hangvételű death/black kiadványokon találkozhattunk már karcos énekével, ami a mély hörgéstől a veszett károgásig bármilyen tartományban képes kiátkozni élőt és holtat.
Itt van tehát az ambient, drone világából érkező ötletgazda, valamint a minőségi kiadványokra szakosodott énekes, akik teljesen alárendelik magukat egy személyes hangvételű lemeznek. Ez lényeges tulajdonsága az Aveilutnak, hiszen a 47 perces anyagnak csak türelemmel, nyitottsággal lehet nekiugrani. Nem az a fajta avant-garde, experimentális csapkodás, művészi agymenés, amitől az ember csak kapkodja a fejét, sokkal inkább egy teljes mértékben letisztult, összetevőiben szinte már egyszerűnek nevezhető hipnotikus látomás rengeteg réteggel és érzelemmel. Minden hangnak célja, funkciója van és pont akkor érkeznek meg, amikor szükség van rájuk. Baljós hangulatok, disszonáns rezgések kísérnek végig minket az egész anyagon, amit csak formalitás miatt vágtak öt részre, igazából egyetlen nagy kinyilatkoztatásnak minősül, meghallgatását is ebben a formában javaslom, bár a II. részhez készült egy pofás kis videó is. A lemez a projekt bandcamp oldalán hallgatható meg így.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
