Sightless Pit
Grave of a Dog

(Thrill Jockey • 2020)
Professor Shub Niggurath
2020. február 25.
2
Pontszám
9

Ha ebben a pillanatban fel kéne sorolnom a jelenlegi, legizgalmasabb amerikai-i zenekarokat, három biztos benne lenne. Még pedig a The Body, a Full of Hell és a Lingua Ignota. Három olyan zenekar, ami a kötöttségek nélküli csakis a színtiszta kreativitást és a zenei határok feszegetését tűzte ki célul. Az extrém underground zenék jelenlegi legprominensebb képviselői. Tavaly sikerült is mind három zenekar egy-egy anyagáról írni, így év elején mind derült égből a villámcsapás jött a hír a Sightless Pit-ről, egy dal keretében. A zenekar tagjai Kristin Hayster más néven Lingua Ignota, Dylan Walker a Full of Hell frontembere és Lee Buford a The Body egyik fele. Igazából a Full of Hell már kettő közös lemezt is készített a The Body-val és Kristin is szerepelt már mindkét formáció valamely anyagán így nem volt teljesen váratlan ez a kollaboráció, viszont annál inkább örömtelibb.

Ami már az első hallgatás után konstatálható, hogy valószínűleg minden koncepció nélkül vágtak neki a dolognak, egyetlen céljuk a közös zenélés lehetett, így igazából mindenki hozta azt amihez ért és amit szeret. Ennek eredménye egy teljesen kompromisszummentes, viszont a fő munkásságukat ismerve egyáltalán nem meglepő hangzásvilág. Zajok és zörejek kakofóniája sajátos death industrialba és klasszikus zenei futamokba oltva.

A kezdő Kingscorpse-ban már el lehet könyvelni, hogy Kristin és Dylan hangja és ének stílusa tökéletes kontrasztban fogja végig kísérni a lemezt. Buford rideg, hipnotikus ütemei pedig első pillanatól kezdve berántanak ebbe a sötét világba, amit ez a három különleges elme álmodott meg. A hangerővel való játszadozás, ami hol agresszív hol pedig nyugtató érzéseket kelt, szintén a The Body hangzás sajátossága. Az Immmersion Disperal súlyos döngölései, Dylan pokoli hangjával és a síron túli dallamokkal a háttérben bármilyen death industrial táncdal fesztiválon kiváló himnuszként szolgálna. Ami egyszerre katartikus és megnyugtató szinte magában egybe foglalja az egész album lényegét. A The Ocean of Mercy a törzsi kántálásával személyes kedvencemmé lépett elő, már az első hallgatásnál. Egyszerre árad belőle ez a törzsi, ősi energia és modern, rideg apokaliptikus érzésvilág, amit a háttérben futó orgona még magasztossá is tesz. A Violent Rain-t szinte azonnal mellé is tehetjük, hiszen mindkettőn Kristin hangján van a fókusz, aki le sem tagadhatná a különböző zeneiskolákban töltött éveit. Hangja lágy mégis erőtől duzzadó, technikája pedig kimagasló tehetségről tesz tanúbizonyságot. Pont úgy mint az aljas kígyó módjára, sejtelmesen kúszó-mászó billentyűs dallamai. A Drunk on Marrow-n már nagyon összeérnek a szálak. Dylan gurgulázó vokálját, sejtelmes zaklatott zongora kíséri, a háttérben lévő szívdobogás szerű ütem pedig egyfajta noir film hangulatot kölcsönöz az egésznek.

Akik szeretik a tagok munkásságát azok ezzel sem fognak félre menni, sőt. Tavaly nálam a Full of Hell és a Lingua Ignota lemez is top listás volt és úgy néz ki ez is ott fog ki kötni, noha még csak Február van. A Miles of Chain– en észre vehető, hogy Dylan hangja ugyan olyan hangerőre van keverve mint a zene többi része, nincs az előre térbe tolva. Így úgy tűnik mintha szerves része lenne, a Buford által programozott statikus szimfóniának. A Whom the Devil Long Sought to Strangle egy undorító bogarakkal teli horror film aláfestő zenéje is lehetne, szinte érezni a bőrünkön futkosó apró, szőrös lábú pókokat. Amik azonnal szét szaladnak a következő kaotikus hangorkánban. A záró dal pedig a legutóbbi Caligula című Lingua Ignota lemezen is szerepelhetne. Ezt a dalt teljes egészben Kristin uralja, érezni, hogy a srácok a háttérben vonultak és át adták neki a kormányt. Ennek az eredménye egy lassú, zongora futamokkal tarkított, melankolikus ballada.

Nem egy egyszerű lemez a Grave of a Dog. Súlyosnak súlyos de nem úgy ahogy egy szokványos metal lemez. A hangulata és az érzelmi viharok amik rajta vannak letaglózóak. A dal felépítések sem szokványosak úgy , ahogy az egész lemez felépítése sem az. Három kiváló zenész határok és megfelelési kényszer nélküli kollaborációja ez, amin a lemez hangulatától eltekintve, a könnyedség és az erőlködés mentesség dominál.

Depeche Mode Depeche Mode
március 25.