Sedimentum
Suppuration Morphogénésiaque (2022)

A Sedimentum a rendkívül színes és méretes metal színtérrel rendelkező Quebec tartomány szülötte. Kanada ezen része mindig is különcnek számított az ország többi részéhez képest, a francia az elsődleges nyelv, erős függetlenségi mozgalmaknak ad otthont. Számomra különösen kedves a Quebeci-i black és death metal szcéna, ez utóbbihoz tartozik a Sedimentum. 2018-ban alakultak Quebec City-ben, a rá következő évben pedig csuklóból kiadtak egy olyan demo-t, ami képes volt letaglózni. A nem túl kreatív névvel rendelkező Demo névre hallgató első kiadvány igazán gusztustalan, brutális és erőtől duzzadó zenét rejtett magában. Lazán az egyik legkiválóbb demo volt abban az évben, legalábbis az én véleményem szerint. Az ezután következő megosztott kiadványokhoz is volt szerencsém, és ott sem okoztak csalódást. Felköthették a gatyájukat azok a szerencsétlen flótások, akik velük egy kiadványon szerepeltek. Idén érkezik a várva várt debütáló album, a Suppuration Morphogénésiaque. Annyit pedig előjáróban mondhatok, hogy minden egyes másodpercért érdemes volt várni.

A basszus és a vokál Math Lépine szakterülete, nem is okoz csalódást egyik fronton sem. Társa is akad a hörgésben, Plam szintén felhozza a gyomrából az előző napi vacsit, miközben tépi a húrokat. Steve Force a lead gitáros, és Alexandre Landry bünteti a dobszerkót. Maradt a felállás, nem sértődött meg senki senkire és minden szipi-szuper. Látatlanban is egy jó jelnek venném ezt, így meg pláne, hogy tudom mire képes ez a négyes fogat. Még mielőtt belevágnánk a közepébe, meg kell emlékeznem az album borítójáról. Szemével eszik először az ember, és itt is egy zseniálisan szürreális borítót készített Brad Moore. Napokig eltudnám nézegetni, mindig akad felfedezni való rajta, a stílusa pedig roppant karakteres, ezer közül is felismerhetők az általa elképzelt groteszk tájak. Többek között a Tomb Mold, Gatecreeper és a Worm kiadványain is csodálhattuk munkásságát.

Most, hogy áldoztunk Brad Moore oltára előtt, jöhet a lényeg, muzsikaszó fogja betölteni a teret a most következő bő 38 percben. A Krypto Chronique II-nek jutott az a megtiszteltetés, hogy a nyakunkba öntheti a Suppuration Morphogénésiaque minden mocskát. Nincs akusztikus gitár, nincs vészjóslóan giccses harang, sem egyéb hangulati elem. A Sedimentum a több tonnás riffekkel, a csonttörő dobbal és a gorombán morgó basszussal teremti meg a hangulatot. Ők képesek arra, hogy hangulatosan juttassanak minket a hullaházba, elképesztően súlyosak a gitártémák, maga a hangzás is segít ebben, nagyon el lett találva. A dobok természetes hangja pedig külön dicséretet érdemel, nincs írógéphangja a lábdoboknak, sem sörös doboz kongása a pergőnek. Alexandre Landry pont annyiszor üti le a hangokat, ahányszor kell, nem csinál cirkuszi mutatványt a dobjátékából. A Excrétions Basaltiques lassabban zúzza szét a koponyánkat, könnyen eszünkbe juthat az Autopsy, vagy a modern társak közül a Spectral Voice, Fetid, Krypts, Cruciamentum. Steve Force szólói kaotikusak, képesek tovább fokozni a hangulatot, a lehető legjobb pillanatban van elhelyezve a dalban. 5 perc körüli hosszuk pont ideális, nincs extra háj a felépítésükön.

A címadó tétel, azaz a Suppuration Morphogénésiaque érkezik, fenyegtően, szinte már horrorba illő hangulattal tárja elénk minden brutalitását a Sedimentum. Fájdalmasan cammog előre ez a tétel, akárcsak egy húsunkra éhező zombi. Lehengerlően súlyosak a riffek, a hangulat pedig olyan fojtogató, hogy képes kiszívni az összes levegőt a tüdőnkből. Lassan, de biztosan felgyorsul a tempó, és innentől kezdve nincs kímélet. Plam és Math Lépine nagyszerűen dolgozik együtt, változatosságot hoz a képbe a mély hörgések mellett a hányósabb, savasabb stílus. A néhol előforduló blast beat szekciók feszesek, és ami talán a legfontosabb: nincs túltolva a dolog. Csak akkor ad a bőrnek Alexandre, ha a szám megkívánja azt, remek dalszerzői vénáról árulkodnak ezek a dolgok. A Funestes Manifestations már nem olyan szégyenlős, mint előző két kollégája, egyből kiharapja a torkunkat a helyéről. Dinamikus és energiával teli, ugyanakkor nem feledkezik meg arról, hogy hallgattassa magát, kiválóan vannak felépítve a dalok. Hát, mit mondjak, így félidőtájt igen jól áll a Sedimentum. Meggyőzően adják elő, ezt a már sokszor hallott stílust, nem találni rajtuk fogást.

Előző mondatomban azonban elhintettem, hogy miért nem teljesen 10-es az, amit a Sedimentum ad elő. A soron következő Nécromasse is egy olyan vaddisznó módjára nekünk támadó riffel kezd, hogy esélyünk sincs menekülni ellene. Azonban, ezt a stílsut az utóbbi bő 10 évben elég sokszor hallhattuk, elég csak a fentebb példaként hozott bandákra gondolni, a pionír Dead Congregation-t meg már inkább ide se citálom. Újhullámos death metal avagy caverncore, amit lehet akár gúnynévnek is használni, ezt játssza irgalmatlanul jól a Sedimentum. Én személy szerint élek-halok még az ezredik ilyesfajta zenét játszó csapatért, azonban azt el kell ismernem, hogy nem egyedi az amit a Sedimentum játszik. A Supplice, a maga majd 7 és fél perces hosszával simán a kedvenc számom lett a lemezen. Gyomorforgató, szinte érzem, ahogy a csontjaimról lerohad az összes hús…brutális és letaglózó. Csakhogy már hallottam ilyet, ehhez nagyban hasonlító riffeket, dalokat, vokálokat…ez a nagy helyzet. Régi ismerős az a húsevő fonálféreg ami a Sedimentum CD-tokjában lapul. Rég berágta magát a szemgolyómon át a szervezetembe, csak azért, hogy jól lakhasson minden belső szervemmel. A záró Un Grotesque Panorama-t, ha 10 évvel ezelőtt hallom, akkor össze-vissza fosnám a plafont is, most kéjes mosollyal az arcomon hallgatom amit a Sedimentum csinál.

Azt a lemezt kaptam a Sedimentum-tól, amit szerettem volna hallani. Mégis fel kell vennem az objektív sapkámat, és muszáj kimondanom, még ha bele is döglök: nem hibátlan lemez a Suppuration Morphogénésiaque. Egy nevetségesen súlyos és kriptaszagú album, viszont biztonsági játékot játszik rajta a Sedimentum. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy lett volna bármi jele annak, hogy valami csavart fognak belevinni az általuk játszott halálfémbe. Továbbá egy első albumtól talán mégsem várhat az ember hatalmas innovációkat, ezek a lemezek általában inkább egy névjegykártyának foghatók fel. Mégis bíztam benne, hogy valamilyen apró turpisságot bevisz a Sedimentum a zenei összképbe, ez nem történt meg. Meg fog ez állítani abban, hogy megrendeljem a CD-t és rongyosra hallgassam? Dehogy fog. Úgy gondolom, hogy még rengeteg lehetősége lesz a Sedimentum-nak a finomhangolásra, addig is újrahallgatom századjára is a Suppuration Morphogénésiaque-t. Július 25-én fog megjelenni a Memento Mori jóvoltából. A vinyl-ről pedig a Me Saco Un Ojo gondoskodik.

Piratefest Budapest
július 03.