Egy unalmas délutánon kerestem, kutattam a promók között, jobbnál jobb dolgok sorakoznak a képernyőn mire megakadt a szemem egy állati dögös borítón. Koporsó, koponya, csontok, sírkövek, kígyó…rögtön el kezdett hevesebben verni a szívem, e szememnek kellemes látvány rögtön fel is keltette az érdeklődésem. Ráadásul amint megláttam a banda nevét rögtön le is esett, hogy egy ismerőssel van dolgom. A finn Sepulchral Curse bemutatkozó albumával ugyanis jó barátságot kötöttem. Az Only Ashes Remain a modern kor kolerájának évében, azaz 2020-ban jött ki és veszedelmes blackened death metálban lehetett részem, meg is nyaltam mind a tíz ujjam utána. Két EP is köthető a nevükhöz amik szintén megérdemlik a figyelmet, idén pedig egy újabb ep-vel próbálják csillapítani kicsit de elkötelezett rajongótáboruk étvágyát. A Deathbed Sessions névre hallgató anyag 3 új szerzeménnyel örvendezteti meg a hozzám hasonló mániákusokat, valamint kerül rá egy Demigod újragondolás is. Ez a banda jó támpontot is nyújt számunkra, komor finn death metal-al lesz dolgunk.
A Sepulchral Curse felállása nem változott az előző kalapálásuk óta: Kari Kankaanpaa morbid hörgéseit csodálhatjuk továbbra is, Jakko Riihimaki és Aleksi Luuka felel a riffekért. Niilas Nissila a basszer és besegít háttérvokálokkal Kari-nak, végül de semmikép sem utolsó sorban Tommi Ilamnen-é a dob és a billentyű. Néha azért ő is belemorog az éterbe, csak az íze kedvéért. A 2 évvel ezelőtti albumukon jófajta bunkó, finn stílusú death metált hallhatott az arra kiválasztott. A black metál is felütötte a fejét de ezt inkább csak statisztált a zenei összképhez, kis plusz sötétséget és hangulatot adva a lemeznek. Néha meglepő melodikus riffek is felütötték a fejüket rajta ami aztán úgy is tapadt mint a légypapír. Okos módja annak, hogy ne üljön le egy dal, emlékezetes riffekkel csodákat lehet tenni. Kari Kankaanpaa szennyes hörgései az átlagnál mélyebbek voltak ami mondhatjuk, hogy tipikusan a finnekre jellemző stílus, gondoljunk csak a Demilich-re.
Most, hogy egy kicsit volt alkalmam „megszakérteni” az előző albumukat, rá is térnék a Deathbed Sessions kivesézésére. Az ep a Circular Aeons reszeléseivel csap a lecsóba, ahogy azt már az előző album elemzésénél is említettem, néha szeretnek becsempészni egy kis melódiát a zenéjükbe a fiúk. Itt is így tettek, már rögtön az első hangoknál elkapnak minket a grabancunknál, ezután már jöhetnek a gyilkosabb, vérszomjasabb témák is. Kapunk is belőlük rendesen, Kari itt is előszedte a pince mélyéről a hangszálait, ebbe a mocskos hangzású lemezbe nagyon is illik. Tommi és Niilas a háttérből szintén bekiabál illetve bekárog az ep folyamán, kapunk egy kis jó zsaru, rossz zsaru felállást ezáltal. Sokkal több piszok maradt ez ep-n mint amennyi az albumon volt, az a helyzet, hogy tudják a fiúk a gyengémet. Már az első szám után megállapíthatjuk, hogy a Sepulchral Curse dalokat ír és nem riffsalátákat. Okosan megkomponált dalszerkezet, változatos és ragadós riffek jellemzik.
A Harvesting The Bloodlines kicsivel több mint 5 perces hosszával a rövidebb tételekhez tartozik. Az első másodperctől már fel is keltik az érdeklődésemet, egy nem túlságosan a death metálra jellemző punkos dob és basszus közrejátszás indítja útjára. Ez a téma a későbbiekben is meg fog jelenni, a fogósságra nagyon ügyel a Sepulchral Curse. Jakko és Aleksi itt is hozza a témákat, még néhány jópofa szóló is belefért a dologba, ügyesen beleszőve a dalba. Vokál fronton ebben a szerzeményben még többet kapunk az ordítósabb stílusból, mondhatni szerepcsere van, a mélyebb hörgések kerültek a háttérbe. Azt kell mondjam, nekem az előző felállás jobban tetszett ezen a fronton, de ennyi baj legyen. Azokból a ravasz kis melódiákból most is kapunk természetesen. Tommi Ilamnen dobjátéka hozza a kötelezőt de nem miatta fogunk emlékezni a lemezre.
A Dystheist személyében kapjuk meg az utolsó originál dalt a Deathbed Sessions-ről, billentyű témák keverednek a gitárral, sötétebb hangulatot árasztva mint eddig. Hallani fogjuk még ezt a kísérteties szimbiózist a két hangszer között a dal további részében is. Legnagyobb örömömre visszakaptuk Kari Kankaanpaa csatornaszagú vokálját, illik a Dystheist sötétebb hangulatába ez a démoni orgánum. Emlékezetes témákból persze itt sem lehet hiány, jobbnál jobbakat kapunk az arcunkba. Sőt, a már egyszer emlegetett szólózásból talán itt találhatjuk a legfogósabbat, érdemes rá figyelni. Középtempós döngöléseket váltó bedurvulások, old school riffek és gonoszság jellemzi ezt a tételt, nálam kedvenccé vált. Végül maradt nekünk a Demigod feldolgozás, a Towards The Shrouded Infinity egy igazi klasszikus a Slumber Of Sullen Eyes-ról ami ott van a death metál hall of fame-jei között. A Sepulchral Curse ügyesen adja elő ezt a számot, beleviszik a saját ízüket is a duális vokálok használatával. Zeneileg viszont inkább csak versfelmondásként tudnám jellemezni, ott nem igazán találtam valami rájuk jellemző extra fűszert. Nem rossz ez de azért egy saját dalnak jobban örültem volna.
25 percnyi temetőszagú mocsokkal van dolga annak aki a Sepulchral Curse új ep-jét választja hallgatnivalónak. Minden megvan benne ami ehhez a stílushoz kell, ráadásul számtalan mostani lemezzel ellentétben emlékezni is fogunk egy tömérdek témára. 3 napja nyüstölöm a Deathbed Sessions-t és mindig találok valami olyan kis finom részletet ami felett elsiklottam mert annyira tetszett az előző téma, hogy arra már nem is koncentráltam annyira. A Demigod feldolgozást mondanám az egyetlen gyenge pontjának ami egy ep hossza miatt egy pont levonással jár nálam, a többinél viszont nem tudok belekötni semmibe. A Deathbed Sessions május 6-án fog megjelenni a Personal Records jóvoltából.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
