Siculicidium
A rothadó virágok színüket vesztik (2017)

A hargitai büntetőbrigád nagylemezeiről a kollégák, illetve az idei korong kapcsán jómagam már kifejtettük a gondolatainkat a Fémforgács hasábjain. Az A rothadó virágok színüket vesztik azonban kislemezként eddig kimaradt a szórásból. Ha a Siculicidium neve felmerül, emellett a szűk félórás erkölcsrombolás mellett sem mehetünk el szótlanul. Az EP említése már csak amiatt is indokolt, mert az erdélyi hegylakók szövegeikkel talán ezen az anyagon gázoltak legmélyebbre, avagy itt fogalmaztak a legkevésbé szofisztikáltan.

A borítóra pillantva olyan lemezek képei sejlenek fel előttem, mint a CathedralForest of Equilibrium“, vagy a Psychotic WaltzA Social Grace” című albumai. Felületesen, csak egy rövid pillantást vetve ezekre a rajzokra, a képek szépnek tűnnek, de ha kicsit alaposabban rájuk nézünk, sugárzik róluk a romlottság. Az a romlottság, ami a szövegekből ezúttal minden további Siculicidium kiadványtól hatványozottabban tükröződik. Lugosi gondolatai ugyan nem szerepelnek a bookletben, de kántálása révén a szövegek az Ökörtej kivételével tisztán érthetőek. Maró gúny és megvetés hatja át őket, ahogy mondani szokás, nem tisztel sem Istent, sem embert. Az EP-n Pestifer és Lugosi Béla mellett dobokon Kerti József és Khrul, gitárokon és basszuson pedig Nekroführer működtek közre.

A nyitó Zuhanással nyomban a dolgok közepébe vágnak, semmi felvezetés, csak Pestifer szennyes riffjei és Lugosi mantraszerű éneke a csapkodó dobokkal. A Holnap majd felgyújtom az erdőt az egész életmű egyik legsötétebb darabja. A groteszk mondóka egyes szám első személyben fogalmazva rendkívül nyomasztó, különösen a suttogva előadott résznél. A Várnak a varjak egy akusztikus gitártéma, lélegzetvételnyi megnyugvás a black metalos, Nekroführer által elkövetett Ökörtej előtt, mely tempóváltás nélkül masíroz át a hallgatón. Ha a füleim nem csalnak, latinul előadott szövegek is előfordulnak a sorok között. Következik a punkos riffelésű Halványan az idő ellen, melynek középrésze rövid időre megenyhül, majd a kislemez legtempósabb részéhez érkezünk. A dal második fele ugyanezzel a szerkezettel folytatódik. A Sajnálat utolsó lehelete (Taxidermia) a Holnap majd felgyújtom az erdőt ikertestvére, ezúttal viszont többes szám első személyben megfogalmazva a szadista gondolatokat. A zene pedig a lehető legegyszerűbb formára vett black metal. A Bakarasznyi mumus zárja a korongot, mely egy félakusztikus hangulatfoszlány, Lugosi kerregésével. A lemez olyan hirtelen ér véget, amilyen meghökkentően kezdődött az egész felvétel.

Aki még nem találkozott Lugosiék zenéjével, semmiképp se ezzel a kislemezzel kezdje az ismerkedést, akinek viszont a duó már lehúzta a lelkét a kút fenekére, nem mehet el a legfelzaklatóbb Siculicidium felvétel mellett sem! 

Az ajánlót írta: Andris

Angertea, Mudi, Nís
október 22.